Posted on

“Ez az egy kaja változtatta meg az életem” – 5 sikersztori, ami csak egy élelmiszeren múlt

Szinte biztos tényként kezelhetjük, hogy minden egyes fogyózó és életmódváltó beírta már legalább egyszer a Google-ba, hogy “fogyókúrás élelmiszer”. Ez persze a legtöbbször kattintásvadász címekhez vezet, onnan pedig újra az útvesztőbe – változtassunk ezen! 5 sztori következik 5 olyan nővel, akinek már sikerült az életmódváltás mégpedig egy ételfajtára koncentrálva; válogass ezek közül, hátha neked is bejön valamelyik!

1.’Elkezdtem rákot enni és rögtön beindult minden’

“Elsőre furcsának tűnhet, de nálam a rákfajták indítottak be mindent” – meséli Anita, aki összesen 10 kilót dobott le. “Rájöttem, hogy egész egyszerűen ez a kedvenc ételem és még csak nem is hizlal. Elkezdtem mindenféle módon elkészíteni, és napi egyszer biztosan ettem belőle – ráksaláta, garnélarák zöldségekkel vacsira, koktélrák bulikhoz (természetesen cukormentes szósszal), rákos omlett reggelire. Valamiért mindig eltelek tőle, úgyhogy nálam ez a kaja az abszolút befutó, a fehérjetartalma miatt pedig mindenkinek ajánlom, egyszerűen erőt ad, eltelít, de mégsem nehéz, mint a legtöbb kedvenc kaja!”

2.’A válasz egyszerű: zöldségek’

“Tudom, hogy ez nem akkora felfedezés, de én nem is hiszek a csodaszerekben” – számol be Klára, összesen 6 kiló fogyás után. “Mikor már nagyon meguntam minden diétát és okoskodást az egészséges táplálkozással kapcsolatban, fogtam magam, és létrehoztam a saját szabályomat: kenyér és tészta helyett zöldségek. Hát, bejött! Mivel a különböző zöldségekben is bőven van szénhidrát, ez a mennyiség pedig az én aktivitásomhoz tökéletesen elég, megoldódott a helyzetem. A kedvenc reggelim a cukkinis rántotta, vacsorára pedig imádok karfiolsteaket enni – a fogyás már nem is olyan bonyolult!”

>> ha érdekel, milyen a tökéletes és gyors zöldségkupac receptje, kattints! >>

3.’Ha hiszed, ha nem, az én megoldásom a bacon’

“A hosszantartó túlsúlyom miatt elkezdtem rettegni minden olyan jellegű kajától, ami elvileg hizlal”- kezdi a sztoriját Zsuzsa, aki 5 kilótól szabadult meg nemrég. “Persze emiatt sokkal inkább vágytam is rájuk. Nagy kedvencem a bacon, de szinte sose engedtem meg magamnak, a kilók mégse szálltak el – egészen addig, amikor elegem lett, fogtam magam, és elkezdtem sportolni. Futni és úszni jártam kitartóan, és mintha csoda történt volna, beállt az étvágyam és megszűnt az ételektől való félelmem. Akkor elkezdtem bacont enni, bátran, amikor csak kívántam, és a fogyás még jobban beindult! Persze nem állandóan ezt eszem, de az, hogy végre nem rettegek ilyen jellegű ételeket enni -ráadásul a zsírtól extrajó formában érzem magam az uszodában-, megváltoztatta az életem.”

+recept: baconös-sajtos jalapeno-paprika

4.’Banánnal jó az élet!’

“Régen rettentően imádtam nasizni, főleg édességeket” – számol be Márti. “Persze most is szeretek, nem arról van szó, de azért elég durva eredményeket lehet elérni, ha az ember tényleg tápanyagokat visz be és nem üres kalóriákat, mint például csokit. Fogtam magam, és a mindennapos csokiadagomat lecseréltem egy banánra. Egy hét után már éreztem az eredményt a nadrágjaimon! Folytattam a jó szokásomat és türelmesen, a finomított alapanyagokat szépen elhagyva kialakítottam egy sokkal élhetőbb életmódot, a banán pedig még mindig nagy kedvencem, főleg sport előtt és közben!”

5.’A fehérjeturmix a legjobb dolog’

“Nekem az volt a legnagyobb bajom, hogy egyszerűen folyton éhes voltam” – kezdi Juli, 20 kilós fogyással a háta mögött. “Persze csak sok idő után jöttem rá, hogy az üres kalóriák és a tápanyaghiány okozta ezt. Elkezdtem vitamindúsabban enni, de akkor még nem figyeltem annyira, csak próbáltam feltölteni a raktáraimat – az éhségem azonnal csillapodott, de a teljes sikert a fehérjeturmix hozta el! Elkezdtem súlyzózni, gyalogolni, később kocogni, és az edzést folyton egy nagy adag turmixszal zártam. Egy idő után kialakítottam azt a szokást, hogy este edzettem és utána egy bogyós gyümölcsökkel felturbózott fehérjeitalt ittam, vacsora helyett. Hát, mondanom sem kell, az eredmények magukért beszélnek!”

AMI MÉG ÉRDEKELHET TÉGED:

4 fogyókúrás sikersztori – hátha neked is bejön valamelyik!

“Letettem a cigit és végre sikerült lefogynom”

“Rászoktattam magam a futásra és nem is volt olyan vészes”

Posted on

“így fogytam le véglegesen” – 4 újabb sikersztori

viccesbikini.gif

Előző beszámolónkban már bemutattunk egy-két szokatlannak mondható, mégis elképesztően hatásos módszert, amivel emberek a sok-sok hatástalan diéta után végre elérték a céljukat; most pedig jöhet a folytatás, de ebben a cikkben a drasztikus módszerek helyett négy nő olyan apró trükköket oszt meg velünk, amik az ő életükbe hozták el a megváltást, és amikkel sikerült kikerülniük a pluszkilók és a végtelen fogyókúrák körforgásából; figyelj és tanulj te is!

“Mióta az eszemet tudtam, óriási kólarajongó voltam, majdhogynem ölni tudtam volna azért, hogy legyen az adott helyen, ahova éppen megyek egy automata, vagy bolt, vagy közért, vagy bármi, ahonnan végre beszerezhettem a napi adagomat. Alapvetően mindig odafigyeltem arra, hogy mit eszek, de pár éve, amikor először megfogalmazódott bennem a fogyás gondolata, egy magasabb szinten kezdtem el az egészséges ételek társaságát keresni, természetesen fogytam is, sőt még a kólámat is lightra cseréltem, mégis rajtam ragadt 6 kiló plusz… Valamiért nem tudtam nemet mondani az édességeknek. Könyveket olvastam ki, megtudtam, hogy “szeretethiányos vagyok” – bár ezt én nem éreztem -, javasolták, hogy sportoljak többet és csináljak alternatív sütiket, megtettem, megtettem mindent, de nem, nem múlt el a kínzó vágy az édes-cukros-habos-csokis sütik iránt. Aztán egyszer, egy találkozón összefutottam egy orvossal, akivel elbeszélgettünk, elmondtam neki a problémámat – nem, mintha nagy okosságot vártam volna, azt gondoltam, ez már örökre így marad -, és ő rögtön megkérdezte, mit és mennyit iszom egy nap alatt. Akkor felsoroltam neki: reggel egy tejeskávé, délelőtt egy light kóla, az ebéd mellé egy light kóla, délután egy kis cukormentes limonádé vagy víz, esetleg egy kávé, estig pedig még két light kóla… És akkor mosolyogva nézett rám, hogy akkor most mond egy tanácsot: soha többé light kóla, csak gyógytea és víz. Nem gondoltam volna, hogy bejön, de – hozzáteszem nagyon nehezen – kipróbáltam, és nagyjából egy hét után nem kívántam többet a cukrot és a sütiket, sőt még a csoki is elkezdett hidegen hagyni. Az étkezési szokásaimat meghagyva, napi 3 liter víz mellett, másfél hónap alatt lement a 6 kiló, és ma már egy egészségesen étkező, vékony, kicsit sem szeretethiányos, a kólát messziről elkerülő nőként élem a mindennapjaimat.”

“Elég nagy kávéfüggő vagyok. Persze nem jobban, mint más, karrierista, 27 éves nő – otthon, az irodában és az irodai büfében is mindig minőségi, finom és élénkítő kávét veszek magamhoz, egy nagy bibivel: cukorral, tejszínhabbal és rengeteg tejjel iszom. Vagyis ittam, egészen egy hónappal ezelőttig, amikor eldöntöttem, hogy végre abbahagyom a tejszínhab-és csokiöntethalmozást. Egy kosztümösszekenős-hurkakibuggyanós élmény juttatott erre az elhatározásra; rájöttem, hogy ez nem mehet így tovább. A kávéról persze nem mondtam le, csak átvariáltam: vagy feketén iszom, egy édeskével vagy egy kis fahéjjal – meglepő módon olyan, mintha a fahéj édesítené -, vagy szigorúan light szójatejjel, esetleg mandulatejjel. Egy hónap alatt 3 kilót fogytam csak ennek köszönhetően, és most kezdek csak rákapni a cukormentességre: egyre több alternatív sütit csinálok, hogy ebből a 3 kilóból végül 8 legyen!”

“Imádok bulizni, igazi sörözős-röviditalos, fesztiválozós, őrült lányként ismer mindenki. Csakhogy egy-két erősebb bulizós nyár után észrevettem a hatást magamon: megnövekedett úszógumi, toka és integetőháj jelezte, hogy változtatni kéne… Jó, nem voltam az az alkoholista típus, de azért heti egyszer minimum berúgtunk a többiekkel, 1-2 este pedig csak elsörözgettünk. Sajnos a pluszkilókon kívül a narancsbőr is felütötte a fejét, úgyhogy kemény életmódváltásba kezdtem, de a sör továbbra is maradt… Egy este alatt meg tudtam inni 5-6 korsóval is, ami azért már elég durva kalóriamennyiség, ergo nem csoda, hogy nem sikerült a 1OO%-os fogyás; aztán elegem lett és letettem. Elkezdtem kevesebbet bulizni, többet hívtam alkoholmentes programokra a barátaimat, sőt egy csomószor kocsival mentem a találkákra, hogy végképp ne ihassak. Most már simán elvagyok pár nagyon könnyű fröccsel, esetleg ha bulizok, alaposan felvizezett, citromleves, cukormentes vodkaszódával, és hát ennek köszönhetően brutálisat változott a testem! A sört teljesen kiűztem az étrendemből, maximum havonta iszom meg egy kézműves-meggyes sört, de közel sem heti többször… Most már sokkal kevesebb a testemben a felesleges víz, ráadásul eltűntek a másnapok, így majdnem minden nap edzek és több az energiám is!”

“Nem igazán volt soha nagy gondom a testalkatommal, aztán jöttek a gyerekek… Az első után még úgy-ahogy visszafogytam, de a második kisfiam után mintha Isten is azt akarta volna, hogy kövér maradjak; nem volt semmi igazi motivációm, állandóan sóvárogtam; eljártam ugyan sportolni, de az elfogyasztott kajamennyiséget még az sem ellensúlyozta, minél távolabbnak tűnt a vékonyság, annál többet ettem és ettem. Amikor egy karácsonykor anyukám meglátott, a nyakamba ugrott és örömködve kiabálta, hogy jön a harmadik, ugye?, akkor aztán véglegesen kiakadtam, sírva szaladtam fel az emeletre,hogy senki ne lássa, mennyire szégyellem magam… A következő héten megvettem a könyvesboltokban található összes fogyikönyvet és hetekig próbálgattam a bennük található tanácsokat; csak egy cél lebegett a szemem előtt, az, hogy végre szexi és vékony anyuka legyek. Minden módszer közül egy vált csak be: a reggelivel való kísérletezés és játszadozás. Eleinte rohadt nehéz volt, de minden cukros gabona-és fitneszpelyhet elhajítottam a francba, és tojással, zöldségekkel, irtó kevés barnakenyérrel és gyümölcsökkel szerelkeztem fel, próbáltam kikísérletezni a legerősebb löketet adó, de közben legdiétabarátabb reggeliket, és egyszerűen minden megváltozott. Magamtól kezdtem el sokkal okosabb kaja-döntéseket hozni napközben, aztán egy idő után az adagok is csökkentek, így pedig már nem volt nehéz lefogyni! Az étel szeretete megmaradt, a sóvárgások elmúltak, és bármikor be mernék vállalni még egy terhességet,mert már tudom, hogy kell utána formába lendülni!”

cukormentesüdítő receptek