Közzétéve:

egy mentális technika, amivel könnyebb lesz lefogynod

dieta-halom-kaja.gif

Ha megkérdezne bárki, hogy miért diétázol, miért mondasz le a kedvenc kajáidról és miért jársz el futni, mi lenne a válaszod? Valószínűleg a fogyás. Vagy az életmódváltás, vagy az egészség, esetleg önmagad motiválása, az önbizalmad fejlesztése vagy egyszerűen a jobb közérzet – nos, a helyes célmeghatározásról már beszéltünk, de itt az ideje egy kicsit jobban elmélyedni egy egyszerű kérdésben: elég motivációs erőt jelentenek a felsorolt célok?

muzli-tal-dieta.jpg
nemcsak a fogyás miatt hasznos, ha ilyeneket eszel!

Sok ember ugyanis csak bullshitel, amikor ezt válaszolja, belül viszont valami tök mást gondol: “hogy végre helyrejöjjön a szexuális életem”, “hogy végre meg merjem pályázni az álommelót”, “hogy ne essen minden alkalommal rosszul tükörbe nézni”. Furcsa lenne, ha ilyesmiket válaszolnának a fogyni vágyók, hiszen senki sem szereti kiteregetni a szennyest és elmondani azt, ami a legnagyobb motivációja és egyben fájdalma is – pedig érdemes lenne! Most nem az jön, hogy kezdj el blogolni az érzelmeidről -bár terápiás célra tökéletes, szóval ha gondolkozol ezen, bátran vágj bele-, meg az sem, hogy hívd fel a legjobb barátodat -mondjuk ez is jó feltöltődés-, inkább csak kicsikét kezdj el a valódi céljaidon és motivációidon gondolkodni! Ha az megvan, hogy legbelül mi a célod azzal, hogy lefogyj, akkor már félsikernél jársz: eggyel őszintébb a viszonyod magadhoz, ami csak jót fog szülni.

> ha tudni akarod, hogyan kell okosan célokat kitűzni, olvasd el a smart-célokról szóló cikkünket! >

Ha ez megvan, akkor jöhet a második fázis: a társítás. Gondold végig pontosan, hogy miket kell megtenned a célod eléréséhez (napi szintű sport, cukor elhagyása, semmi fehérliszt, motivációs napló, diétanaptár, stb.), és ezekhez az “utakhoz” társíts még egy célt! A magyarázat nagyon egyszerű: ha fogyni akarsz, annak van egy pár feltétele. Ez a pár feltétel viszont nemcsak a fogyáshoz tud elvezetni, hanem rengeteg más olyan célhoz is, amiket még nem is ismersz, például: ha azért diétázol, hogy nagyobb önbizalommal tudj állásokra pályázni, akkor minden bizonnyal eljársz sportolni is. Mi lenne, ha a sport nemcsak a sportról és a fogyásról szólna, hanem a kapcsolatépítésről is? Így már két célod van ugyanazzal a tevékenységgel: lefogyni és új állást találni, plusz kapcsolatrendszert kiépíteni a spinningen, futóklubban, edzőteremben, kangoo-órán, és így tovább. De szólhatna ez akár a pártalálásról is: ha azért jársz főzőiskolába, hogy könnyebben csinálj magadnak diétás, mégis finom fogásokat, akkor a fogyás mellett a bepasizás/becsajozás is lehet motivációd – egy út, két cél, és máris ottleszel minden órán!

hirdetés

Ha nagyjából megragadtad, mit is akarunk kihozni ebből a nagy motivációs kavalkádból, akkor itt egy kis segédlet, hogy még egyszerűbb és személyre szabottabb legyen, neked: töltsd ki és jöjj rá, hogyan termelhetsz magadnak még több célt ugyanarra a tevékenységre, és hogyan motiválhatod magad még erősebben – így a fogyás máris egy óriási lépéssel közelebb lesz, mint akár egy perccel ezelőtt!

miert-akarsz-lefogyni.png

AMI MÉG ÉRDEKELHET TÉGED:

a fogyáshoz vezető mentális stratégiák

motiváld magad minden nap – megmutatjuk, hogyan!

7-nap-dieta-naptar.png

hirdetés

 

Közzétéve:

“letettem a cigit és végre sikerült lefogynom”

Rengetegen dohányoznak azért, hogy leszaladjon az utolsó pár kiló – jó, ha nem is elsősorban ezért teszik, azért a pro-érveket erőteljesen vezeti a cigi éhségcsillapító hatása. Pedig a dolog pszichológiája egészen máshogy van, legalábbis Anett szerint, aki beszámol arról, hogyan küzdött meg a régóta tartó rossz szokásával és a maradék 6 kilóval egy kalap alatt.

0retek2.jpg

“Imádtam cigizni. Még a gimiben kezdtem el, a többi ‘menő’ diák hatására, és hát sajnos meg is maradt ez a szokásom: most, 26 évesen jutottam csak el odáig, hogy a leszokásom végleges és nem egy átmeneti, próbálkozós időszak. Elég függő-típus vagyok, mert a cigi mellett a kaja is meghatározó az életemben; pont emiatt, egy erős fogyókúra után nem voltam hajlandó még a dohányzásról is lemondani, féltem, hogy elrontom az eredményeimet, vagy hogy nem megy le az utolsó 6 kiló. Aztán, mint kiderült,a cigizésnek köszönhettem az úszógumijaimat…”

smoke-2326318_960_720.jpg

“Sosem mondtam nemet összejövetelekre, zenére, bulira, alkoholra – nem vagyok alkoholista, sőt mindennaposnak sem volt nevezhető a fogyasztásom, egyszerűen csak imádtam a barátaimmal bulizni a városban. Még a koktéljaimat is megválogattam a fogyás érdekében, de bármennyire is megfeszültem, nem bírtam megszabadulni attól a 6 kilótól, ami nagyon idegesített, pedig sportoltam, sokszor ettem keveset, és hát cigiztem nasizás helyett. Aztán egy jól sikerült bulin elszívtam 2 doboz cigit, egy este alatt – másnap azzal az elhatározással ébredtem, hogy leteszem a dohányzást, végleg.”

“Hiába voltam rettentően elszánt, nagyon féltem. Féltem attól, hogy visszahízok, hogy nem fog menni, hogy vissza kell utasítanom a baráti sörözéseket és attól, hogy a munkahelyemen kiesem a pixisből és többet nem hív le a cigis banda dumálni… De tudtam, hogy döntenem és cselekednem kell, mert a másnapos köhögésem egyszerűen nem hagyott más választást, ráadásul azt éreztem, hogy ha futnom kéne, összeesnék – sokadjára. Úgyhogy letettem: kidobtam az összes öngyújtómat és cigimet, elpakoltam a hamutálakat és rendet raktam a lakásomban és az életemben. Ez 4 hónapja volt, azóta lement az utolsó 6 kiló és az életem jobb minőségű, mint valaha!”

almond-1850615_960_720.jpg

“Rájöttem, hogy a sok cigi és a heti egy-két másnaposság miatt ki-kihagytam edzéseket, amik számítottak volna a fogyásomhoz; ráadásul az alkohol mennyiségének drasztikus csökkentése is segített a diétában (se indokolatlan éhség, se cukros koktélok). Eleinte rettentően nehéz volt, mert sokszor elkapott a rágyújthatnék, de ilyenkor megittam két nagy pohár vizet, fogtam a cipőmet, és elmentem sétálni vagy kocogni. Még a munkahelyemen is. Amint rám tört a kényszer, lelépcsőztem, mintha a büfébe mennék, és vissza. Az, hogy közben a helyes légzésre figyeltem, már pár nap után enyhítette a rohamokat és összesen 3 hét alatt teljesen megváltoztatott; többet nem gyújtottam rá és mondanom sem kell, hogy ez milyen pozitív hatásokat hozott az életembe: többet sportolok, hiszen ez segít a stresszlevezetésben (a cigi helyett), ezáltal kipihentebb vagyok, vége a torokköszörülésnek és köhögésnek, nem iszom annyi alkoholt (maximum 1-2 pohár bort a barátokkal), igényem van az egészséges táplálkozásra és a bőröm is sokkal kisimultabb és feszesebb, mint valaha. Úgy tűnik, nálam csak az működik, ha mindenen változtatok és egyszerre söpröm ki a gondokat az életemből.”

work-out-1539614_960_720.png

Nemcsak Anettnek segített ez módszer; rengeteg embernél összefügg a cigiről való végleges lemondás és a fogyás – nem véletlen, hiszen így működünk: ha az ember megszabadul egy rossz szokástól, igénye van arra, hogy az egész életét helyrerakja, és más területeken is “megtisztítsa” önmagát. Ha kitakarítod a nappalit és a konyhát, akkor a gardróbban sem akarsz kupit, ugye? Tedd helyre az életed te is Anett mintájára, és hagyd, hogy a leszokás nemcsak a fogyókúrádban, de az életed más területein is kihúzzon a bajból!

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a Leszokásvonalat (1-393-5170), vagy regisztrálj a leszokasvonal.hu-n. A regisztrációt követően – ha megadod a telefonszámodat – a leszokásvonal munkatársa napokon belül felveszi veled a kapcsolatot és segít elindítani a folyamatot!

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/szenvedelybetegseg/10084/dohanyzas-es-a-leszokasvonal

kiprobaltam_felhivas.png

Közzétéve:

“így fogytam le véglegesen” – 4 újabb sikersztori

viccesbikini.gif

Előző beszámolónkban már bemutattunk egy-két szokatlannak mondható, mégis elképesztően hatásos módszert, amivel emberek a sok-sok hatástalan diéta után végre elérték a céljukat; most pedig jöhet a folytatás, de ebben a cikkben a drasztikus módszerek helyett négy nő olyan apró trükköket oszt meg velünk, amik az ő életükbe hozták el a megváltást, és amikkel sikerült kikerülniük a pluszkilók és a végtelen fogyókúrák körforgásából; figyelj és tanulj te is!

“Mióta az eszemet tudtam, óriási kólarajongó voltam, majdhogynem ölni tudtam volna azért, hogy legyen az adott helyen, ahova éppen megyek egy automata, vagy bolt, vagy közért, vagy bármi, ahonnan végre beszerezhettem a napi adagomat. Alapvetően mindig odafigyeltem arra, hogy mit eszek, de pár éve, amikor először megfogalmazódott bennem a fogyás gondolata, egy magasabb szinten kezdtem el az egészséges ételek társaságát keresni, természetesen fogytam is, sőt még a kólámat is lightra cseréltem, mégis rajtam ragadt 6 kiló plusz… Valamiért nem tudtam nemet mondani az édességeknek. Könyveket olvastam ki, megtudtam, hogy “szeretethiányos vagyok” – bár ezt én nem éreztem -, javasolták, hogy sportoljak többet és csináljak alternatív sütiket, megtettem, megtettem mindent, de nem, nem múlt el a kínzó vágy az édes-cukros-habos-csokis sütik iránt. Aztán egyszer, egy találkozón összefutottam egy orvossal, akivel elbeszélgettünk, elmondtam neki a problémámat – nem, mintha nagy okosságot vártam volna, azt gondoltam, ez már örökre így marad -, és ő rögtön megkérdezte, mit és mennyit iszom egy nap alatt. Akkor felsoroltam neki: reggel egy tejeskávé, délelőtt egy light kóla, az ebéd mellé egy light kóla, délután egy kis cukormentes limonádé vagy víz, esetleg egy kávé, estig pedig még két light kóla… És akkor mosolyogva nézett rám, hogy akkor most mond egy tanácsot: soha többé light kóla, csak gyógytea és víz. Nem gondoltam volna, hogy bejön, de – hozzáteszem nagyon nehezen – kipróbáltam, és nagyjából egy hét után nem kívántam többet a cukrot és a sütiket, sőt még a csoki is elkezdett hidegen hagyni. Az étkezési szokásaimat meghagyva, napi 3 liter víz mellett, másfél hónap alatt lement a 6 kiló, és ma már egy egészségesen étkező, vékony, kicsit sem szeretethiányos, a kólát messziről elkerülő nőként élem a mindennapjaimat.”

“Elég nagy kávéfüggő vagyok. Persze nem jobban, mint más, karrierista, 27 éves nő – otthon, az irodában és az irodai büfében is mindig minőségi, finom és élénkítő kávét veszek magamhoz, egy nagy bibivel: cukorral, tejszínhabbal és rengeteg tejjel iszom. Vagyis ittam, egészen egy hónappal ezelőttig, amikor eldöntöttem, hogy végre abbahagyom a tejszínhab-és csokiöntethalmozást. Egy kosztümösszekenős-hurkakibuggyanós élmény juttatott erre az elhatározásra; rájöttem, hogy ez nem mehet így tovább. A kávéról persze nem mondtam le, csak átvariáltam: vagy feketén iszom, egy édeskével vagy egy kis fahéjjal – meglepő módon olyan, mintha a fahéj édesítené -, vagy szigorúan light szójatejjel, esetleg mandulatejjel. Egy hónap alatt 3 kilót fogytam csak ennek köszönhetően, és most kezdek csak rákapni a cukormentességre: egyre több alternatív sütit csinálok, hogy ebből a 3 kilóból végül 8 legyen!”

“Imádok bulizni, igazi sörözős-röviditalos, fesztiválozós, őrült lányként ismer mindenki. Csakhogy egy-két erősebb bulizós nyár után észrevettem a hatást magamon: megnövekedett úszógumi, toka és integetőháj jelezte, hogy változtatni kéne… Jó, nem voltam az az alkoholista típus, de azért heti egyszer minimum berúgtunk a többiekkel, 1-2 este pedig csak elsörözgettünk. Sajnos a pluszkilókon kívül a narancsbőr is felütötte a fejét, úgyhogy kemény életmódváltásba kezdtem, de a sör továbbra is maradt… Egy este alatt meg tudtam inni 5-6 korsóval is, ami azért már elég durva kalóriamennyiség, ergo nem csoda, hogy nem sikerült a 1OO%-os fogyás; aztán elegem lett és letettem. Elkezdtem kevesebbet bulizni, többet hívtam alkoholmentes programokra a barátaimat, sőt egy csomószor kocsival mentem a találkákra, hogy végképp ne ihassak. Most már simán elvagyok pár nagyon könnyű fröccsel, esetleg ha bulizok, alaposan felvizezett, citromleves, cukormentes vodkaszódával, és hát ennek köszönhetően brutálisat változott a testem! A sört teljesen kiűztem az étrendemből, maximum havonta iszom meg egy kézműves-meggyes sört, de közel sem heti többször… Most már sokkal kevesebb a testemben a felesleges víz, ráadásul eltűntek a másnapok, így majdnem minden nap edzek és több az energiám is!”

“Nem igazán volt soha nagy gondom a testalkatommal, aztán jöttek a gyerekek… Az első után még úgy-ahogy visszafogytam, de a második kisfiam után mintha Isten is azt akarta volna, hogy kövér maradjak; nem volt semmi igazi motivációm, állandóan sóvárogtam; eljártam ugyan sportolni, de az elfogyasztott kajamennyiséget még az sem ellensúlyozta, minél távolabbnak tűnt a vékonyság, annál többet ettem és ettem. Amikor egy karácsonykor anyukám meglátott, a nyakamba ugrott és örömködve kiabálta, hogy jön a harmadik, ugye?, akkor aztán véglegesen kiakadtam, sírva szaladtam fel az emeletre,hogy senki ne lássa, mennyire szégyellem magam… A következő héten megvettem a könyvesboltokban található összes fogyikönyvet és hetekig próbálgattam a bennük található tanácsokat; csak egy cél lebegett a szemem előtt, az, hogy végre szexi és vékony anyuka legyek. Minden módszer közül egy vált csak be: a reggelivel való kísérletezés és játszadozás. Eleinte rohadt nehéz volt, de minden cukros gabona-és fitneszpelyhet elhajítottam a francba, és tojással, zöldségekkel, irtó kevés barnakenyérrel és gyümölcsökkel szerelkeztem fel, próbáltam kikísérletezni a legerősebb löketet adó, de közben legdiétabarátabb reggeliket, és egyszerűen minden megváltozott. Magamtól kezdtem el sokkal okosabb kaja-döntéseket hozni napközben, aztán egy idő után az adagok is csökkentek, így pedig már nem volt nehéz lefogyni! Az étel szeretete megmaradt, a sóvárgások elmúltak, és bármikor be mernék vállalni még egy terhességet,mert már tudom, hogy kell utána formába lendülni!”

cukormentesüdítő receptek

Közzétéve:

hummusz házilag – a tökéletes recept

hummusz.gif

Akárhányszor meglátjuk egy boltban díszelegni, megkívánjuk. Tökéletes nasikhoz, köretnek, kenni-enni, és akkor az ízvilágot még nem is említettük: igen, a tökéletes arab eredetű csicseriborsókrémről, a hummuszról van szó. Biztos te is szereted, de ahelyett, hogy horror összegeket költenél rá a boltban – ráadásul elég sok cukros verziót árulnak, ami azért annyira nem alakkímélő -, csináld meg magadnak otthon! Ez a recept gyors, egyszerű és egészséges, úgyhogy hajrá!

humuszrecept.png

Közzétéve:

mikor álljunk neki az életmódváltásnak?

Bármikor. Persze, ez a legjobb válasz a kérdésünkre, de mégis: van optimális időpontja annak, hogy elkezdjük az ” új életet”? Ha igen, mikor? Okfejtegetés következik.

érdekel.gif

Nagyon sokszor álltam már neki a fogyókúrának, diétának, sportnak, életmódváltásnak. Nagyjából csak a sport és az életmód jött be. Nem véletlen, hiszen akármikor állsz is neki a sanyargatásnak, ha az sanyargatás, akkor halálra van ítélve. Tisztázzunk egy dolgot: hívhatjuk fogyónak, diétának, étrendnek, kúrának, módszernek, programnak, új kezdetnek, bárminek, az egy bevezető szakaszt fog jelenteni az új életmódba. Igen, sokszor nem jó, ha az az első lépés, hogy másnaptól csak jótékony szénhidrátokat eszünk sok-sok vitaminnal – persze ez remek -, de ennek ki kell alakulnia. És ebbe lehet átvezető időszak egy szénhidrátszegény jó pár nap, vagy akár egy gyomorszűkítő villámdiéta is. Egy olyan étrend, amit azért követünk, hogy kicsit előrelendítsük magunkat, a gondolatainkat, a kajához kapcsolódó se veled-se nélküled viszonyunkat, meg úgy általában az életünket. Aztán, ha ez pipa, jöhet a sajnos klisésedett nevű időszak, ami már elkísér a halálunkig: az életmód. Vagy életvitel, életstílus, életforma, lifestyle. Akármi.




Akkor mikor jöhet a fogyás?

Van egy nagynagynagy, közös hibánk: imádunk akkor elkezdeni fogyózni, amikor tele vagyunk. Gondolom nem kell hozzá diploma, hogy rájöjj, miért: minden kellemes, megvolt a 3000 kalória, döglünk otthon egy kád forró vízben vagy kint a teraszon egy sörrel, és akkor bezony roppantmód egyszerű azt mondani, hogy

“HOLNAPTÓL FOGYÓ.”

holnap.jpg

Hagyjuk ezt már. De tényleg. Ha az emberlánya egyszer már eljátszott a gondolattal, hogy fogyni kéne, akkor kérdezze is meg magától, hogy miért akar ledobni néhány kilót, mi a baj az evési szokásaival, meg ilyen nagyon didaktikus kérdések. Igen, muszáj. Csak így ismerheted meg azt, aki te vagy – kajálás szempontból -, és csak így tudsz változtatni. Mérd fel az életmódodat, és ha a napod fénypontja egy zacskó extra sajtos chips a tv előtt, akkor vegyél erőt magadon, és kérlekszépen, jöjj rá, miért. “Mindenki szeret lazítani”; “kikapcsolódás”; “egyszerűen szeretek enni”. Na ezek azok a kifogások, amiket én is mindig előhúztam a már-már szenvedélybetegségem elfedésére.

Szóval mindenképpen kell egy kérdés: mi az, amin változtatni akarsz?




Biztos vagyok benne, hogy a fejedben ott a válasz, csak elő kell csalogatni: nagyon jó módszer, ha vezetsz egy kis füzetet (diétanaplót) és nem csak azt írod bele, mit ettél és mikor, hanem azt is, hogy mit kívánsz éppen olyan nagyon. 11.30-kor valami óriási adag édesség kell. És 9.00-kor reggeliztél. Ez azért gyanús, nem? Valószínűleg nem a szervezeted ordít csokiöntetes gofriért, inkább a lelked a sóvárgás okozója.

demiert.gif

Ez az a rész, amire a naplódból is rájöhetsz. Jegyezd le a fontosabb eseményeket – ordított velem a főnököm, kirúgtak a munkából, a gyerekem bekerült egy rossz társaságba, félek a diplomázástól, vagy bármi, ami éppen veled zajlik és megboríthatja a lelki egyensúlyodat. Ha szorgalmasan jegyzetelsz, rá fogsz jönni, hogy mi az éppeni sóvárgás okozója, így végre tenni is tudsz ellene!

Ha megvolt mitakarokkezdeni-magammal rész, és – tudatosabban mint eddig, plusz NEM tele hassal – kitaláltad, hogy mennyit, honnan, hogyan akarsz lefogyni, akkor már elég jól haladunk. Most jön az időzítés. Nyilvánvalóan a holnap reggel lesz az automatikus, berögződött válasz a fejedben, hiszen a tiszta lap, a holnap új nap kel fel, a hétfő egy új hét kezdete és a többi blablabla mind azt a gondolatot táplálja a fejedbe, hogy “na, most majd sikerülni fog”. Hadd mondjak valamit, nem tudom, hogy mennyire tűnök majd rosszarcnak: ez hülyeség. Pusztán magunkat ámítjuk ilyen szépséges jövőképekkel, hogy húsvét meg karácsony után majd jó lesz, lefogyok síelés után, ésatöbbi, aztán valamiért a nyár legelején mégis pánikszerűen megnő a neten a rizs-és almadiéták nézettsége – amikkel elvileg fogyhatunk 4 kilót 2 nap alatt. Tényleg?




Oké. Elismerem, léteznek vészmegoldások, de alapvetően hülyeségeket művelünk. Ha jól időzítve, jó szokásokat építünk be a hétköznapokba, akkor nincs baj, nem lehet baj, mert észrevehetetlen a mindennapok változása. És ezzel elérkeztünk a lényeghez: kezdd egy, azaz egy apró szokással, MOST, ott, ahol vagy. Akár az irodában ülsz, akár az ágyban fekszel, akár a Himaláját mászod épp, MOST azonnal vezesd be az életedbe a következő szokást, ami segít elérni a célod. Például:

  1. gyalogolsz hazafele, többet, mint szoktál
  2. megiszol 3 liter folyadékot ma
  3. elmész este kocogni
  4. ma nincs nasi, vagy csak zöldségek
  5. ma leírod, miket ettél napközben
  6. cukormentes fagyit veszel délután
  7. kidobod otthon az összes rágcsát, és lecseréled teljes kiőrlésű pékárura a zsömléidet
  8. növényi tejjel kávézol
  9. nekiállsz egy bikini-kihívásnak
  10. 6 után nem eszel (és nem bezabálsz 5.50-kor – ismerős, nyugi, de NE)

10 apró tipp.jpg

És akkor ez csak tíz hasraütésszerű példa, igazából bármelyiknek nekiállhatsz azonnal, plusz: próbáld magadat arra beütemezni, hogy az időzítés sosem lehet holnap reggel, vagy egyáltalán jövő idő. Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra. Muhhaha. De tényleg. Sokkal motiváltabb leszel, amint felállsz az íróasztaltól, vagy kimásztál a kádból. Nem holnap, meg jövőhéten, meg nyáron, meg karácsony után, meg a szülinapod előtt két nappal, meg akármi. Nem.




Dióhéjban: mikor álljunk neki a fogyókúrának / életmódváltásnak / étrendváltásnak / diétának / edzéstervnek / új életnek?

MOST.

now.jpg




mégis miért? kattints a képre, és megtudod!
Közzétéve:

“nincs időm diétázni” – fogyás minden körülmények között

nincsidodietara.png

Duplaműszak, gyerekek, egyetem, érettségi, kötelezettségek, meetingek, túlórák, össze-vissza alvás, vizsgaidőszak, nyári munka… Rengeteg olyan fázis váltakozik az életünkben, amik valósággal ellehetetlenítik az életmódunk egészséges mivoltát. Irodai munka, egésznapos ülés, éjszakai végzés, koránkelés – nincs idő edzésre. A gyerekek elfoglaltságai, házimunka, állandó vezetés – nincs idő piacra menni és főzni. Túlóra miatti fáradtság, elalvás reggel – energiaitalok és pizza. Ismerős? Hát igen, van, hogy valósággal lehetetlen magunkkal, az egészséges ételekkel és a mozgással foglalkozni. Arra meg pláne nem jut időnk, hogy a szokásainkat vizsgálgassuk, maximum addig jutnánk, hogy igen, stresszelünk, aztán elaludnánk a kanapén. De mit tud az emberlánya ilyen esetekben tenni? Adja fel a diétát, a sportot és az egészséget?

mmmNo.gif
forrás: youtube

Valóban minden tényező megnehezíti nekünk a fogyást és az odafigyelést, mégis vannak módszerek, amikkel kordában tarthatjuk az életünket és a szokásainkat. Az a baj, hogyha nincs napi minimum 1 óránk magunkra, akkor már bele se fogunk és “minek, semmi időm sincs erre”-alapon az ebédszünetben átcaplatunk a pizzázóba és befalunk valami zsíros-lisztes-húsos-sajtos dolgot, aztán a kajakómát elkerülve betoljuk a délutáni kávénkat két cukorral.

Pedig van átmenet a nulla erőfeszítés és az apró, napközben beiktatott, észrevétlen cselekedetek között.

Muszáj legyőznöd az időt, a stresszt, a lustaságot és a kalóriákat, még akkor is, ha ez most lehetetlennek tűnik. Készen állsz rá?

lustasag legyozese


A BELÁTHATATLAN IDŐBEOSZTÁS

ora.gif
forrás: youtube

Nem semmi az a versenyfutás az idővel, amit a többségünk nap mint nap nyom, de az még durvább, hogy ez milyen rossz hatással van az egészségünkre. Kevés alvás – fáradtság – energiahiány – étvágy – cukor/szénhidrát – tápanyaghiány – kimerültség – stressz – evés. Jól hangzik, mi? Pedig ez csak egy kis kiragadott összefüggése azoknak a dolgoknak, amiket ajánlatos lenne messziről elkerülni. De mit álszentkedünk, nyilván pénzt kell keresni, házimunkát kell végezni, felelősséggel kell tartozni, úgyhogy ha az emberlánya nem mond fel azonnal és menekül el új életet kezdeni – ami nem valószínű -, akkor a helyzet változatlan marad. Mégis: hogyan oldd meg a sport és a táplálkozás kérdéskörét, ha alig van időd, és nyakig ülsz a minden másban? Kezdjük a kaja-témával: nagyon sok helyen tudsz már egészséges fogásokat venni, de ha mégsem jutsz el egy ilyen étterembe/boltba sem napközben, akkor is van remény: a gyors, sajtos péksüti helyett vegyél teljes kiőrlésű lisztből készült kétszersültet, pulykasonkát és paradicsomot! Ezt azért nagyjából bármelyik közértben megkapod, és sokkal jobban fogod magad érezni tőle. Vagy egyszerűen cseréld le a szokásos spaghettidet valamilyen szószos húsfélére salátával, esetleg zöldségekkel. Vagy egyszerűen csak egy nagyobb adag levest rendelj. Ja, és ne csak a napi fél óra ebédszünetben egyél! Reggel pakolj be magadnak egy almát és egy banánt kefirrel. Így azon az egy evésre szánt órán kívül is bármikor be tudsz kapni valamilyen jótékony falatot, és főznöd sem kell magadra. Azt ugye nem kell külön kiemelni, hogy használd a lépcsőt, gyalogolj a buszig vagy rakd le messzebb az autót? Ezek nagyon apró dolgok, de már egy hét alatt rengeteget változtathat a napi pulykás szendvics- extra mozgás kombó. Úgy, hogy nem is veszed észre… Kipróbálod végre?


MUNKA, MUNKA, MUNKA

munka.png

Ha egész nap egy irodában ülsz, vagy vezetsz, vagy otthon vagy, vagy a gyerekekkel foglalkozol, vagy házalsz, bármit is csinálsz, tedd fel magadnak a kérdést: eleget vagyok a levegőn? Kapok elég fényt? Ha ezekre nem a válasz – és hidd el, többnyire az -, sürgősen változtass ezen!  A fény növeli a szerotonin és egyéb serkentő hormonok termelését, ezáltal az anyagcseréd és a kedved is elkezd majd tetőzni. Próbálj meg a lehető legközelebb ülni az ablakhoz, fesd át a falakat világos színűre, szellőztess sokat és legyen sok-sok halványrózsaszín a környékeden! Egy kutatás kimutatta, hogy ennek a színnek nyugtató hatása van*, így ha stresszelsz, szorongsz vagy kontrollálhatatlan az étvágyad, nézz rá a post-itekre vagy a falrészre, amit ilyen színűre festettél! Relaxált állapotba fogsz kerülni tőle, és az érzelmi evés kényszere is csökkenni fog.


HOGY ÉS MIT FŐZZEK?

kenyervicces.gif
forrás: youtube

Az is óriási nehézség, hogy az ember egy főre összedobjon valamit, nemhogy az egész családra, ráadásul mindenkinek megfelelőt. Te diétázni akarsz, a gyerekek / párod meg éhes(ek). Mi a teendő ilyenkor? Természetesen nem az, hogy hatfélét főzöl, nem is az, hogy magadnak sütögetsz a többieknek meg rendelsz, és persze az végképp nem, hogy elhanyagolod magad. Cseréld le az összes alapanyagot otthon! Minden, a lakásban található lisztféle helyett szerezz be alternatív megoldásokat: teljes kiőrlésű pékárukat, szezámmag-és szőlőmaglisztet, mandulalisztet, stb. A cukrot cseréld le eritritre, a nasik mind egészségesek legyenek, a család kedvencei-finomságokat – amiktől ha megválnál, dzsihád lenne –  pedig szeparáld el egy dobozba a spájzba! Mindenkinek jót fog tenni a változás és a reform étrend, a konyha jobban mutat majd, ha nem robbanás utáni állapotokat idéz tízféle nasival a pulton, neked pedig nem kell hatfelé szakadnod minden egyes főzésnél. Érdemes odafigyelni a minőségi alapanyagok beszerzésére, és ha feltöltötted a hűtőt, akkor már bármikor össze tudsz ütni egy könnyű, de isteni vacsorát a diétaguru receptjeiből!


“NINCS IDŐM EDZENI!”

pexels-photo-179908.jpeg

Hadd legyek őszinte:

ez az a mondat, ami akkor sem igaz, ha annyi dolgod van, hogy észbe se kapsz.

Az edzést most ne szigorúan vett értelemben fogd fel: napi 5-6 alkalommal kell megmozdulnod, és ezzel ki is váltottad az edzőtermet vagy kocogást! A hétvégén pedig ráérsz pihenni és egy nagyobbat és a klasszikus értelemben edzeni. DE. Addig is, a hétköznapokban iktass be kicsi megmozdulási szokásokat: kelj 20 perccel hamarabb, rakd fel a kávét főni, és addig ugrálókötelezz! Máris beindítottad az anyagcserédet. A délutáni-esti főzés közben is lehetséges mozogni: ha éppen kevergetsz, iktass be guggolásokat és plankinget a konyhai rutinba! Később pedig nyomj egy sorozatot: 10 fekvő, 30 hasprés, 50 hátizom – ez összesen egy nap alatt 40 percnyi mozgás, és akkor még meg sem említettem a gyaloglást a boltba, bringázást a postára, vagy a séta-meetingeket! Ha valakivel találkád van – akár üzleti, akár baráti – próbáld meg a szabadba invitálni az illetőt, így séta közben tudtok majd beszélgetni vagy megbeszélni. Egy ilyen “konferencia” vagy dumálgatás újabb 20-30 perc mozgást jelent. Tudod, ez összesen egy nap alatt mennyi? Nagyjából 250-300 kcal mínusz! Durva, mi? Na, holnaptól te is aktivizálod magad minden egyes pillanatban, vagy maradsz a jól bevált, kényelmes székedben? Igenigenigen: az előbbi.

tennivalókma_gyakorlatokhanincsidod.png
nyomtasd ki vagy állítsd be háttérképnek, hogy mindig motiváld magad a feladatra!

*forrás: kijózanító rózsaszín (hvg-könyvek, író: Adam Alter)

Közzétéve:

#megcsinálom – a 10 napos bikini-kihívás

Aha-aha. Itt a jó idő, rohamoz minket a strandidőszak, mondhatni, a lábunk már félig a vízben, forr a lángos olaja, és egyéb szellemes metaforák, amik arra utalnak, hogy pánik on, mindjárt itt a vég, elő kell venni a bikinit. Mi meg akárhogy törjük a fejünket, időszűkében nagyjából csak így tudjuk elképzelni magunkat a beachen:

elbujok.gif

Van egy jó hírem: MÉG MINDIG LEHET MENTENI A MENTHETŐT.

Oké, már nem igazán van esély 10 kilót ledobni jövőhétig, de sokkal feszesebb és fittebb lehetsz egy 10 napos bikini-kihívással, ami rajtam is segített: egy kis diétával kiegészítve 2 kilót fogytam vele, 10 nap alatt. Nem nehéz betartani, mert annyira nem megerőltető, kellemes, végezhető a szabadban, ráadásul – ami igen ritka manapság az edzéstervpiacon – nem kell hozzá semmilyen eszköz.

hallelujah.png

Ami meg aztán végképp tökjó, hogy lehet mellette diétázni, mert nem egy negyedik marathonjára készülő ironman edzéstervének a négyzetét kell elképzelni. Na, nem is húzom tovább a dicsérgetést, íme a kihívás, amibe azonnal vágj bele, akárhol is vagy, és akármit is csinálsz, mert hidd el, megéri:

10naposkihivas

Töltsd le, nyomtasd ki, állítsd be háttér-és hívóképnek, terjeszd a városban, kereteztesd be, ragasztasd a tesco-és auchanplakátok helyére, és húzasd el egy repülővel!

Viccen kívül, hajrá a 10 naphoz, jó érzés lesz végigcsinálni!

+ egy kis puska:

a guggolást vállszélességű terpeszben csináld, egyenes háttal, így:

squat.png


a jumping jack így néz ki:

Jumping_Jacks.jpg


a fekvőtámasz legyen szabályos, ha kell, több részletben csináld, vagy könnyítésképp alkalmazd a női fekvőt:

noifekvo.jpg


ééés jöhet a plank:

plank.jpg                                             (tartsd ezt a pozíciót a kiírt másodpercig)

Közzétéve:

4 fontos tény az absztinenciáról – megéri a lemondás?

reszegseg.jpg

Hadd szögezzem le, még mielőtt belevágnánk a témába : itt most nem a kőkemény alkoholizmusról beszélünk, sem a fesztiválidőszakokról, inkább a „hobbiivásról”, azokról, (pölö rólam), akik szívesen bedobnak (jó)pár sört a haverokkal munka után, vagy nehezen mondanak le a gyakori fröccsözgetésről, ha már jó kint az idő. Biztos te is túlvagy már olyan időszakokon – főleg nyáron jellemző ez -, amikor így vagy úgy, de majdnem minden nap ittál valamit. Bár nem igazán tűnik fel az egyébként nem drasztikus alkoholizálás, ha jól eszel és sokat mozogsz mellette, de hidd el, a tested megérzi, csak te nem veszed észre. Nehéz is észrevenni napi egy-két sört, hiszen másnaposságot nem igazán okoz (tisztelet a kivételnek, pölö nekem, én amióta átléptem a 20-at, meg akarok halni egy lájtos este után is), mégis ilyen kis rejtettfurfangos módon kicsinál egy kicsit.

Az alkoholhoz való ragaszkodás akkor kezdődik, amikor az embernek valamilyen viszonya fűződik hozzá: lelki oldószernek, problémamegoldásnak vagy lazításnak használja, esetleg elalváshoz nyugtatónak. Ha te is érzed magadon, hogy valamilyen célt akarsz elérni az italozással, akkor nagyon figyelj oda, mert nem hinnéd, de könnyen válhatsz függővé! Meg kell vizsgálnod a szokásaidat, hogy tudd, te hogy állsz ezzel a dologgal. Egy viszont biztos: ha már egy picikét is túlléped a “javasolt” egy poharat, azzal nem teszel jót magadnak. Olvass és mérlegelj – lehet, hogy téged is elkap az absztinencia világa!

giphy (2).gif
Giphy

TARTÓS FOGYÁS

Elképzelhető, hogy nem jutott még eszedbe, de kalóriák szempontjából nagyjából mindegy, hogy épp chipset eszel-e, vagy sörözöl. Üres, értelmetlen energiával töltöd fel a szervezetedet minden korty által – arról nem is beszélve, hogy egy durva bulizás alkalmával hány pohár csúszhat le (plusz a chips vagy pizza, ugye, ami kötelező mellé). Ha mindez nem lenne elég, az alkohol megakadályoz más tápanyagokat a felszívódásban, úgy, mint a C-vitamint, a B12-vitamint, vagy a cinket. Ha pedig fogyni akarsz, rá fogsz jönni, hogy sokkal egyszerűbb alkohol nélkül abszolválni a kitűzött célokig vezető utat: hiszen ha iszol, nő az étvágyad. Ráadásul alig hagy mélyen aludni, így fáradtabb leszel, tehát másnap az energiát pótolva újra enni fogsz. Ezt tapasztalatból tudom – állandóan zabálhatnék lesz úrrá rajtam másnap, de akkor is, ha nem a pia miatt alszom keveset. Szóval: rossz hír, de akár egy sör is megboríthatja a tested természetes ritmusát – akkor is, ha észre sem veszed. Megéri?

2107941577_cdeac6dea9_b.jpg

SEMMI BETEGSÉG

Tudjuk, vannak előnyei is a finom boroknak és söröknek, sőt nagyapáink még a betegségekre is pálinkát javasoltak. Mégis, tudtad, hogy az alkohol az elsőszámú felelőse a rákos megbetegedéseknek? Elég csak egy apró szokást felvenned: a mindennapos fogyasztást, és máris megvan a baj. Sajnos a rák mellett még további 60 betegség okának kutatása közben találták bűnösnek az alkoholt. Ezek közé tartozik a magas vérnyomás, a szív-és érrendszeri megbetegedések, a stroke és a diabétesz, amik nagyon gyakori problémák. Arról nem is beszélve, hogy a rendszeres ivás könnyen okoz korai demenciát, hiszen közvetlenül hat a központi idegrendszerre. Ami azért valljuk be, nem hangzik valami jól.

Hogy végre mondjak valami jót is: hamar megérezhetjük az absztinencia hatásait. Akár egy hónap „szárazságtól” optimalizálódhatnak a májfunkciók, a koleszterinszint és a vércukorszint. Plusz, az immunrendszer is hálás lesz a törődésért: kevésbé kapsz majd el betegségeket, és több energiád lesz. Az állandó dehidratáltságot pedig felváltja a hidratált állapot, ami a bőrre, az emésztésre és a fogyásra is csodás hatással lesz. Tudom, néha nehéz megállni, de sose árt tartani egy virgin hónapot. Vagy évet.

sober.gif
imgur.com

SZEX? IGEN!

Az alkohol és a szex elég szorosan összefüggenek: félmosollyal az arcunkon valljuk be, elég sokszor találkoznak. Az is egyértelmű, hogy miért: felszabadulnak a gátlások. Abban viszont remélem kiegyezhetünk, hogy ezek az együttlétek nem mindig kielégítőek mindenki számára. Sajnos a poharazás jelentősen befolyásolja a libidót – nagyon rossz irányba, arról nem is beszélve, hogy kifejezetten tompít, így nehezebbé teheti az érzékszervek működését szex közben. Magyarul: nem igazán tudod élvezni a dolgot, ha ittál, míg ha józanon csinálod, kinyílik az érzékelés tárháza. De ezt biztos tudod. Viszont itt egy remekhír: egy hónap absztinenciával jelentősen növelheted a libidód, az állóképességed, meg a magabiztosságod mellett. Tiéd a döntés: részeg dajdajozás, vagy józan, király szex? Szerintem egyértelmű.

szerelem.jpg

OKOS DÖNTÉSEK

Gondolom azt már mindenki tapasztalta, hogy az alkohol már nagyon kis mennyiségben is rosszul hat az agyműködésre. Miközben szorgosan pusztítjuk az agysejtjeinket – főleg egy kiadós buli alkalmával -, általában nem azon aggódunk, hogy mennyi energiájába kerül majd a testünknek a helyreállítás. Pedig sajnos kéne, csak ez a probléma nem tűnik túl nagynak az instant house-termében hajnali 3-kor. Ami meg szintén tapasztalás, hogy a piálás szép lassan képes befolyásolni a szellemi frissességet is. Ennek nagyon sok tényezője van: kialvatlanságot okoz, rombolja az agysejteket, zavart képez a becsípett és józan pillanatok váltakozása, plusz az esetleges bűntudat, kedvetlenség egy átbulizott éjszaka után könnyen megbolygathatja az ember lányának lelkét is. Sokkal okosabb döntés nagyon mértékletesen, vagy egyáltalán nem inni. Szórakozni felesek és másnapi rosszullét nélkül is lehet, kérdés, hogy te mihez kötöd a jó érzésedet. De persze előfordul, hogy eseményeken megiszol 1-2 pohárral, ami nem baj. Viszont segíts a testednek ilyenkor is! Mindig igyál vizet mellé, vacsorára jótékony szénhidrátokat egyél, például avokádós pirítóst banánturmixszal. A tested megköszöni majd, és te is magadnak, hogy nem kell egy újabb fejfájós napot végigszenvedned.

tumblr_nsr5gsqq9w1uwokolo1_500.gif
Tumblr

Félre ne érts, nem azt mondom, hogy álnokság meginni egy pohár vörösbort, vagy soha ne sörözz a barátokkal – inkább arra figyelj oda, hogy TE érezd jól magad, és ne külső nyomásra fogyassz alkoholt. Ha pedig észreveszed magadon, hogy valamire kifejezetten használod a kedvenc piád, feltétlenül iktass be két hét, vagy inkább egy hónap absztinenciát, hogy megérezd, milyen hatással lesz a jóllétedre. Segítek: pozitív lesz! Persze nyáron a legnehezebb ezt tartani, de ha egy hónap nem is megy, legalább egy-két hetes szüneteket tarts. És hidratálj, a fogyásod is megköszöni majd!

yeah.gif

Közzétéve:

10 trükk, hogy gyorsítsd a fogyást

Biztos te is bevetsz minden apróságot, hogy segítsd a diétádat: könnyű élelmiszereket eszel, változtatsz az adagokon, időzítesz, sportolsz – nos, íme még tíz apró csel, amik segítenek nap mint nap kalóriákat megspórolni; mert itt a legigazabb a közhely: sok kicsi sokra megy! Próbáld meg mind a tízet betartani, és amellett, hogy biztosan többet fogysz majd, sokkal jobban is fogod érezni magad a bőrödben. Tapasztalat!

10trükk

1. ELŐÉTEL: TEA

Gondolom már a füleden jön ki az okosság, hogy minden étkezés előtt meg kell innod egy nagy pohár vizet, hogy kicsit telítettebbnek érezd magad. Arra gondoltál már, hogy ezt rendszeresen betartsd, de úgy, hogy élvezed is? Mostantól minden egyes kaja előtt szürcsölj el egy finom teát! Sokkal jobb rituálé, forró ital, így több idő elfogyasztani, kikapcsol, és ízesebb is, mint a víz. Építsd be ezt a szokást a mindennapjaidba, és figyeld meg, hogy hamarabb elszáll majd az éhséged.

teaa.jpg

  1. HIDEGZUHANY

Ha reggel nehezen veszed rá magad a zuhanyzásra, mert fázós vagy, próbáld ki, hogy a fogaidat összeszorítva, az ágyból kikelve azonnal a fürdőbe mész, és a lábfejedtől kezdve szépen lassan lezuhanyzol hűs – nyilván nem fagypont közeli – vízzel! Olyan frissnek fogod magad érezni, mint szinte soha, és egy óriási löketet adsz vele az anyagcserédnek. Tudom, nehéz, de ha minden egyes nap betartod a hűvösvizes zuhanyt, már egy hét után sokkal feszesebb leszel. Megéri.

hidegzuhany

3. MILYEN MÉRLEG?

Biztos te is szoktad magad mérni, és azt is tudod, hogy ezt heti egyszer kell megtenned, semmiképp sem sűrűbben. Nagyon jó motiváló erő lehet a heti mérlegelés, de nem mindegy, milyen típusú készülék vár otthon. Ha megengedheted magadnak, vegyél egy testzsírt is pontosan mérő mérleget, és azzal kövesd a fogyásod! Sokkal jobb érzés, ha minden adatod megvan, és motiváltabb maradhatsz még akkor is, ha a kilóid nem redukálódtak drasztikusan, de látod, hogy a zsírod kezd eltűnni. Ha nincs erre lehetőséged, akkor keress rá, hogy a környékeden hol van olyan gyógyszertár, ahol kihelyezett mérlegekkel a testzsírodat is mérni tudod! Heti egyszer belefér…

fogyó

  1. MINDEN EGY TÁNYÉRON

Nagyon sokat faraghatsz a kalóriabeviteleden, ha éhesen hazaérve nem kipakolod a hűtőt és nekiállsz mindenből szemezgetni, hanem mindent, amit enni akarsz, szépen egy tányérra tálalod. Sokkal hatékonyabb, hiszen össze-vissza nasiznál már a telítettség elérése után is, ha még ott várna rengeteg finom falat az asztalon! Hidd el, jobban jársz, ha magad elé veszed, amit meg fogsz enni, és nem többet, de nem is kevesebbet pusztítasz el. Bátran tegyél nagy adagot a tányérodra, csak arra figyelj, hogy minden ottlegyen, egy helyen, mielőtt elpusztítod.

myplate.jpg

  1. TV CSAK A FUTÓPADON

Egy jó film, nasival. Azt hiszem, ha fogyózunk, talán erről a legnehezebb lemondani. Nekem is. Leülünk lazítani, kinyitunk egy zacskó chipset, aztán még egyet, majd sütit eszünk, egyszóval túlzásokba esünk. Nem csoda, hiszen az agyunk nem arra figyel, mit eszünk épp – csak annyit érzékelünk, hogy jó a film, és finom a kaja. Mi lenne, ha ezt a már ezer éve összetapadt szokást most végre szétválasztanád, és a tévét inkább a futópadról néznéd? Ha pedig filmezel, ne nasizz – teázz, dőlj hátra, és élvezd! Ha teljesen elviselhetetlennek érzed egy kis pluszkalória nélkül a kikapcsolódást – én általában annak érzem -, akkor viszont időzítsd úgy, hogy a vacsorád legyen az az egészséges nasi, amit tervezel. Vágj fel csíkokra répát, zellerszárat, tegyél mellé pár darab teljes kiőrlésű kétszersültet, és csinálj joghurtos-márványsajtos, vagy avokádós-paradicsomos mártogatóst! Nagyon finom, megvan a filmélmény, és be se zabálunk. Siker!

  1. ÉHESEN A BOLTBAN

Na igen, a legnagyobb csapda. Próbálj meg mindig étkezés után bevásárolni, mert éhesen a legapróbb kísértésnek is nehéz lesz ellenállni! Egy példa: a múltkor edzés után, iszonyú éhesen mentem el bevásárolni, és a fél fizumat otthagytam a boltban finomnak ígérkező, egészséges, és teljesen felesleges termékekre: két teljes kiőrlésű óriási cipó, fahéjas-cukormentes keksz, mogyoró, rengeteg felvágott és ízes joghurtok landoltak a kosaramban. Ezeknek nagyjából a felére lett volna szükségem, és természetesen később nem is ettem meg mind. Persze, jó, ha elálló élelmiszerekből bevásárolunk, de a fahéjas keksz például életem egyik legfeleslegesebb húzása volt, és még azt sem sikerült éhesen mérlegelnem, hogy óriási kalóriabomba… Csak annyit láttam meg, hogy bio. Pontosabban csak annyit akartam meglátni. Jobb, ha te nem esel bele ebbe a hibába, vásárlás előtt kaja! És szigorú bevásárlólista.

nevásizz.jpg

  1. KÁVÉ HELYETT ZÖLD TEA

Nehéz lemondani a csodás feketéről, de sok szempontból érdemes: ha lecseréled a kávédat zöld teára, rengeteg kalóriát megspórolsz, hiszen a zsíros tej, a tejszínhab, a cukor vagy édesítő mind-mind plusz kalóriákat jelentenek, míg a zöld teától is bőven kapsz koffeint, és jobb hatással lesz az anyagcserédre is. Ha a reggeli kávéról nem is tudsz lemondani, délután mindenképp teázz inkább a megszokott lattéd helyett! Lehet, hogy elsőre nehéz lesz, de hamar érezni fogod a jótékony hatását, plusz jéggel-citrommal iszonyú jó frissítő is, jobb a meleg napokon, mint a kávé.

  1. CSERÉLD LE A TEJET!

Gondoltad volna, hogy rengeteg kalóriát kihúzhatsz a listádról, ha elhagyod a zsíros – még akkor is, ha bio – tejeket, amiket mindennap főzéshez vagy kávézáshoz használsz? Próbálj alternatív forrást találni! A növényi tejek amellett, hogy több ásványi anyagot tartalmaznak, kevesebb kalóriát is jelentenek. A legjobb megoldás pedig a light szójatej. Kíméletesebb a bőröddel, sokkal kevesebb zsírt tartalmaz, és kellemesen édeskés az íze, ráadásul feleannyi kalóriát tartalmaz, mint a 1,5%-os tehéntej! Főzéshez, kávézáshoz használd, és élvezd az energiaspórolást! Én imádom.

mandulatej

  1. VÍZNAP? NEM.

Hagyj fel a törekvéssel, miszerint minden fogyókúrának tartalmaznia kell egy víznapot bizonyos időközönként! Ez egészen egyszerűen nem egészséges. Arról ne is beszéljünk, hogy a következő napon mennyi pluszkalóriát akarsz majd bevinni az egynapos éhezés miatt. Ez nem tesz jót sem az idegrendszerednek, sem a teljesítményednek, de a fogyásodnak pláne nem. Persze, ha megfelelő körülmények között akarsz böjtöt tartani, tedd meg, tisztíts, de ne játssz többek között a cukroddal és a tested hormontermelésével az egész napos vízivással! Ha egy böjtnapot akarsz tartani, csinálj smoothiekat saját gyümölcsökből, vagy egyél egész nap csak zöldséglevest. Tisztít, egészséges és bele se halsz. Hetente-kéthetente iktass be egy tisztulónapot! Nagyon megdobja a fogyást és isteni érzés is. Persze ne aznap menj vásárolni, mert akkor a boltig se jutsz el a sarki grillcsirkés miatt. Szintén tapasztalat.

lifeisshort

10. MINDENNAPOS MOZGÁS

Ha nem vagy egy olimpikon típus, akkor is érdemes beiktatnod az életedbe a rendszeres mozgást. Ne ijedj meg, nem kell mindennap hosszútávfutásra adnod a fejed, csak igyekezz reggelente 10-20 percet tornázni, sétálj nagyokat, és a szabadidődben menj el kocogni! Ezek nem óriási áldozatok, mégis nagyon sokat dobnak a fogyásodon. Ha pedig már minden erőddel belevetetted magad a sportba, fokozatosan, egy jó edzéstervvel haladj, és váltogasd, hogy milyen gyakorlatokat űzöl! Sokan túlzásba viszik a kardiót, pedig nélkülözhetetlen az erősítő edzésekre is teljes gőzzel koncentrálni. Váltogass és biztosan hamarabb fogsz fogyni.

sport.jpg