Posted on

küzdelem a hétvége ellen

weekend.gif

Áhhh, hétvége! Végre lehet feküdni a kanapén, kiülni a kertbe, sütögetni, kaját rendelni, aludni délután, berúgni, szidni a főnököt a grillpartin, szóval végre-valahára minden legális! Tök jó dolog, ha várod a hétvégéket és végre ki is pihened magad az egész hetes pörgés után, de valahogyan meg kéne szüntetni azt a kis hangot a fejekben, amik azt súgják, hogy ha szombat, ha vasárnap, enni kell. Átmegyünk ebédre, sütünk vacsorát, filmezünk nachossal, elmegyünk étterembe, grillpartira vagyunk hivatalosak, villásreggelizünk, szóval bőven van indok a nap 24 órájában enni. Oké. Miért van ez?




Nyilván egy ideje összefügg a vendégvárás a kajálással, ezzel nem tudsz nagyon mit tenni. De az, hogy feltétlenül eszünk, amint van egy kis szabadidőnk, az egy rossz berögződés, amit anyáink-apáink vertek belénk, és igazából ők is csak amiatt, mert ebben nőttek fel. Szóval. Jó lenne felvenni a kesztyűt a hétvégék zabálásai ellen, mert a kitartó, egyhetes munkát elég kár elbaltázni két nap dögléssel és négy pizzával, nem? Kapsz egy pár tippet, hogy mit tegyél a lustikajázóskényelmes szombatok és vasárnapok ellen!

egynapos elhagyás

Az igazából önmagában helyénvaló dolog, hogy jutalmazod magad egy nehéz hét után pihenéssel, szundikkal és gasztro-élményekkel, de próbáld meg leszűkíteni az egészhétvégés lustizást egyetlen, bármivel eltölthető napra! Valószínűleg szombaton vagy fáradtabb, hiszen az közelebb van a munkahéthez, szóval legyen szombat a cheatday: ehetsz-ihatsz (persze normális kereteken belül, de ha nehezen tartasz mértéket, akkor inkább maradj a fogyis fogásoknál) és alhatsz, amennyit csak akarsz! Ha pedig kiélvezted mind a 24 órát, jöhet a vasárnap – némi visszaszoktatással. Ez a nap szóljon a sportról, kirándulásokról, mászkálásról, sok-sok sétáról és a nemannyiraóriási vacsoráról! Kutatások is igazolják, hogy azok, akik a hétvégén is megtartják a sport-szokásaikat, sőt valamilyen másféle mozgásformába vágnak bele (úszás, túrázás), sokkal könnyebben tartják a súlyukat! Nem nagy csoda… De ha neked fordítva tetszik a sorrend, akkor hajrá, sportnap szombaton, döglés vasárnap. Rajtad áll, de mindig lebegjen a szemed előtt az egész átdolgozott heted, a sok-sok munka, ami árán már ledobtál pár kilót. Tényleg megéri elrontani?




étterem helyett uszoda vagy strand

Gondolom kitaláltad, miről fog ez a bekezdés szólni. Igenigen, arról, hogy az all you can eat-ajánlatokra elköltött (kidobott) pénzt inkább strandbelépőre, uszodára vagy egy kirándulás költségeire fordítsd! Rengeteg helyen lehet túrázni, de a legjobb egy szervezett, több 10 km-es gyaloglással ünnepelni a hétvégét. Nem, nem vagyok stréber, hidd el, ha szombaton leküzdesz egy 20 vagy 30 kilométert, iszonyatosan felemelő érzéssel zárod majd a hetet, pontot teszel az i-re, és nagyon kiadós és megérdemelt lesz a pihenés. A vasárnapot meg majd főzőcskézéssel és filmekkel töltöd – jobb, mint egy átlagos kétnapos fekvés, nem?

ha buli, akkor táncos

dance.gif

Sajnos nincs rosszabb dolog, mint az üldögélős-álldogálós berúgós esték. Ezek olyan brutális mértékű kalóriabombákat jelentenek, hogy aztán küzdhetsz megint egy hétig, mire helyrehozod a kárt, amit okoztál. Gondolj bele: ültök/álltok, beszélgettek, és gyakorlatilag állandóan van előttetek sör, bor, bármi. Ez általában 4-5 óra masszív piálást eredményez, ami lightosan számolva is minimum 5-600 kcal, de ennél azért általában több… Biztos jó ez? És akkor még nem számoltam a sörkorcsolyákat meg a pizzaszeleteket hazafelé. Ha péntek vagy szombat este bulizni indultok, az király, de akkor inkább zenés-táncos helyre menjetek! Persze, fussatok össze melegíteni, beszélgetni, de egy óra múlva irány valamelyik szórakozóhely! Ha táncolsz egész éjjel, elégethetsz 4-500 kalóriát is, és legalább nem lesz állandóan sör a kezedben. Plusz: hazafelé iktasd be a gyrosost, teljes kiőrlésű pitával, salival, krumpli nélkül! Másnaposságra pedig avokádós pirítós, multivitamin-plusztabletta és mozgás a recept. Ja, és csak egyfélét igyál! A diétás bulizásról bővebben itt olvashatsz!




hétközben is törődj a hétvégével

hétfő-péntek.png

Igen, itt arra gondolok, hogy nyilván bezabálsz majd szombat-vasárnap, ha előtte 5 napig masszívan éheztél, de ha gyomor lennék, én is kínoználak a hétvégén, hogy kapjak már valamit az egyhetes korgás után. Szóval: eszedbe se jusson buta csodadiétákkal szenvedni hétfőtől péntekig, mert abból családi pizza lesz szombaton, még akkor is, ha kitartó vagy és óriási az akaraterőd. A sanyargatásnak semmi értelme, inkább próbáld meg a nasikat kiiktatni az étrendedből és az egyik étkezésedet turmixszal helyettesíteni, vagy koncentrálj 5 kicsi adagra! Kinek mi jön be, rengeteg étrendet és tanácsot találsz itt, a diétagurun, úgyhogy bátran válogass ezek közül – csak ne éhezz, mert akkor elég fisfos lesz a hétvégéd!




Posted on

Ne pánikolj, van még 4 hét nyárig!

Na, akkor mielőtt lefoglalnád a nyaralást és teljesen kétségbeesnél, hogy minden strandon a telet átgyúrt, félmeztelen pasik és nők fognak flangálni, és úristen, mi lesz veled, inkább síelni kéne vagy egyáltalán nem is kéne menni sehova – nyugi. Vegyél egy mély levegőt, és örülj neki, hogy van még kerek négy heted a strandszezonig, bőven van időd összeszedni magadat meg a kilóidat, és rendet tenni a tested környékén. Nyilván nem fogsz 15 kilót leadni egy hónap alatt, de az elmúlt év legjobb formáját fogod hozni, ha nyakig beleugrasz ebbe a kihívásba: lapos has, feszes, egészséges bőr, semmi toka vagy hónaljháj – szánj rá egy hónapot, és idén büszkén fogsz kilibbenni a beach-re!

strandfiu.gif

Tipp: próbáld ki első nap az előírt mennyiséget, ha könnyen megy, duplázd meg, ha nagyon-nagyon nehezedre esik, 1-2-vel kevesebbet csinálj, de mindenképpen törekedj arra, hogy a 3-4. hétre behozd a hátrányod! Plusz: ha bírod, a plankeket addig csináld, amíg csak megy, ne a kiírt másodpercig! Fontos, hogy a heti étkezés-tanácsot betartsd, de ne legyél túl szigorú magadhoz, fokozatosan vedd el a kártékony kajákat, úgy, ahogy oda van írva – se több, se kevesebb!

Hajrá!

4hetnyarraformaban.png
ha 100%-osan teljesíted ezt a kihívást, bombaformában leszel egy hónap múlva!
Posted on

leleplezzük a diétabizniszt – miért NE fizess a fogyásodért

 

Sajnos egyre többször futok bele olyan weboldalakba, amik változást ígérnek – ez persze valahol nagyon jó, hiszen így rengeteg forrást tudunk használni, ha fogyózásra adjuk a fejünket. Természetesen a legtöbbször naivan kattintunk, várjuk, hogy milyen új információkat tudhatunk meg a fogyásról, az egészséges életmódról, de mielőtt bármit megpillanthatnánk, egy netes fizetési felület fogad minket:  x havidíjért megosztják velünk, hogyan fogyjunk le. Ráadásul x nem kevés. Sőt, ultrabrutálhevisok. Ne már. Tényleg?

dietabiznisz.png

Ha te is belefutottál már ezekbe, ismerős lehet a helyzet. Azt meg meg se említsük, milyen pofátlanul ügyes marketinggel adják el a különböző, “az életmódodat örökre megváltoztató” programokat. Néhány szétfilterezett és megfényelt instafotó egy almáról két vékony lábbal, és kész is az elegáns marketing. Mi pedig ki vagyunk szolgáltatva ennek. Nem azért, mert hülyék vagyunk, nem is azért, mert naivak, csak azért, mert még mindig elhisszük az egyébként nagyon okos reklámoknak, hogy az az adott cucc, az nekünk rohadtul kell. “Mert attól majd más lesz. Jobban fogok kinézni. Végre nem kell gondolkodnom azon, hogy mit egyek. Megváltozhat az életem.” Hadd tippeljek, hogy az esetek 90%-ában ez hogy zajlik: bezabálunk, aztán kattintunk, és fizetünk. Holnaptól zseniális lesz minden. De nem árt átgondolni, hogy miért is adunk ki havi több ezer, vagy több tízezer forintot. És akkor még nem beszéltünk az elvileg ingyenes diétákról, amiknek az első oldalán ott virít a bevásárlólista: vedd meg ezt meg azt a port – brutálmetálhorror áron -, aztán folytatjuk. Ilyen étrendet nem nehéz írni: helyettesítsd a vacsorádat porból készített turmixszal. Mielőtt ezt megrendelted, eszedbe jutott már, hogy este banánturmixot csinálj otthon 50 forintból? Ha nem a válasz, ne aggódj, mindannyian beleestünk már az ígéretek csapdájába, hiszen ha valamilyen fogyókúráért fizetni kell, attól már óriási eredményeket várunk. Pedig – mostfigyelj –

semmi.gif

Tényleg semmit nem mondanak, ami új, vagy innovatív. Azért hadd ne fizessek már, hogy egy kalkulátor kiszámolja azt, amit én is ki tudok, két perc alatt. Vagy mert valaki kitalálta, hogy szét kell szedni a tápanyagokat, és attól majd minden szipcsiszupcsi lesz. És igen, azért vagyok ilyen dühös, mert én is elhittem. Rengetegszer.

large.gif

Persze, megtudhatsz 1-2 újnak számító információt tápanyagokról meg kalóriákról, de ezeket gyakorlatilag bárhol fellelheted az interneten vagy – jé, itt a reklám helye – itt, a DiétaGurun. Ha már pénzt adsz ki, inkább menj el egy személyes konzultációra egy dietetikushoz, ő biztosan tud majd segíteni, miután pontosan felméri a helyzetedet. VAGY: költsd edző appokra, esetleg tápanyagokról szóló könyvekre. Mert igenigen, ezek hasznosak. Az ilyen drága és értelmetlen kalkulátorok nem látják, hogy mennyi zsír és izom van rajtad, ahogy azt sem, hogy mennyit mozogsz egy nap, így mennyi kalóriát igényelsz. Maximum saccolni tudod ezeket a számokat, de komolyan, ilyen súlyos összegekért megéri? Ja, meg a hasra ragasztható pillangó se ér szart se, ha közben fekszel. És álmodban se fogsz lefogyni, akkor se, ha beveszel, megveszel, kiveszel, beteszel bármit. Viszont elérhetsz akármit, ha összeszeded a megfelelő információkat, amik ehhez kellenek!

5f2c0d5812125d6f6c5b0321f9448edaa817050a65e2075d45ccfa906012bf1e.jpg

De miért ilyen csábítóak ezek az oldalak?

Szinte lehetetlen nem fellelkesülni valamiért, ami megoldást ígér egy túlságosan régóta  -és ez lehet egy hónap is – létező problémára. Minden vásárlással töltött pillanatunk erről szól. Megkeressük a pénzt, de ezért cserébe elvárjuk, hogy ne kelljen semmit csinálnunk. Se a szórakozásért, se a jóllétért, se az alakunkért. Pedig vannak dolgok, amik nem megvehetők, és a vékonyság, tehát az életmód sem ilyen. (Igen, én is nagyon sajnálom ezt, de valahol megvan a szépsége.) Éppen ezért nem szabadna hinnünk a vékony nőket, szép zöldségeket és mérőszalagokat ábrázoló fotóknak, ahogy a kamu sztoriknak sem, amikkel eladják a csodamódszereket. „Lefogytam 10 kilót 20 nap alatt, és azóta semmi dolgom az alakommal, emiatt a kapszula miatt”- őszintén, olvastál bármilyen hiteles oldalon erről a csodabogyóról ezelőtt? Nem? Akkor sajnos nem kicsit kamu ez a sztori. Ha megnézed a weboldal címét, sok mindent kideríthetsz. Adnak kontaktot? Van hol kérdezősködni a termék/program iránt? Igazi felhasználók írhatták a fejenként tízmondatos seggnyalást a cégnek? Ha nem, akkor ez valószínűleg nem a te megoldásod lesz. És ezzel semmi baj nincsen. A DiétaGuru éppen azért van veled, hogy kapj annyi információt, amennyi elég ahhoz, hogy végigvidd a saját kis fejlődéstörténetedet, és az ne egy hétre szóljon. De rengeteg forrás van még, bárhonnan szemezgethetsz – persze legyen hiteles-, a lényeg, hogy ne dőlj be még annak sem, ha egy celeb ajánlja az adott módszert: gondolom nem kell ezt kifejtenem. Legyél kitartóbb, és nézz tovább a reklámoknál. Tarts inkább azokkal, akik maguk írják össze a saját sikerük receptjét! Arról nem is beszélve, hogy spórolsz is vele, nem keveset.

tenor.gif

Posted on

4 diéta-szabály, amit megszeghetsz, sőt kötelező megszegned!

Biztos vagyok benne, hogy néha te is majd’hogy megfulladsz az óriási diétatörvényóceánban, amit a média, a példaképek, az orvosok, a szakértők, a sima okosok, meg a mindenki hangoztat. Zöldségek-gyümölcsök többségben, megfelelő alvás, heti háromszori edzés, kiadós reggelik. Ismerős? Pedig a “nagy alaptörvények” felét be sem kell tartani ahhoz, hogy fogyjunk. Sőt, némelyiknek úgy kábé a nullához konvergál a hatásfoka, szóval: a lehető legjobb, amit az ember tehet, hogy egyszerű, saját alapvetéseket fogalmaz meg, és azokat követi. Nem attól leszünk eredményesek, hogy görcsösen ragaszkodunk minden szabályhoz, ráadásul még rosszat is tehetünk magunkkal az agyonbonyolított fogyókúrákkal meg azzal, ha készpénznek veszünk bizonyos feltételezéseket csak amiatt, mert jól hangzanak, vagy sokszor találkoztunk velük. Kísérletezz lelkesen, és hozd létre a saját szabálykönyvedet! De előtte örömködjünk egy kicsit, és nyírjunk ki együtt pár törvényt!

1.

6 után.png

Atyaég, hányszor próbálkoztunk már ezzel! El kell ismerni, néhány esetben hasznos tanács tud lenni: megkönnyítheti az alvást és lapos hassal ébredhetünk. De muszáj ehhez az időponthoz ragaszkodni? Vannak olyan típusok, akik kifejezetten imádják a vacsorát (pölö én is), és kicsit sem bonyolítják meg a szervezetük működését vele. A vacsorarutinod kialakulása attól függ, mikor fekszel le aludni, mit ettél egész nap és mennyit, ittál-e eleget, sportoltál-e, mennyi stressz ért, mennyire vagy pihent és motivált, és hogy hogy vagy lelkileg. Azért ismerjük el, hogy elég nehéz ilyen tényezők mellett meghatározni egy állandó vacsi-időpontot. Arról nem is beszélve, hogy milyen nyomorultul tudja magát érezni a csóri diétázó, amikor a pörgős nap után 17.55-kor hazaérkezik és rohanva magához vesz akármit, amit csak talál a maradék 5 percben. Na, ezt felejtsd el. Vacsorázz akkor, amikor jólesik! Próbáld ki, hogy előre megtervezed, mikor fekszel le, és ahhoz képest 2-3 órát visszaszámolva egyél utoljára, ráadásul valamilyen könnyű kaját, hozzá pedig igyál meg fél liter teát – vigyázz, ne fekete tea legyen! Így is garantáltan laposabb hassal fogsz ébredni, és még szenvedned sem kell, mert nem is koplalsz, de nem is zabálod tele magad. Viszlát, este 6!

2.chstop.png

Sok diéta alapozik a szénhidrátmentességre. Fogadni mernék, hogy te is megpróbáltad már kiiktatni a kenyeret és a mindennemű lisztből készült finomságokat az étrendedből, de félő, hogy te is túlzásba estél: sok helyen írják, hogy kerüld a sajtokat, a rizst, a krumplit, a liszteket. Ez így önmagában nem hangzik túl örömtelien, sőt egészségesen sem, úgyhogy itt is érdemes eltalálnod az arany középutat: sokkal több életerőd és energiád lesz, ha a jó szénhidrátokat beiktatod a mindennapjaidba: banán, teljes kiőrlésű lisztek, édesburgonya, barnarizs. Ezek persze nem tartalmaznak sokkal kevesebb kalóriát, mint egészségtelen változataik, de nagyon jótékony hatással vannak az egészségedre és az energiaszintedre, plusz a fogyasztásuk után nem leszel öt perc múlva ugyanolyan éhes, mint előttük, ami azért nagy előny. Ütemezd be ezeket a szénhidrátokat délelőttre és koradélutánra! A tested hálás lesz, a reggeliket imádni fogod, és kevésbé fogsz sóvárogni, ha elmész egy pékség előtt. Éljen a teljeskiőrlés délután 4 előtt!

3.

800 kcal.png

Nem fogok hazudni, én is végigcsináltam már 800, sőt 700 kalóriás étrendeket is. Kibírtam, lefogytam. Aztán amint lement az utolsó deka, kábé egy perc alatt visszahíztam az egész kétszeresét, nyilván, mivel olyan durva raktározó üzemmódba állítottam vele a testem, hogy hálás lehetek, hogy nem a négyszeres szorzó jelent meg a mérlegen. Sajnos ezek a diéták bár hoznak eredményt, olyan sóvárgással járnak, amit nem érdemes bevállalni. Inkább kezdd időben a diétát – télen és tavasszal kell felkészülni a bikiniszezonra! Számold ki a saját energiaszükségletedet, és maximum 500 kalóriával menj alá! Lassabb fogyás lesz, de biztosabb. És igen, gondolj csak bele: egy életmódszerű étrend nem egy kúra, hanem egy hosszútávú, reméljük, örökre szóló jóllét. Add meg a testednek a kalóriákat, aztán égesd el őket! Elég egyszerű, nem kell túlbonyolítani.

4.

mindenből lightot.png

Kutatások kimutatták, hogy hajlamosak vagyunk az élelmiszerek light-változatából nagyjából másfélszer annyit enni, mint az „eredeti” verziókból, hiszen a könnyű fajtát nem érezzük tiltottnak, és még finomak is! Sajnos ilyenkor jelentős mértékben bedőlünk annak, aminek a gyártó szeretné, hogy bedőljünk: megnöveljük a fogyasztásunkat. Nyugodtan ehetsz normál sajtokat, és a light-joghurtok helyett válassz egyszerű, cukormentes natúr joghurtot, gyümölcsökkel! A könnyű változatot mindig olyan fogásokban válaszd, amikkel nem igazán eshetsz túlzásba: például a kávédat érdemes light szójatejjel inni, sok kicsi sokra megy alapon. Hiszen ebből minden nap ugyanannyit fogyasztasz, így sokat le tudsz csípni a napi beviteledből, ha a könnyebb verziót használod. Viszont ha nasira kerül a sor, sajnos túl nehéz megállni egy finom light-ropogtatnivaló közben. (plusz: sajnos a legtöbbször a light szó cukrot és E-számokat takar) Sokkal okosabban teszed, ha tartalmas ételeket eszel, és egészséges, zöldséges mártogatóst nasizol. Ne dőlj be a light-szónak, kevesebbet ér, mint gondolnád!

Posted on

gyors, isteni és egészséges desszert – ha édesre vágysz

bridgetjoneseszik.gif

Nem szégyen, mindenkit elkap néha a vágy egy kiadós édesség iránt, lehetőleg valami tocsogós-geil-nagyonédes cuccot kíván ilyenkor az ember, amitől mozdulni sem tud másnap reggelig… Namost, van egy-két olyan trükk, amivel nyilván nem kalóriamentesen, de azért nagyonnagyon előnyösen jöhetünk ki a cukorflashből. Mint például ez a csodásmesés habosbabos, nagyon selymesen édes, textúráiban is változatos puding! Összefut a nyál a számban, ha csak rágondolok… A következő édességmániád időpontjára mindenképpen tartogass egy ilyen isteni pohárkát a hűtődben,jó? Megígéred?

Köszi!

csokis-mindenes puding.png

Posted on

a nagy meccs – energia vs. tápanyag

 

Még a rutinos diétázó is megáll egy pillanatra, ha egy új fogyókúra bevezető szakaszában megpróbálja összeállítani az életritmusához megfelelő étrendet. Fogadjunk, hogy téged is elgondolkodtatott már a kérdés: az ételek energia-, tehát kalóriatartalma a fontosabb, vagy a tápanyagbevitel? Mi a lényeges a testünknek: az üzemanyag mennyisége, vagy minősége?

napi_kaloriaszukseglet.png

Nyilván tudod az alapokat, de azért ismételjünk: az energia a munkavégző képességet jelenti. Kalóriákban mérjük, és azt a hőmennyiséget takarja, ami a tápanyagok elégetése közben a sejtekben keletkezik. Gyakorlatilag ez a folyamat az anyagcsere. A tápanyagok pedig azok az építőanyagok, vegyületek, amik ahhoz kellenek, hogy fenntartsuk a sejtjeink, szöveteink működését. Most, hogy ezt tisztáztuk, jöhet a kövi lépés.

A tápanyagokat két alapvető csoportra bontjuk: a makrotápanyagokra (fehérjék, zsírok, szénhidrátok és víz) és mikrotápanyagokra (vitaminok és ásványi anyagok). Ezek között annyi a lényegi különbség, hogy az első csoportból többre van szükségünk. Például: egy átlagos nő napi fehérjeszükséglete 50 gramm körül mozog, míg a különböző vitaminokból és ásványi anyagokból sokkal kevesebbre van szüksége (nem véletlenül mérjük a vitaminokat mg-ban). A legtöbb ilyen anyag az esszenciális tápanyagok csoportjába tartozik, ami azt jelenti, hogy a szervezet nem tudja magának előállítani, így nap mint nap be kell vinnünk őket. Ezek az embernél a vitaminok, ásványi anyagok, aminosavak (a fehérjék alapvető tartozékai), és zsírsavak csoportjából kerülnek ki. Mint például a C-vitamin, ami elengedhetetlen a testünknek, hiszen a hiánya különböző megbetegedésekhez vezethet.

Pontosan tudjuk, hogy működnek a kalóriák. Nagyon sok minden múlik rajtuk. Ők a mi kis padawanjaink, és nagyon jó lehetőségeket nyújtanak, hiszen bármikor segítenek eldönteni egy ételről, hogy megéri-e bevinni, vagy nem. De melyik szempontot kövessük, ha az adott kaja kalóriában nem stimmel, viszont olyan tápanyagokat tartalmaz, amik elvileg kellenek a napi működéshez? Nyilván, mint mindig, itt is el kell valahogy találni az

ARANY KÖZÉPUTAT.

ohwow.gif

Tudom, tudom, nem egy új felfedezés, de muszáj ismételni, mert nagyon fontos, és nem is olyan egyszerű eltalálni. Egy étrend, ami ellát minden szükséges tápanyaggal, az már nagyjából kalória-szempontból is stimmelni fog. Persze, a napi szükségletedhez. Ha pedig fogyni akarsz, a bevitelt csökkenteni kell. Mi a teendő ilyen esetben?

Ha csak a kalóriatartalmat figyeled, hamar elérheted a fogyást, de nagyon könnyen okozhatsz magadnak hosszabb távú bajt. Vashiányod, esetleg vitaminhiányod is kialakulhat, és ezek még a legenyhébb esetek. Persze, csábítóak a fogyj rizzsel és fogyj csokival- csodadiéták, de ezek egyoldalúak a testednek, és hidd el, nem töltenek el annyi örömmel, mint a vitamindús, ízletes fogások, amik tökéletesen beleillenek a tápanyagszükségleteidbe és a kalóriaigényedbe is. Csak ezeket nem olyan egyszerű megtalálni.

1 g szénhidrát1 g fehérje1 g zsír.png

Ha inkább a tápanyagokhoz ragaszkodsz, sokkal jobban tudsz játszani az étrendeddel, és olyan változatossá tudod tenni, hogy élvezet lesz azt követni. Arról nem is beszélve, hogy vannak bizonyos élelmiszerek, amikből ha eleget eszel, olyan hormontermelés indul el benned, amiknek köszönhetően nehezebben éhezel meg és jelentősen kiegyensúlyozottabbnak érzed majd magad. Ez pedig hosszútávon mindenképpen fogyáshoz fog vezetni. Ilyen ételek például a banán, a különböző tejtermékek, a mandula vagy az avokádó. Ezek mind tirozinban gazdagok, amik a dopamintermelést segítik, tehát sokkal boldogabbá tesznek, mint azok az ételek, amikről ezt hihetnéd: a különböző tészták, zsíros, nehéz ételek, vagy a cukor. Ha elég vitamint eszel, nagyobb a valószínűsége, hogy nem betegszel meg. Ha nem koplalsz és eszel rostokat, jót teszel az emésztésednek és a cukrodnak. Ha elegendő fehérjét viszel be, megajándékozod az izmaidat, a hajadat és a bőrödet. Egyértelmű, hogy ezeket mind tudod, de sajnos néha újra át kell gondolni, hogy mi a prioritás, mert a testünk jólléte nem játék. A lényeg: össze kell állítanod egy számodra tökéletes étrendet, és muszáj igényesnek lenned a téren, hogy mit eszel! Persze diétázni biztosan sokszor fogsz még – szerintem kifejezetten izgalmas és jó dolog -, de ha többnyire betartod azt, hogy tápanyagokban gazdag életmódot folytatsz, egy általánosan jó közérzetre tehetsz szert. És ez totálisan megéri. Hogy kell ezt csinálni? Böngéssz a DiétaGurun, és válogasd össze a saját étkezési szokásaidhoz illő infókat, tippeket, recepteket!

kcal_vs_vitamin_logo.png

Dióhéjban: ha a napi tápanyagigényedet folyamatosan kielégítő kajákat eszel, akkor lehetetlen, hogy túlzásba vidd az evést. Kezdetnek keress magadnak egy szimpatikus, megfelelő étrendet, és rá fogsz jönni, hogy milyen jó érzés lecserélni a spaghettit szőlős-csirkés-mandulás-joghurtos salátára. Tudom, nagyon stréberül hangzik, de így van. Amint kétszer elmész egy tápanyagdús kaja után edzeni, érezni fogod a különbséget. Aztán hozzászoksz. Aztán megszereted. Aztán te is stréber leszel. Muhahaha. Hajrá!

Posted on

2 döntés, 2 kiló – könnyen, pár nap alatt



Ha te is arra vágysz, hogy – nem szenvedős, futópadról leájulós módon- leszaladjon rólad az az utolsó, első, esetleg középső 2-3 kiló, akkor üdvözlégy barátom, igen, jó helyen jársz! Annyi diéta van kitalálva pontos étrenddel, edzéstervvel és bevásárlólistával ennek a pár kilónak a leadására, hogy a bőség zavarában neki se állunk a fogyónak, de mondunk egy jobbat: simán meg tudsz küzdeni ezzel a feladattal kettő, azaz kettő darab döntéssel, kompromisszummal, vagy ahogy nevezzük, és nyugi, ezek nem a “sohatöbbetneegyél” és “fuss napi 10 km-t” kihívások. Ez két apró döntés, amihez nem kell óriási akaraterő és áldozat, mégis hatásosak. Főleg akkor, ha megakadtál: ez a módszer tökéletes arra, hogy kirángasson a kakiból… Ééééééés ez a két dolog nem más, mint:

A REGGELI TURMIX ÉS A REGGELI FUTÁS.

Jeesssz. Nem tűnik extrém újításnak, ugye? Mégis rettentően hatásos. Mindjárt meg is magyarázzuk, miért:

1. A TURMIX

Ha sikerül betartanod az elhatározást, miszerint a reggeli ébredésed után nem szalonnás rántottával vagy triplaeszpresszóval kezded a napot, hanem egy növényi tejes-gyümölcsös turmixszal, akkor egyrészt ellátod a tested a megfelelő kezdő lökettel: vitaminokkal, tápanyagokkal, jó mennyiségű kalóriával és teltségérzettel; másrészt pedig szinte azonnal elindulhatsz, nem kell órákat emésztened és – legyünk szókimondóak – a wc-n szenvedned utána! Hadd jegyezzek meg még egy óriási előnyt, ami a reggeli lecserélése mellett szól: ha a napot nem egy nagy adag kajával kezded, összeszűkül a gyomrod, nem leszel brutálisan éhes egész nap, így átlagosan sokkal kevesebbet viszel majd be, mintha nutellás palis villás reggelivel indítottál volna. Ami meg személyes tapasztalat, de szerintem sokunknak bejön, az az, hogy azért reggel sokkal könnyebb jó döntéseket hozni és betartani a fogyót, nem? Na akkor: két dl-nyi mandulatejet vagy kókusztejet turmixolj össze banánnal, eperrel, vagy málnával-kivivel és spenóttal, bármivel, amivel csak szeretnéd! A lehető legjobb, ha nem édesíted, de eritritet vagy egy kiskanálka mézet tehetsz hozzá, ha ihatatlannak éreznéd önmagában. Nagyon fogod szeretni, mert egyszerű, nem morzsálódik mint a szendvicsek és finom is! Hidd el, pár nap alatt már annyira megszokod, hogy ezt fogod igényelni és nem a mekreggelit…



2. A REGGELI FUTÁS

Akármennyire is nehezedre esik, ez az a lépés, amire rá kell venned magad a siker érdekében. Szinte mindegy, hogy mennyit és milyen tempóban kocogsz vagy futsz az elején – mindenhogyan fogyni fogsz. Állítsd az ébresztőd 20 perccel korábbra, idd meg a turmixod és indulj neki! Szánj 5 percet bemelegítésre, ugrálj egyhelyben, karkörzések, nyújtás, majd kezdj el kocogni. Iktasd be ezt a kis edzést minden egyes nap! Nagyon hamar hozzá fogsz szokni, és a tested is hálás lesz: csökkenni fog a stressz-szinted, egész nap felpörgetett anyagcserével fogod égetni a kalóriákat és nem utolsósorban “letudod” az edzést már reggel! Ha nem vagy koránkelős típus, akkor is érdemes kipróbálnod ezt a lépést, mert a turmixos-futós reggelek elintézik az egész napi fogyásod. Persze, azért vegyük alapvetésnek, hogy nem kajálsz be este 10-kor két happy meal-menüt; de ha ezt a két egyszerű dolgot megfogadod, biztosan hamar leolvad az a két-három-négy kiló! Plusz: ha folytatod, mondjuk komolyabb reggeli edzésekkel és esti turmixokkal, akkor abból bármennyi mínusz is lehet, nemcsak az pár nyamvadt kiló…

Na, beindítjuk a reggeleket végre?

ha tetszik az ötlet, kattints a képre és máris eléd tárul az 5 napos smoothie-diéta!
Posted on

mikor álljunk neki az életmódváltásnak?

Bármikor. Persze, ez a legjobb válasz a kérdésünkre, de mégis: van optimális időpontja annak, hogy elkezdjük az ” új életet”? Ha igen, mikor? Okfejtegetés következik.

érdekel.gif

Nagyon sokszor álltam már neki a fogyókúrának, diétának, sportnak, életmódváltásnak. Nagyjából csak a sport és az életmód jött be. Nem véletlen, hiszen akármikor állsz is neki a sanyargatásnak, ha az sanyargatás, akkor halálra van ítélve. Tisztázzunk egy dolgot: hívhatjuk fogyónak, diétának, étrendnek, kúrának, módszernek, programnak, új kezdetnek, bárminek, az egy bevezető szakaszt fog jelenteni az új életmódba. Igen, sokszor nem jó, ha az az első lépés, hogy másnaptól csak jótékony szénhidrátokat eszünk sok-sok vitaminnal – persze ez remek -, de ennek ki kell alakulnia. És ebbe lehet átvezető időszak egy szénhidrátszegény jó pár nap, vagy akár egy gyomorszűkítő villámdiéta is. Egy olyan étrend, amit azért követünk, hogy kicsit előrelendítsük magunkat, a gondolatainkat, a kajához kapcsolódó se veled-se nélküled viszonyunkat, meg úgy általában az életünket. Aztán, ha ez pipa, jöhet a sajnos klisésedett nevű időszak, ami már elkísér a halálunkig: az életmód. Vagy életvitel, életstílus, életforma, lifestyle. Akármi.




Akkor mikor jöhet a fogyás?

Van egy nagynagynagy, közös hibánk: imádunk akkor elkezdeni fogyózni, amikor tele vagyunk. Gondolom nem kell hozzá diploma, hogy rájöjj, miért: minden kellemes, megvolt a 3000 kalória, döglünk otthon egy kád forró vízben vagy kint a teraszon egy sörrel, és akkor bezony roppantmód egyszerű azt mondani, hogy

“HOLNAPTÓL FOGYÓ.”

holnap.jpg

Hagyjuk ezt már. De tényleg. Ha az emberlánya egyszer már eljátszott a gondolattal, hogy fogyni kéne, akkor kérdezze is meg magától, hogy miért akar ledobni néhány kilót, mi a baj az evési szokásaival, meg ilyen nagyon didaktikus kérdések. Igen, muszáj. Csak így ismerheted meg azt, aki te vagy – kajálás szempontból -, és csak így tudsz változtatni. Mérd fel az életmódodat, és ha a napod fénypontja egy zacskó extra sajtos chips a tv előtt, akkor vegyél erőt magadon, és kérlekszépen, jöjj rá, miért. “Mindenki szeret lazítani”; “kikapcsolódás”; “egyszerűen szeretek enni”. Na ezek azok a kifogások, amiket én is mindig előhúztam a már-már szenvedélybetegségem elfedésére.

Szóval mindenképpen kell egy kérdés: mi az, amin változtatni akarsz?




Biztos vagyok benne, hogy a fejedben ott a válasz, csak elő kell csalogatni: nagyon jó módszer, ha vezetsz egy kis füzetet (diétanaplót) és nem csak azt írod bele, mit ettél és mikor, hanem azt is, hogy mit kívánsz éppen olyan nagyon. 11.30-kor valami óriási adag édesség kell. És 9.00-kor reggeliztél. Ez azért gyanús, nem? Valószínűleg nem a szervezeted ordít csokiöntetes gofriért, inkább a lelked a sóvárgás okozója.

demiert.gif

Ez az a rész, amire a naplódból is rájöhetsz. Jegyezd le a fontosabb eseményeket – ordított velem a főnököm, kirúgtak a munkából, a gyerekem bekerült egy rossz társaságba, félek a diplomázástól, vagy bármi, ami éppen veled zajlik és megboríthatja a lelki egyensúlyodat. Ha szorgalmasan jegyzetelsz, rá fogsz jönni, hogy mi az éppeni sóvárgás okozója, így végre tenni is tudsz ellene!

Ha megvolt mitakarokkezdeni-magammal rész, és – tudatosabban mint eddig, plusz NEM tele hassal – kitaláltad, hogy mennyit, honnan, hogyan akarsz lefogyni, akkor már elég jól haladunk. Most jön az időzítés. Nyilvánvalóan a holnap reggel lesz az automatikus, berögződött válasz a fejedben, hiszen a tiszta lap, a holnap új nap kel fel, a hétfő egy új hét kezdete és a többi blablabla mind azt a gondolatot táplálja a fejedbe, hogy “na, most majd sikerülni fog”. Hadd mondjak valamit, nem tudom, hogy mennyire tűnök majd rosszarcnak: ez hülyeség. Pusztán magunkat ámítjuk ilyen szépséges jövőképekkel, hogy húsvét meg karácsony után majd jó lesz, lefogyok síelés után, ésatöbbi, aztán valamiért a nyár legelején mégis pánikszerűen megnő a neten a rizs-és almadiéták nézettsége – amikkel elvileg fogyhatunk 4 kilót 2 nap alatt. Tényleg?




Oké. Elismerem, léteznek vészmegoldások, de alapvetően hülyeségeket művelünk. Ha jól időzítve, jó szokásokat építünk be a hétköznapokba, akkor nincs baj, nem lehet baj, mert észrevehetetlen a mindennapok változása. És ezzel elérkeztünk a lényeghez: kezdd egy, azaz egy apró szokással, MOST, ott, ahol vagy. Akár az irodában ülsz, akár az ágyban fekszel, akár a Himaláját mászod épp, MOST azonnal vezesd be az életedbe a következő szokást, ami segít elérni a célod. Például:

  1. gyalogolsz hazafele, többet, mint szoktál
  2. megiszol 3 liter folyadékot ma
  3. elmész este kocogni
  4. ma nincs nasi, vagy csak zöldségek
  5. ma leírod, miket ettél napközben
  6. cukormentes fagyit veszel délután
  7. kidobod otthon az összes rágcsát, és lecseréled teljes kiőrlésű pékárura a zsömléidet
  8. növényi tejjel kávézol
  9. nekiállsz egy bikini-kihívásnak
  10. 6 után nem eszel (és nem bezabálsz 5.50-kor – ismerős, nyugi, de NE)

10 apró tipp.jpg

És akkor ez csak tíz hasraütésszerű példa, igazából bármelyiknek nekiállhatsz azonnal, plusz: próbáld magadat arra beütemezni, hogy az időzítés sosem lehet holnap reggel, vagy egyáltalán jövő idő. Amit megtehetsz ma, ne halaszd holnapra. Muhhaha. De tényleg. Sokkal motiváltabb leszel, amint felállsz az íróasztaltól, vagy kimásztál a kádból. Nem holnap, meg jövőhéten, meg nyáron, meg karácsony után, meg a szülinapod előtt két nappal, meg akármi. Nem.




Dióhéjban: mikor álljunk neki a fogyókúrának / életmódváltásnak / étrendváltásnak / diétának / edzéstervnek / új életnek?

MOST.

now.jpg




mégis miért? kattints a képre, és megtudod!
Posted on

“nincs időm diétázni” – fogyás minden körülmények között

nincsidodietara.png

Duplaműszak, gyerekek, egyetem, érettségi, kötelezettségek, meetingek, túlórák, össze-vissza alvás, vizsgaidőszak, nyári munka… Rengeteg olyan fázis váltakozik az életünkben, amik valósággal ellehetetlenítik az életmódunk egészséges mivoltát. Irodai munka, egésznapos ülés, éjszakai végzés, koránkelés – nincs idő edzésre. A gyerekek elfoglaltságai, házimunka, állandó vezetés – nincs idő piacra menni és főzni. Túlóra miatti fáradtság, elalvás reggel – energiaitalok és pizza. Ismerős? Hát igen, van, hogy valósággal lehetetlen magunkkal, az egészséges ételekkel és a mozgással foglalkozni. Arra meg pláne nem jut időnk, hogy a szokásainkat vizsgálgassuk, maximum addig jutnánk, hogy igen, stresszelünk, aztán elaludnánk a kanapén. De mit tud az emberlánya ilyen esetekben tenni? Adja fel a diétát, a sportot és az egészséget?

mmmNo.gif
forrás: youtube

Valóban minden tényező megnehezíti nekünk a fogyást és az odafigyelést, mégis vannak módszerek, amikkel kordában tarthatjuk az életünket és a szokásainkat. Az a baj, hogyha nincs napi minimum 1 óránk magunkra, akkor már bele se fogunk és “minek, semmi időm sincs erre”-alapon az ebédszünetben átcaplatunk a pizzázóba és befalunk valami zsíros-lisztes-húsos-sajtos dolgot, aztán a kajakómát elkerülve betoljuk a délutáni kávénkat két cukorral.

Pedig van átmenet a nulla erőfeszítés és az apró, napközben beiktatott, észrevétlen cselekedetek között.

Muszáj legyőznöd az időt, a stresszt, a lustaságot és a kalóriákat, még akkor is, ha ez most lehetetlennek tűnik. Készen állsz rá?

lustasag legyozese


A BELÁTHATATLAN IDŐBEOSZTÁS

ora.gif
forrás: youtube

Nem semmi az a versenyfutás az idővel, amit a többségünk nap mint nap nyom, de az még durvább, hogy ez milyen rossz hatással van az egészségünkre. Kevés alvás – fáradtság – energiahiány – étvágy – cukor/szénhidrát – tápanyaghiány – kimerültség – stressz – evés. Jól hangzik, mi? Pedig ez csak egy kis kiragadott összefüggése azoknak a dolgoknak, amiket ajánlatos lenne messziről elkerülni. De mit álszentkedünk, nyilván pénzt kell keresni, házimunkát kell végezni, felelősséggel kell tartozni, úgyhogy ha az emberlánya nem mond fel azonnal és menekül el új életet kezdeni – ami nem valószínű -, akkor a helyzet változatlan marad. Mégis: hogyan oldd meg a sport és a táplálkozás kérdéskörét, ha alig van időd, és nyakig ülsz a minden másban? Kezdjük a kaja-témával: nagyon sok helyen tudsz már egészséges fogásokat venni, de ha mégsem jutsz el egy ilyen étterembe/boltba sem napközben, akkor is van remény: a gyors, sajtos péksüti helyett vegyél teljes kiőrlésű lisztből készült kétszersültet, pulykasonkát és paradicsomot! Ezt azért nagyjából bármelyik közértben megkapod, és sokkal jobban fogod magad érezni tőle. Vagy egyszerűen cseréld le a szokásos spaghettidet valamilyen szószos húsfélére salátával, esetleg zöldségekkel. Vagy egyszerűen csak egy nagyobb adag levest rendelj. Ja, és ne csak a napi fél óra ebédszünetben egyél! Reggel pakolj be magadnak egy almát és egy banánt kefirrel. Így azon az egy evésre szánt órán kívül is bármikor be tudsz kapni valamilyen jótékony falatot, és főznöd sem kell magadra. Azt ugye nem kell külön kiemelni, hogy használd a lépcsőt, gyalogolj a buszig vagy rakd le messzebb az autót? Ezek nagyon apró dolgok, de már egy hét alatt rengeteget változtathat a napi pulykás szendvics- extra mozgás kombó. Úgy, hogy nem is veszed észre… Kipróbálod végre?


MUNKA, MUNKA, MUNKA

munka.png

Ha egész nap egy irodában ülsz, vagy vezetsz, vagy otthon vagy, vagy a gyerekekkel foglalkozol, vagy házalsz, bármit is csinálsz, tedd fel magadnak a kérdést: eleget vagyok a levegőn? Kapok elég fényt? Ha ezekre nem a válasz – és hidd el, többnyire az -, sürgősen változtass ezen!  A fény növeli a szerotonin és egyéb serkentő hormonok termelését, ezáltal az anyagcseréd és a kedved is elkezd majd tetőzni. Próbálj meg a lehető legközelebb ülni az ablakhoz, fesd át a falakat világos színűre, szellőztess sokat és legyen sok-sok halványrózsaszín a környékeden! Egy kutatás kimutatta, hogy ennek a színnek nyugtató hatása van*, így ha stresszelsz, szorongsz vagy kontrollálhatatlan az étvágyad, nézz rá a post-itekre vagy a falrészre, amit ilyen színűre festettél! Relaxált állapotba fogsz kerülni tőle, és az érzelmi evés kényszere is csökkenni fog.


HOGY ÉS MIT FŐZZEK?

kenyervicces.gif
forrás: youtube

Az is óriási nehézség, hogy az ember egy főre összedobjon valamit, nemhogy az egész családra, ráadásul mindenkinek megfelelőt. Te diétázni akarsz, a gyerekek / párod meg éhes(ek). Mi a teendő ilyenkor? Természetesen nem az, hogy hatfélét főzöl, nem is az, hogy magadnak sütögetsz a többieknek meg rendelsz, és persze az végképp nem, hogy elhanyagolod magad. Cseréld le az összes alapanyagot otthon! Minden, a lakásban található lisztféle helyett szerezz be alternatív megoldásokat: teljes kiőrlésű pékárukat, szezámmag-és szőlőmaglisztet, mandulalisztet, stb. A cukrot cseréld le eritritre, a nasik mind egészségesek legyenek, a család kedvencei-finomságokat – amiktől ha megválnál, dzsihád lenne –  pedig szeparáld el egy dobozba a spájzba! Mindenkinek jót fog tenni a változás és a reform étrend, a konyha jobban mutat majd, ha nem robbanás utáni állapotokat idéz tízféle nasival a pulton, neked pedig nem kell hatfelé szakadnod minden egyes főzésnél. Érdemes odafigyelni a minőségi alapanyagok beszerzésére, és ha feltöltötted a hűtőt, akkor már bármikor össze tudsz ütni egy könnyű, de isteni vacsorát a diétaguru receptjeiből!


“NINCS IDŐM EDZENI!”

pexels-photo-179908.jpeg

Hadd legyek őszinte:

ez az a mondat, ami akkor sem igaz, ha annyi dolgod van, hogy észbe se kapsz.

Az edzést most ne szigorúan vett értelemben fogd fel: napi 5-6 alkalommal kell megmozdulnod, és ezzel ki is váltottad az edzőtermet vagy kocogást! A hétvégén pedig ráérsz pihenni és egy nagyobbat és a klasszikus értelemben edzeni. DE. Addig is, a hétköznapokban iktass be kicsi megmozdulási szokásokat: kelj 20 perccel hamarabb, rakd fel a kávét főni, és addig ugrálókötelezz! Máris beindítottad az anyagcserédet. A délutáni-esti főzés közben is lehetséges mozogni: ha éppen kevergetsz, iktass be guggolásokat és plankinget a konyhai rutinba! Később pedig nyomj egy sorozatot: 10 fekvő, 30 hasprés, 50 hátizom – ez összesen egy nap alatt 40 percnyi mozgás, és akkor még meg sem említettem a gyaloglást a boltba, bringázást a postára, vagy a séta-meetingeket! Ha valakivel találkád van – akár üzleti, akár baráti – próbáld meg a szabadba invitálni az illetőt, így séta közben tudtok majd beszélgetni vagy megbeszélni. Egy ilyen “konferencia” vagy dumálgatás újabb 20-30 perc mozgást jelent. Tudod, ez összesen egy nap alatt mennyi? Nagyjából 250-300 kcal mínusz! Durva, mi? Na, holnaptól te is aktivizálod magad minden egyes pillanatban, vagy maradsz a jól bevált, kényelmes székedben? Igenigenigen: az előbbi.

tennivalókma_gyakorlatokhanincsidod.png
nyomtasd ki vagy állítsd be háttérképnek, hogy mindig motiváld magad a feladatra!

*forrás: kijózanító rózsaszín (hvg-könyvek, író: Adam Alter)

Posted on

fogyj a kedvenc bögréddel! – izgalmas, tartós és hatásos

raspberries-423194_960_720.jpg

Hozzávalók: egy bögre liszt, egy bögre tej, esetleg egy bögre víz. Ismerős? Akkor te is jártas vagy már az egyik legjobb és legegyszerűbb mérési módban. Arra gondoltál már, hogy a méricskélésen és a kávézáson kívül másra is használd a kedvenc poharadat? Például étkezésekre! Ez a diéta alapvetően a fogások szervírozásán múlik. Ha az a típus vagy, aki nem bír lemondani a finom falatokról, de hajlandó kreatívan ötletelni, új módszereket kipróbálni és kísérletezni, akkor feltétlenül ki kell próbálnod a fogyózásnak ezt a fajtáját: nagyon szórakoztató és finom időszak jön!

A diétának egyetlen alapszabálya van: minden étkezés bögrével kell, hogy történjen. Szerezz be egy átlátszó, vagy a szívednek nagyon kedves – fogadjunk, ilyened már van – mintás bögrét, és indulhat is a fogyás. A lényeg: egy étkezés, egy bögre. (Nyugi, a reggeli kávéd nem számít étkezésnek) A napi fogások száma pedig nem lépheti túl a hatot. Elég egyszerűnek tűnik, nem?

Szakértők, kutatások, tapasztalatok, sőt már szinte mindenki igazolja, hogy meglepően sok esetben a tányérunk méretétől függ, mennyit eszünk. Ez azt jelenti, hogy nem volt túl jó döntés megvenni azt a jó nagy tányérkészletet az Ikeában, de emiatt ne aggódj, majd használod, ha gyümölcsöt akarsz tálalni, vagy vendégek jönnek. Itt az ideje egy kicsit leváltani a fél méter átmérőjű tepsiket és tálakat, és jöhet a bögrék-poharak világa! Nézzük:

bögrés étkezések_uj.jpg

Végre nem egy zavaros, pontszámolós, unalmas, étrenddel megszabott diéta! Nagyon jót fogsz tenni a testednek ezzel a fogyóval, mert a gyomrod imádja a kis adagokat – sokszor. Ha úgy érzed egy étkezés után, hogy ez neked közel sem elég, akkor is nyugtasd magad azzal, hogy akár egy óra múlva újra ehetsz, hiszen hat étkezés van megengedve. Aztán amint elengeded az aggódást, eltelik az a bizonyos 20 perc és rájössz, hogy már nem is vagy éhes. Biztonságos és megnyugtató módszer ez, amivel nagyon könnyen be tudod csapni az agyadat.

waaa.gif
forrás: youtube

Igen, felmerülhet a kérdés, hogy mi van azokkal a fogásokkal, amiket nem tudsz bögrében tálalni: teljes kiőrlésű kifli, tükörtojás, stb. Ezeket nem kell összeturmixolnod – sose csalj ezzel -, csak tedd a szigorúan kis(!!)tányér mellé a bögréd, és tudni fogod, mennyi fér bele. Kis adagok, nagy fogyás. Elkezded?

Íme, egy indulásnak tökéletes recept:

lencsesali_uj.png