Közzétéve:

4 motiváló ok, hogy vasárnap kezdj el fogyózni



Hazudnánk, ha azt mondanánk, mindig bejött a diétakezdés és végig is csináltuk a kitűzött programot – a kezdő fogyózó legalább annyiszor fut neki az ‘új életnek’, mint ahányszor egy kisgyerek elrontja az s-betűt első alkalommal. Ez nem csoda, hiszen a megfelelő motiváltságot meg kell tapasztalni, készen kell állni a változtatásra és folyamatos belső inspirációk kellenek a folytatáshoz – mikor a legjobb elkezdeni?

giphy (4).gif

A megfelelő időzítésről korábban már itt szó esett, de most koncentráljunk inkább egy napra: a vasárnapra. Ha valamilyen kicsit elszálltabb dimenzióban a fogyást és az új életmódot egy fontos, leégést magának meg nem engedhető projektnek fogjuk fel, akkor miért rögtön élesben kezdjük, az első “prezentáció” napján, hétfőn? Olvasd végig az érveinket és felejtsd el a ‘hétfőtől fogyó’ kezdetű ígéreteket!

1. VASÁRNAP A FŐPRÓBA NAPJA

smoothie-1724721_960_720.jpg

Ha otthon, nyugodt körülmények között le tudod “próbálni” egy-egy fontos előadásodat vagy prezentációdat, nyugodtan mész hétfőn harcba, nem? Csináld ezt a fogyókúráddal is! A ma még eszünk, holnaptól meg kemény megszorítások jönnek-elv nagyjából 90%-ban bukásra van ítélve: egyrészt a hirtelen váltást sokkal nehezebb, szinte lehetetlen abszolválni, másrészt a teli gyomros motiváció mindig egy kicsit csalóka – gyakorlatilag olyan, mint amikor félrészegen mondasz igent egy randimeghívásra. Legyen a vasárnap az első – de ha még alaposabb akarsz lenni, akkor előkészítő – nap! Tarts gyümölcsnapot, mondj nemet először a nagyi ebédjénél, sétálj vagy kocogj egy nagyot – ha már a hét utolsó napján felébred a motivációd, könnyebb lesz a szürke hétfőt tökéletesen teljesítened, ezt elhiheted.

2. VASÁRNAP OTTHON VAGY

pexels-photo-106399.jpeg

Nagyon sok fogyókúra folytatása áll vagy bukik azon, hogy az elszánt követője hol áll neki annak az elszántságnak: ha a munkahelyen történik ez – megfelelő előkészültség, például csomagolt egész napi kaja vagy diétanapló nélkül -, a diéta elég nagy valószínűséggel lesz egy duplasajtos hambival vagy pizzaszelettel elszállt álom, mint valóság. Töltsd a vasárnapot otthon és készülj fel! Nyomtass a hűtőre diéta-posztert, fogalmazz meg célokat, vágj bele a naplózásba vagy vegyél elő egy naptárat, válogass az étrendek közül, tölts ki teszteket, hogy megtudd, milyen fogyókúra való igazán hozzád, és alakítsd át a spájzodat, hogy egész héten segíteni tudjon a nasizás elkerülésében! Ne felesleges kajálásra, hanem fejlődésre szánd ezt az értékes napot!

>>ha érdekel 5 vasárnapi szokás, amiktől egész héten fogyni fogsz, kattints!>>

3. HA VASÁRNAP MEGY, MINDIG MENNI FOG

home-1822421_960_720.jpg

Ez a nap miközben iszonyú inspiráló, egy nehéz erőpróba is tud lenni: elmondható, hogy ha vasárnap megy, mindig menni fog, hiszen az otthonlét, a bekuckózás, a tévé előtt döglés és az unatkozás legalább úgy csábít mindenkit egy kis nasizásra, mint a délutáni szundizás – fektesd le az alapszabályaidat és teszteld őket! Ha elbuksz, valószínűleg kezdetben elég nehezek voltak, úgyhogy csak egy-két dologra koncentrálj egyszerre, és gondolj bele: ha vasárnap sikerül minden, hétfőn laposabb hassal és energikusabban ébredhetsz – ez pedig már önmagában elég motivációt jelent a folytatáshoz! (Legalábbis mindenképpen többet, mintha felpuffadva, a vasárnapi reggeli-ebéd-vacsi kombótól elnehezülve kéne először munkába menned…)

4. KÖZEL A SEGÍTSÉG

pexels-photo-209209.jpeg

Ha hétfőn ugrasz bele a fogyókúrába, nehezebben tudod magadat a szeretteiddel ‘kontrolláltatni’: reggeli bepakolása, elköszönés, indulás a munkába, vagy a gyerekekkel a suliba, aztán esti találkozó sok-sok bűntudat és kihágás után. Nem lenne jobb vasárnap, együtt, egymást támogatva elkezdeni a fogyókúrát? Oszd meg a pároddal, tesóddal, lakótársaddal, szüleiddel, bárkivel, hogy mik a terveid és kérd az illető segítségét! Együtt kidobni a nasikat vagy elmenni futni sokkal motiválóbb lesz, mint egyedül bekajálni, aztán hétfőn a tornyosuló gondokkal, a stresszel és még a diétával is megbirkózni…

vége az érzelmi evésnek! (1).png

Közzétéve:

7 napos diétanaptár – tanácsok, hogy minden percben fogyhass

Mindannyiunknak kell egy kezdő löket, ha a fogyókúra keserves kezdetéről van szó: van, akinek a fogyinapló és a célkitűzés pontos leírása jön be, mások a fokozatosságra esküsznek, megint mások meg csakúgy belevágnak, ott és akkor, ahol éppen vannak. Ahhoz azonban, hogy ez a kezdeti löket fenn is maradjon, folyamatos megerősítésekre és tippekre van szükség – most ezeket is megkapod tőlünk!

flowers-desk-office-vintage.jpg
ha listába szeded a tennivalóidat, sokkal nagyobb eséllyel pipálod majd ki mindet!

A saját kis diétanaptárad, amit összeállítottunk neked, elkísér a legnehezebb időkben (az első egy hetet, ha túléled, statisztikailag sokkal nagyobb az esélyed a sikerre), ha pedig sikeresen kipipáltad az első 7 napot és a mérleg is minimum egy kilóval kevesebbet mutat, nekiállhatsz összeírni a saját, második heti teendőidet! Ha van egy írott kapaszkodód, nagyon könnyű dolgod lesz; a nehéz pillanatokban csak elő kell venned és kitartanod az elképzeléseid mellett! Írásban minden motiválóbb, jobb, ha azonnal kipróbálod!



a saját, egyhetes (1).png

5 nap, 2 kiló_almadiéta.png

Közzétéve:

apró edzéstrükkök, hogy még többet fogyhass



Ha azt érzed, hogy már unalmas és kicsit rutinszerű minden edzésed, vagy nem okoznak akkora örömet az erősítések, mint régen, akkor nagyon figyelj, mert ezekkel az apró trükkökkel most motiváltabb és sokkal törtetőbb lehetsz!

edzés.gif

Van olyan, hogy belefáradunk a sorozatokba, meg olyan is, hogy unalmassá válik a mindennapos futás; annyira, hogy végül el se indulunk többet: sajnos a motiváció a mozgás terén egészen egyszerűen elengedhetetlen, hiszen az evést még csak-csak meg tudod állni nélküle, de a zsírégetéshez pont annyira kell, mint a sportcipő – nincs eredmény nélküle. Ahhoz, hogy élvezhetőbbek legyenek az edzéseid és bármikor átlendülhess a holtponton, fogadd meg a diétaguru edzéstippjeit!

SZÁMOLÁS? VISSZAFELÉ!

maxresdefault (2).jpg

Amikor fekvőtámaszból, szökdelésekből vagy hasprésből egy bizonyos mennyiséget próbálsz teljesíteni, borzasztó azt érezni, hogy már kivagy, de még a fele hátravan, ugye? Amikor legközelebb erősítesz, számolj visszafelé, vagy oszd fel 5-ösével, 10-esével a mennyiséget! Amikor visszafelé számolsz, annyira kell koncentrálnod, hogy nem tudsz a szenvedéssel törődni, ha pedig etapokat teljesítesz, sokkal motiváltabb leszel – próbáld ki!

FUTÁS VÁLTOZATOSAN

runner-546896_960_720.png

Ha rendszeresen jársz kocogni vagy futni, akkor biztos tudod, hogy milyen nehéz a futómotivációt megtartani – csakis változatossággal megy! A legjobb, ha eljársz, de néha futópadozol is, viszont ha erre nincs lehetőséged, akkor az edzésterveken változtass: egy perc futás, egy perc kocogás, egy perc séta, ez jó párszor ismételve, aztán egy bizonyos mennyiségű perc egyben lefutva, aztán újra HIIT-edzés, sprintekre koncentráló edzés és így tovább – csak így megy majd a fejlődés, de így viszont nagyon!

ERŐSÍTÉS ÉS KARDIÓ

GettyImages-542310603-5702beb43df78c7d9e71fbb5.jpg

Nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy váltakozzanak az erősítő edzések és a kardió: aznap, amikor nincs kedved vagy erőd kocogni menni, akkor csak szökdelj egy párat és vágj bele egy kis erősítő edzésbe! Sokan ott rontják el, hogy folyton kihajtják magukat egy gépen vagy futás közben, de néha kell egy kis lazázás; tedd be a kedvenc zenéidet, táncolj és felülésezz felszabadultan, -néha- célok nélkül, csak az élvezetért!

katt_reggeli.png



Közzétéve:

neked milyen a diéta-hozzáállásod?



Ahhoz, hogy az ember a kitűzött céljait elérje, 100%-osan tisztában kell lennie saját magával: a motivációival, a kitartásával, az erejével, a meglévő segítségeivel és azzal, hogy meddig bírja lemondásokkal. Mivel mindig minden változik körülöttünk, így mi  sem maradunk állandóak – mérd fel, hogy most, ebben az állapotodban mennyire van sikerre ítélve a fogyásod!

apple-196935_960_720
te mindig tudsz jól választani?

Ez a teszt nemcsak arra való, hogy ellenőrizd a fogyásért tett erőfeszítéseidet, de ahhoz is szuper, hogy egy kicsit teljesebb képet kapj önmagadról, a kitartásodról, a kapcsolataidról és az élethez való jelenlegi hozzáállásodról – töltsd ki és tudj meg magadról még többet; ráadásul, ha megfogadod a tippjeinket, durva változáson mehetsz majd keresztül!

mennyire vagy koránkelős típus?

milyen diétát követsz?

rendszeresen sportolsz?

ha étteremben eszel, mit rendelsz?

szereted a kihívásokat?

az emberi kapcsolataidban inkább elfogadó vagy vágyakozó típus vagy?

könnyen elcsábulsz a nagyi pogácsájának hétvégente?

egy 1-től 10-ig terjedő skálán mennyire vagy most elégedett az életeddel?

gondot okoz egy-egy új (hasznos) szokást felvenned (mint pl. mindennapos sport vagy vacsi helyett turmix)?

egy edzés alatt átlagosan hány kalóriát égetsz el?

ha magadra költesz, mit veszel?

győzd le az unalomevést!.png

Közzétéve:

“nincs kedvem edzeni” – 5 módszer, hogy mégis rávedd magad a mozgásra

Mindenkihez ellátogat néha. Könyörtelen és hirtelen érkezik, nem tudsz rá felkészülni, lecsap és elsodor mindent. Hiába állsz fel és próbálsz küzdeni, legyűr. Miről is van szó? Nem egy viharról és nem is természeti csapásról, bár ha úgy vesszük, mégis: a motiválatlanság sokunk nagy mumusa, viszont mindannyian tudjuk, hogy rohadt nehezen ugyan, de legyőzhető.

Érdekelhet téged: 10 tipp, hogy mindig motivált maradhass

Daihatsu_Move_logo.svg.png

Legközelebb, ha újra ellátogat hozzád a diétád és az edzésterved gyilkosa, engedd el az aggodalmat és azonnal fogadj meg egyet-kettőt az öt motivációt feltámasztó tippünk közül; kapd fel a cipőd és tarts ki! Imádni fogod magadat amiatt, hogy megtetted. Imádni magad pedig elég jó dolog, úgyhogy edzésre fel!

futopad_motivacio.gif

motiváció number 1: készítsd ki a cuccod

fitspo-ipod-nike-shorts-Favim.com-3364115.jpg

Ha reggel úgy ébredsz, hogy közvetlenül az ágyad mellett ott vár rád a futócipőd, a színes sportgatyád és a kedvenc zenéid a feltöltött mobilodon, szerinted visszaalszol majd? Egyértelmű, hogy nem! Ezentúl, ha sporttáskába pakolsz, legyen minden jól összekészítve benne (törököző, színes cuccok, fülhallgató, egy finom illatú tusfürdő), a kulacsodat is töltsd meg esténként, és minden ruhádat, amit az edzésen készülsz viselni, hagyd elöl, rendben-szépen – akár egy insta-képen -, hogy jól láthasd, amint kinyitod reggel a szemed! Korai edzések, pipa!

motiváció number 2: adj nevet az ébresztődnek

letöltés (16).jpg

Ha hajlamos vagy lenyomni a szundit reggelente és emiatt átaludni a futások idejét, itt az ideje nevet adni az alarm-nak a telódon! Ha reggel nem egy sima szó, hanem egy “megcsinálod”-felirat fog várni, ráadásul ott lógnak a ruháid kikészítve, sokkal könnyebb lesz elindulni a hajnali futásra, próbáld csak ki!

motiváció number 3: költs magadra

Colorful_sports_bras_in_Walmart.jpg

Amikor el kell menni futni vagy a jógaórára, de semmi kedved, nyilván nem is leszel tök motivált a régi szürke sportgatyádtól és az ezeréves matekversenyes pólódtól: költs nyugodtan egy-két új cuccra, hogy több kedved legyen elmenni a konditerembe vagy az uszodába! Ha reggel egy menő fekete nadrág, egy színes sportcipő és egy mintás-kényelmes, stílusos melltartó vár, 80%-kal nagyobb az esélye annak, hogy elindulsz; akkor viszont megéri a pénzét, nem? Ráadásul már rengeteg boltban kaphatóak elérhető áron szuper minőségű cuccok, úgyhogy túlköltekezned sem kell.

motiváció number 4: takaríts ki

cleaning-268134_960_720.jpg

Amikor úgy érzed, hogy eljött a vég, semmi energiád és legszívesebben három kupac nutellás palacsintával feküdnél a kanapén, ne rögtön a kilométerekkel fáraszd magad: takarítsd ki a lakást! Egyrészt a rendrakás már magában kalóriákat éget, másrészt motiváló erőként hat majd, hiszen elkezded a mozgást, rendet raksz az életed és egyben az agyad egyik területén, motiválódsz és kedvet kapsz, úgyhogy érdemes nekiállni, hidd el, minden függönymosásnak futás a vége!

motiváció number 5: kisállatgondozás

dog-869030_960_720.jpg

Ha már van kutyád, elképesztően szerencsés vagy, ha viszont nincs rá lehetőséged, jelentkezz a szabadidődben kutyát sétáltatni! Akár a szomszéd néni ebét viszed el, akár regisztrálsz a dogsurf.hu-n, csak jól járhatsz, hiszen motiválod magad a mindennapos mozgásra. Ha van kutyusod, fedezzetek fel újabb utcákat és útvonalakat a környéken, hidd el, imádni fogja, te pedig végre elégetheted a pluszkalóriáidat, ha pedig regisztrálsz a dogsurf-re, egy kis pluszpénzt is kereshetsz mások kutyáinak gondozásával. Azért pénzért már végképp megéri cuki kutyákkal mozogni, nem?

7 ártatlannak tűnő, mégis gyilkos kaja.png

Közzétéve:

10 tipp, hogy mindig motivált tudj maradni

5 napos gyomorszűkítő étrend.png

Ahhoz, hogy a célod véglegesen és sikerrel elérd – legyen az fogyás, sport, munka vagy bármi, amihez kitartás kell -, szükséges a megfelelő stratégia (jelen esetben egy edzésterv és egy étrend), a körülmények átalakítása (egészséges ételek beszerzése) és az a motiváció, amit híresen nehéz fenntartani: egy durvább nap után néha akármennyire is lelkesen kezdtük a reggelt, estére már csak a palacsinta utáni sóvárgás marad a tárházunkban; erre ajánlunk most megoldást! Ahhoz, hogy folyamatosan fenntartsd a motivációdat -ami ugye azért nehéz, mert a fogyás nem egy két nap alatt megoldódó dolog-, különböző trükkökre van szükség: próbáld ki mind és érd el a célod, lelkesedéstől kicsattanóan!

  1. ne akarj belehalni

19300545790_82ac2a3444_b.jpg

Ha minden egyes nap kiégsz a futópadon, rosszullétig edzed magad, egyik napról a másikra megvonod  a kalóriákat vagy örömtől mentes ételeket eszel, nagyon hamar eljön a feladás ideje, ami kicsit sem a te hibád, egyszerűen te is ember vagy, szükséged van a pozitív élményekre! Amikor érzed, hogy semmi kedved az egészhez, adj magadnak egy kis szünetet: pihenj egyet, sétálj egy kényelmeset, ne hajszold magad és süss egy paleo-pizzát; ebbe még senki nem halt bele, de egy kicsit visszajön majd az életkedved, meglátod!

2. kérdezgesd magad

pexels-photo-267775.jpeg

Néha muszáj leülnünk és elbeszélgetnünk saját magunkkal: akkor, amikor nagyon csábít a nagyi pogácsája, vagy érzed, hogy ellustulnád a napi kocogást, tedd fel magadnak a következő kérdéseket!

Ha most abbahagyom és feladom, hogy fogok kinézni 6 hónap, vagy egy év múlva?

Ha most abbahagyom és feladom, hogy fogom magam érezni a bőrömben?

Ha most abbahagyom és feladom, mit mondok majd magamnak és másoknak? 

3. rendrakás

holiday-trip-packaging-8434.jpg

Amikor az életünk egy részén totális megakadást érzünk, jobb egy kicsit otthagyni a gubancot és rendet rakni máshol: ha szereted a ruháidat, esetleg a konyhában vagy szívesen, vagy sokszor van barkácsolhatnékod, vonulj vissza és rakj rendet a kis szentélyedben! Ne foglalkozz a diétával és a sóvárgásokkal, csak koncentrálj a rendre: a gyönyörűen elrendezett gardrób vagy konyha látványától sokkal könnyebb lesz inspirációval felszívni magad!

4. NE nézegess modelleket

model-751982_960_720.jpg

A legtöbb motivációs nagyokos azt tanácsolja, hogy amint rádtör az éhség, nyisd meg valamelyik Victoria’s Secret-modell instáját, és máris elszáll a roham! Hát, aki kipróbálta, tudja, hogy egy ilyen profil maximum a sajt és a szalámi iránti elkötelezettséget tudja erősíteni: bizonyított tény, hogy a túl magas elvárásoktól sokkal könnyebben adja fel az ember a diétát, mintha szimplán -ésszel- engedne az éhségnek. Próbáld ki, hogy szép, kisportolt, kerek csajok/pasik képeit nézegeted inkább! Ne a gebe legyen a cél, mert az túl irreális: törekedj inkább arra, hogy olyan fotókat találj, amik közel vannak hozzád, és látod bennük a szépséget!

5. számok helyett érzések

Kristina-Simpson_-Stress-free-To-Do-List.png

Ha a méricskélés a mindened, azonnal próbálj változtatni: arról már írtunk, hogy milyen alternatívák léteznek az állandó kiló-ellenőrizgetés helyett, most pedig elmondjuk, miért inkább érzésekhez ragaszkodj. Gondolj bele, hogy érzed magad egy kiadós futás és hasizmozás után egy light, jó kis egészséges vacsit betolva és reggel lapos hassal felébredve! Mindig emlékeztesd magad ezekre a benyomásokra, sőt írd is le őket, hogy legyen mihez nyúlnod a rosszabb percekben!

6. heti ajándékok

7162065366_7bdd7fcfc2_b.jpg

Ha minden hét végén megajándékozod magad egy kis kényeztetéssel, biztosan fennmarad a motivációd a fogyáshoz! Képzeld el: egy masszázs, egy cellulitisz-kezelés, egy mozijegy vagy egy új könyv – ezek mind szuper ajándékok, amiket magadnak megvehetsz, de szigorúan csak a betartott diéta-heted után! Vezesd minden nap a diétanaplódban, hogy aznap milyen “követelményeknek” feleltél meg; ha 7-ből 6 napot teljesítettél, akkor pedig jöhet a kényeztetés, ami semmiképp se kaja legyen!

7. élvezd az utat!

pexels-photo-515169.jpeg

Hajlamosak vagyunk a jövőbeli célkitűzéseinket ahhoz kötni, hogy “majd, ha lefogytam”… meglátogatom egy barátom, elmegyünk az álomnyaralásra vagy összehívom a volt osztálytársaim. Ne már! Úgy érzed, hogy pluszkilókkal ezeket nem engedheted meg magadnak? Pedig 2-3 kiló fogyás után sokkal jobban fogod magad érezni a bőrödben, és már akkor nekiállhatsz a bakancslistádnak! Sokkal, de sokkal motiváltabb maradsz majd, ha megismétled a kedvenc programjaid és úgy érzed már a fogyókúra közben, hogy van miért csinálnod, és igenis örömet okoz a diétázás.

8. listaírás

pexels-photo-110473.jpeg

Ó, igen, a klasszikus, jól bevált módszer! Az egyik legjobban működő technika, ha csinálsz magadnak egy listát, “miért kell edzenem”-címmel. 10 kifejtett válaszig meg se állj! Amint ezek megvannak, tűzd ki őket vagy a hűtőre, vagy bármilyen látható helyre, ahol sokat járkálsz napközben, és amikor csak elmész ott, olvasd el mind a tízet: hidd el, ha pár percig csak arra koncentrálsz, miért éri meg ma futnod, akkor el is fogsz menni. Ha nem hiszed, járj utána!

a hibátlan futótechnika.png

9. vedd magad körbe egészséggel!

pexels-photo-247685 (1).png

Szigorúan kötelező pontja a listának: rendezd be a lakásod úgy, hogy az új, könnyebb énedet tükrözze! Szanaszét hagyott chipseszacsik, csokipapír és kosz jellemzi azt, akivé válni szeretnél? Nem? Akkor tegyél érte! Dobd ki az összes egészségtelen nasit – vidd el egy házibuliba, add egy hajléktalannak vagy oszd szét a munkahelyeden, ha nem akarsz feleslegesen élelmiszert kidobni -, és vedd elő a legszebb gyümölcsöstálad, mert ezentúl szép és színes terméseknek kell díszíteniük a konyhádat és a nappalidat is!

10. önostorozás off

pexels-photo-185801.jpeg

Sokan úgy akarják magukat motiválni, hogy kritizálják saját magukat másoknak és a tükörbe is, ráadásul úgy érzik, hogy ez működik: lehet, hogy egy-kétszer felszívod magad egy-egy saját beszólásodtól, de ezt a módszer minél hamarabb felejtsd el! Amint magadról valami rosszat mondanál, azonnal fogalmazd át valamilyen pozitív aspektusba – hidd el, hogy sokkal motiválóbb lesz, mint elhordani magadat mindennek. Példa: a feneked nem “nagy és hájas”, hanem tök formás, és egy pár fenékgyakorlattal még jobban fog mutatni abban a szűk farmerben, amibe bele akarsz férni!

pörgesd fel az anyagcserédet pillanatok alatt!.png

Közzétéve:

bűntudat és helyrehozás – a párban járó diéta-fogalmak

hambi

Komoly és elszánt diétázó vagy, de azért annyira nem tartod magad elvetemültnek, hogy a nyaralás vagy a barátaid esküvője alatt is számold a kalóriákat? Bizony, elég sokan vagyunk ezzel így, de még mielőtt temetnéd és lefikáznád magad, hogy milyen “akaratgyenge és béna” voltál a hétvégi összejövetelen, nyugodj meg egy kicsit: egészséges elmével rendelkező, normális, fogyni vágyó ember vagy te is, ugyanúgy, mint bárki más, aki szeret, sőt imád enni! Még mindig nem vagy egyedül…

Sajnos hajlamosak vagyunk túltolni az önutálatot egy pizza után, pedig ha belegondolsz, ez igazából nem egy akkora fogyóelrontó tényező – nem szedsz fel tőle 10 kilót, nem leszel egészségtelen és csúnya, főleg nem akkor, ha életmódváltásban gondolkozol,márpedig mi másban tennéd? Nem leszel azonnal narancsbőrös, sőt még ledolgozni is le tudod – mégis, ha becsúszik egy apróbb baki, a feladás tűnik a leglogikusabb lépésnek és közelebb van hozzánk, mint valaha… Mégis miért annyira fájdalmas a kihágás, miért vagyunk képtelenek néha nemet mondani, és ez az egész miért okoz ekkora lelki problémákat az adott cheater-alkalom után?

 

Camera_eat_first_1.jpg

Valószínűleg mindannyian a tökéletes mintaéletmódot követő insta-és facebook-sztárokra akarunk valahol hasonlítani, hiszen egészséges, gyönyörű és minőségi kajákat esznek, tökéletes az alakjuk és mintha az életük minden pillanata boldog és egy kicsit minimál stílusú lenne – mi meg gyűrött arccal, egy 10 évvel ezelőtt szerzett promóciós pólóban feszítünk reggelente, miközben sietve próbáljuk a kialvatlanságunkat valahogy kávéval eltakarni; kinyitjuk a hűtőt ésmármegintcsak szalámi van otthon meg sajt, úgyhogy -jajdekár- ugrott a mai diéta… Oké, a lehető legtöbbet nyilván meg kell tenni, amikor meg lehet, de van értelme kiakadni és önirónia nélkül szarul érezni magunkat azért, mert nem vagyunk tökéletesek és nincs hely a két combunk között 5 érett avokádónak? Nyilván nem a válasz. Ez egy szép gondolat, sokszor mégsem nyújt elég segítséget csakúgy elgondolkozni, feloldozni magunkat és folytatni a diétát, ugyanis a csalás lelki hatásai sokkal nagyobb pszichés gödörbe löknek minket, mint elsőre gondolnánk; mondhatni módosult tudatállapotba kerülünk, amint leért a duplasajtos hamburger. Miért? Egészen egyszerűen megfogalmazva: mert túlontúl szigorúak vagyunk magunkhoz.

Ha most kipróbálsz egy pszichológiai gyakorlatot, érteni fogod a gondolatot: próbáld meg felidézni és lejegyezni az elmúlt időszakod csalásait (nyaralás, összejövetelek, családi ebédek), hogy hányszor szegted meg a kitűzött diétát, hogy mennyire akartál hirtelen életmódot váltani, hogy milyen szituációk sodortak a túlevés felé, és hogy milyen érzések jöttek utána! Ha ezek megvannak, most fogalmazd át úgy, mintha te egy másik ember lennél: adj egy új nevet magadnak és fogalmazd meg E/3-ban a történetét! (Pédául: Kata nagyon sokáig kitartott a diétája mellett, de a sok-sok sporttól és a hirtelen túl kevés kalóriától kicsit kiégett; valószínűleg ezért csábult el a családi ebéden, és nem azért, mert béna és gyenge lenne; mégsem vette észre, hogy ez még önmagában nem akkorra baj, amit nem lehetne helyrehozni, úgyhogy abbahagyta a diétát, pedig csak simán el kellett volna mennie kocogni utána…)

pexels-photo-219249.jpeg
írd le az élményeidet, mert attól minden más színt kap majd!

 

Látod már? Ha elidegeníted magadtól a sztorit, biztos, hogy enyhébb lesz az elítélőkéd – bizonyított tény, hogy másokkal szemben sokkal megbocsájtóbbak vagyunk, mint magunkkal, pedig ideje lenne azzal a néha-néha csaló gyomorral, félreértett lélekkel és fáradt testtel is kedvesnek lenni, ami 0-24-ben szolgál minket. A kihágás változatosság, a pizza energia-feltöltés, az igazi erő pedig a visszatérés…

fogyjegésznap
kattints az észrevétlen fogyasztógyakorlatokért!
Közzétéve:

4 gyakorlatsor, amivel bárhol, bármikor fogyhatsz

segg.gif

Kemény elvárások, koránkelés, bevásárlás, meetingek, nehéz feladatok, gyerek(ek), rohangálás, dugó, idegeskedés, fáradtság… edzés? Hát sajnos néha akármennyire is igyekszünk kitartóak lenni, nem igazán akar összejönni az a napi mozgás, amit reggel elterveztünk – vagy túl keménynek ígérkezik az edzés, vagy nemes egyszerűséggel nem marad rá időnk nap végére, pedig a kilóinknak nagyon is távozniuk kéne… Eddig fogadjunk, hogy egy ilyen nap végén legszívesebben enni és lustulni volt kedved; mostantól ez másképp lesz! Mivel a fogyás legelső feltétele a mozgás, mi lenne, ha mostantól a csalódottság-hambik száma helyett az elégetett kalóriák mennyiségét növelnéd? Jól figyelj, mert lehetséges! Próbálj meg minél többet elvégezni ezekből a gyakorlatokból a nap folyamán – bevásárlás, meló vagy utazás közben – és figyeld a hatást! Ha heti háromszor-négyszer edzel, megfelelő kajákat választasz és még be is iktatod a gyakorlatokat, két hét alatt görög istenség-tested lesz!

FELÁLLTAM-GYAKORLATSOR

Ezt bármikor, bárhol csinálhatod; akár főzés, akár az irodai álldogálás közben: támaszkodj neki egy pultnak vagy a falnak és emelgesd a lábaidat hátrafelé, addig, amíg meg nem érzed  a fenekedet! Lábanként 3×25, ezt 3-4x ismételd egy nap, és tökéletes lesz a hátsód, még akkor is, ha sokat ülsz napközben…

TÖMEGKÖZLEKEDÉS ON!

pexels-photo (10).jpg

Egyes számú alapszabály: sose ülj le! Nem, még akkor se, ha egy csomó hely van a villamoson, és akkor se, ha át akarják adni: próbáld ki, hogy bármilyen járművön is utazol, csak annyira kapaszkodsz, hogy ne ess el; az egyensúlyozás nagy részét hagyd meg az izmaidnak! Kétszer-háromszor több kalóriát fogsz elégetni, mint sima, bombabiztos kapaszkodással… Azért ez eléggé megéri!

NAGY A SOR? NEM BAJ!

pexels-photo-159991.jpeg

Posta, bolt, kassza, fizetés, beengedés a moziba és még sorolhatnánk – egy csomó időt töltünk álldogálással, mégsem használjuk ki! Ha legközelebb várnod kell a sorban, kezdd el a következő gyakorlatot: állj lábujjhegyre és ereszkedj vissza; ezt ismételgesd, amíg te nem jössz a sorban, vagy addig, amíg nem érzed a vádlid! Néhány bevásárlás és a bosszankodás helyett feszes lábakat kapsz…

SZÉP REGGELT!

pexels-photo-450056.jpeg

Amint felébredtél, ne azonnal a kávéfőzőhöz rohanj, kezdd inkább egy gyakorlattal a reggelt! Feküdj hanyatt, húzd fel a térded és támaszd meg a lábfejedet az ágyon. Emelgesd a csípődet 50-szer, aztán maradjon fent és feszítsd be a fenékizmaidat 30 másodpercig, majd 10 másodperc után ismételd meg a gyakorlatot, legalább háromszor-négyszer! Pár nap után kifejezetten könnyen és feszesen kelsz majd ki az ágyból!

teavagykávé.png

Közzétéve:

“így fogytam le véglegesen” – 4 újabb sikersztori

viccesbikini.gif

Előző beszámolónkban már bemutattunk egy-két szokatlannak mondható, mégis elképesztően hatásos módszert, amivel emberek a sok-sok hatástalan diéta után végre elérték a céljukat; most pedig jöhet a folytatás, de ebben a cikkben a drasztikus módszerek helyett négy nő olyan apró trükköket oszt meg velünk, amik az ő életükbe hozták el a megváltást, és amikkel sikerült kikerülniük a pluszkilók és a végtelen fogyókúrák körforgásából; figyelj és tanulj te is!

“Mióta az eszemet tudtam, óriási kólarajongó voltam, majdhogynem ölni tudtam volna azért, hogy legyen az adott helyen, ahova éppen megyek egy automata, vagy bolt, vagy közért, vagy bármi, ahonnan végre beszerezhettem a napi adagomat. Alapvetően mindig odafigyeltem arra, hogy mit eszek, de pár éve, amikor először megfogalmazódott bennem a fogyás gondolata, egy magasabb szinten kezdtem el az egészséges ételek társaságát keresni, természetesen fogytam is, sőt még a kólámat is lightra cseréltem, mégis rajtam ragadt 6 kiló plusz… Valamiért nem tudtam nemet mondani az édességeknek. Könyveket olvastam ki, megtudtam, hogy “szeretethiányos vagyok” – bár ezt én nem éreztem -, javasolták, hogy sportoljak többet és csináljak alternatív sütiket, megtettem, megtettem mindent, de nem, nem múlt el a kínzó vágy az édes-cukros-habos-csokis sütik iránt. Aztán egyszer, egy találkozón összefutottam egy orvossal, akivel elbeszélgettünk, elmondtam neki a problémámat – nem, mintha nagy okosságot vártam volna, azt gondoltam, ez már örökre így marad -, és ő rögtön megkérdezte, mit és mennyit iszom egy nap alatt. Akkor felsoroltam neki: reggel egy tejeskávé, délelőtt egy light kóla, az ebéd mellé egy light kóla, délután egy kis cukormentes limonádé vagy víz, esetleg egy kávé, estig pedig még két light kóla… És akkor mosolyogva nézett rám, hogy akkor most mond egy tanácsot: soha többé light kóla, csak gyógytea és víz. Nem gondoltam volna, hogy bejön, de – hozzáteszem nagyon nehezen – kipróbáltam, és nagyjából egy hét után nem kívántam többet a cukrot és a sütiket, sőt még a csoki is elkezdett hidegen hagyni. Az étkezési szokásaimat meghagyva, napi 3 liter víz mellett, másfél hónap alatt lement a 6 kiló, és ma már egy egészségesen étkező, vékony, kicsit sem szeretethiányos, a kólát messziről elkerülő nőként élem a mindennapjaimat.”

“Elég nagy kávéfüggő vagyok. Persze nem jobban, mint más, karrierista, 27 éves nő – otthon, az irodában és az irodai büfében is mindig minőségi, finom és élénkítő kávét veszek magamhoz, egy nagy bibivel: cukorral, tejszínhabbal és rengeteg tejjel iszom. Vagyis ittam, egészen egy hónappal ezelőttig, amikor eldöntöttem, hogy végre abbahagyom a tejszínhab-és csokiöntethalmozást. Egy kosztümösszekenős-hurkakibuggyanós élmény juttatott erre az elhatározásra; rájöttem, hogy ez nem mehet így tovább. A kávéról persze nem mondtam le, csak átvariáltam: vagy feketén iszom, egy édeskével vagy egy kis fahéjjal – meglepő módon olyan, mintha a fahéj édesítené -, vagy szigorúan light szójatejjel, esetleg mandulatejjel. Egy hónap alatt 3 kilót fogytam csak ennek köszönhetően, és most kezdek csak rákapni a cukormentességre: egyre több alternatív sütit csinálok, hogy ebből a 3 kilóból végül 8 legyen!”

“Imádok bulizni, igazi sörözős-röviditalos, fesztiválozós, őrült lányként ismer mindenki. Csakhogy egy-két erősebb bulizós nyár után észrevettem a hatást magamon: megnövekedett úszógumi, toka és integetőháj jelezte, hogy változtatni kéne… Jó, nem voltam az az alkoholista típus, de azért heti egyszer minimum berúgtunk a többiekkel, 1-2 este pedig csak elsörözgettünk. Sajnos a pluszkilókon kívül a narancsbőr is felütötte a fejét, úgyhogy kemény életmódváltásba kezdtem, de a sör továbbra is maradt… Egy este alatt meg tudtam inni 5-6 korsóval is, ami azért már elég durva kalóriamennyiség, ergo nem csoda, hogy nem sikerült a 1OO%-os fogyás; aztán elegem lett és letettem. Elkezdtem kevesebbet bulizni, többet hívtam alkoholmentes programokra a barátaimat, sőt egy csomószor kocsival mentem a találkákra, hogy végképp ne ihassak. Most már simán elvagyok pár nagyon könnyű fröccsel, esetleg ha bulizok, alaposan felvizezett, citromleves, cukormentes vodkaszódával, és hát ennek köszönhetően brutálisat változott a testem! A sört teljesen kiűztem az étrendemből, maximum havonta iszom meg egy kézműves-meggyes sört, de közel sem heti többször… Most már sokkal kevesebb a testemben a felesleges víz, ráadásul eltűntek a másnapok, így majdnem minden nap edzek és több az energiám is!”

“Nem igazán volt soha nagy gondom a testalkatommal, aztán jöttek a gyerekek… Az első után még úgy-ahogy visszafogytam, de a második kisfiam után mintha Isten is azt akarta volna, hogy kövér maradjak; nem volt semmi igazi motivációm, állandóan sóvárogtam; eljártam ugyan sportolni, de az elfogyasztott kajamennyiséget még az sem ellensúlyozta, minél távolabbnak tűnt a vékonyság, annál többet ettem és ettem. Amikor egy karácsonykor anyukám meglátott, a nyakamba ugrott és örömködve kiabálta, hogy jön a harmadik, ugye?, akkor aztán véglegesen kiakadtam, sírva szaladtam fel az emeletre,hogy senki ne lássa, mennyire szégyellem magam… A következő héten megvettem a könyvesboltokban található összes fogyikönyvet és hetekig próbálgattam a bennük található tanácsokat; csak egy cél lebegett a szemem előtt, az, hogy végre szexi és vékony anyuka legyek. Minden módszer közül egy vált csak be: a reggelivel való kísérletezés és játszadozás. Eleinte rohadt nehéz volt, de minden cukros gabona-és fitneszpelyhet elhajítottam a francba, és tojással, zöldségekkel, irtó kevés barnakenyérrel és gyümölcsökkel szerelkeztem fel, próbáltam kikísérletezni a legerősebb löketet adó, de közben legdiétabarátabb reggeliket, és egyszerűen minden megváltozott. Magamtól kezdtem el sokkal okosabb kaja-döntéseket hozni napközben, aztán egy idő után az adagok is csökkentek, így pedig már nem volt nehéz lefogyni! Az étel szeretete megmaradt, a sóvárgások elmúltak, és bármikor be mernék vállalni még egy terhességet,mert már tudom, hogy kell utána formába lendülni!”

cukormentesüdítő receptek

Közzétéve:

5 vasárnapi szokás, amiktől egész héten fogyni fogsz

sunday.gif

Ne is kerteljünk: a vasárnap egyértelműen a “holnaptól fogyózom”-nap. Évekig lehetne fejtegetni, hogy ez miért van, de a legnyilvánvalóbb ok mind közül az, hogy a hétfő minden egyes alkalommal egy új kezdetet, új lendületet és új kitartást ígér. Egészen keddig. Többnyire. De van pár trükk, amiket ha már vasárnap bevetsz, segítheted az egész heti kitartásodat! Na, felkészültél a fogyókúrára?

TERVEZÉS

pexels-photo-494839.jpeg

Természetesen a legkézenfekvőbb dolog, amit vasárnap muszáj megcsinálnod, az a tervezés. Diétanapló, célok meghatározása, étrend kiválasztása, megfelelő szintű és mennyiségű edzésterv kijelölése. Ha ezeket nem építed be a mai napba, akkor sajnos nem tart majd túl sokáig a fogyókúra, mert mind tudjuk: a fejben megfogadott ígéretek elég hamar elszállnak az első sóvárgással, míg a leírt, megfogadott, újra elolvasható fogadalmakba minden nehéz pillanatban lehet kapaszkodni.

MOSÁS

baby-cloth-clothing-color-41165.jpeg

Menj biztosra: minden sportmelltartód, rövidgatyád és kedvenc sportpólód ki van mosva, a futócipődről pedig letakarítottad a múltheti sarat? Hát, érdemes előkészíteni a terepet és ezeknek már vasárnap nekifutni, mert holnap, a hét első nehéz napja után nem lesz túl sok kedved hozzá, és könnyen feladod majd a sportba vetett hitedet, ha még sikálnod kell előtte egy fél órát…

VÁSÁROLJ!

pexels-photo-491344.jpeg

Irány a nagybevásárlás! Persze ezt simán lenyomhatod szombaton is, de a lényeg, hogy tudd, miket fogsz a jövő héten enni, és ahhoz milyen alapanyagok kellenek; ha holnap reggel szénhidrátcsökkentett kenyeret, light mozzarellát, avokádót és pulykasonkát találsz a hűtőben fehérkenyér, vaj és szalámi helyett, azzal már elég nagy előrelépést tettél az ügy érdekében! Arról nem is beszélve, hogy egy jó nagy séta a bevásárlóközpontban kemény kis kalóriaégetés… Próbáld ki a diétaguru saját bevásárlólistáját!

KIS ADAGOK: PIPA

pexels-photo-475015.jpeg

Tudod mi a legokosabb vasárnapi elfoglaltság? Az alapanyagok kiadagolása, előre! Öntsd a heti zabkása-keverékedet 7 különböző kisebb tégelybe, hogy egyik reggel se készíts óriási adagokat; tegyél a hűtődre egy posztert, ami mindig emlékeztet majd arra, hogy mennyit is kéne enned! Ezek az előkészületek nélkülözhetetlenek, és brutálisan megkönnyítik majd a hetedet… Próbáld ki!

ESTÉTŐL FOGYÓ

food-dinner-lemon-rice (1).jpg

Mind jól ismerjük, és mind nagyonnagyon szeretjük a vasárnap esti “holnaptólnemeszem”-zabálásokat… Hát igen, ez eddig oké, de ha este sokat eszel, reggel szénhidrátokat fogsz kívánni, rosszabbul fogsz aludni, emiatt még éhesebb leszel, szóval eleve mínuszból indítod majd a hetedet… Érdemes ezt megkockáztatni? Akármit is ettél a nagyinál vasárnap délben – de tényleg, még 1 kiló pogácsa után is -, a vacsorával készítsd elő a hétfőt! Egy banánturmix, egy könnyed smoothie vagy valamilyen tartalmas, de kis adag vitaminbomba a megoldás, hogy hétfőn energikusan kelj fel, nem farkaséhesen és motiváltan! Ez a legfontosabb: ha sikerül abszolválnod, nincs, ami megállítson!

KEDVCSINALO1