Posted on

Az ötnapos program, amivel végleg leszoksz majd a nasizásról

Ó, ha néha megszorongathatnánk azokat, akik kitalálták a chipset, a csokit, a rágcsákat, a celebrationst, vagy bármit, ami tök egészségtelen, addiktív, isteni finom és csak üres kalóriákat tartalmaz – te is ezt érzed szombat esténként, nem? Mind tudjuk, hogy az “eszem egy kis chipset” nem megoldás: ezek a kaják arra lettek kitalálva, hogy függj tőlük, minél többet vegyél és egyél belőlük, és hogy lehetőleg rászoktass mindenkit a környezetedben a fogyasztásukra. Ha neked is vannak olyan szokásaid, amik nehezítik a fogyásodat (késő esti nachos, két étkezés közötti üres szénhidráthalom, csokimánia, ropogtatás munka vagy tévézés közben, és még sorolhatnánk), akkor jól figyelj, mert ezzel az ötnapos programmal végre leszokhatsz erről a káros szenvedélyről!

chips-1169619_960_720.jpg

>> ha már 5 nap, csináld párhuzamosan az almadiétával! >>

Minden napra kapsz egy kihívást, amit aznap teljesítened kell az adott kedvenc kajáddal kapcsolatban; pipáld ki a napi challengeket és szokj le végre a mellékes evésről! Nem állítjuk, hogy könnyű lesz, de hidd el, nem is egetrengetően nehéz, csak igényel némi motivációt. Benne vagy? Vágjunk bele!

1. NAP – a felismerés napja

omg-jezus.gif

Ma egyetlen dolgod lesz: felismerni a problémát. Próbáld meg egész nap figyelgetni a szokásaidat, és feltétlenül írd le a tapasztalataidat! Munka közben, ha rád tör a lelki éhség, azonnal jegyezd, hogy pontosan:

  1. mit kívánsz
  2. mit ettél utoljára
  3. mennyi ideje ettél utoljára
  4. indokolt-e az előzőek alapján, hogy éhes legyél
  5. milyen érzelmi változás miatt döntöttél úgy, hogy nasiznál
  6. mivel tudnád szerinted legyőzni a sóvárgást

Ha a feljegyzettek szerint megvizsgálod a szokásaidat, végre tiszta lehet a problémád forrása. Összekötötted a tévézést-olvasást a rágcsálással? Csokival halogatod a teendőket? Stresszes vagy, emiatt muszáj finom, puha, ropogós, meleg péksütiket enned? Csak írd le minden egyes sóvárgásnál ezt a 6 legfontosabb pontot és már definiálva is van a probléma egésze!

2. NAP – mivel helyettesítsek?

oliva-bogyo.jpg
az olívabogyó nagyon okos megoldás, ha sósra vágysz! egészséges, eltelít, isteni és abbahagyható!

Tegnap rájöttél, mi a probléma, valószínűleg mára sikerült is elfogadnod, hogy stressz, boldogság, szerelem, félelem, vagy csak unalom áll a nasizhatnékjaid mögött. Ma még nem lesz nasimentes a napod, csak találd ki, mivel helyettesíthetnéd a kedvenc rágcsáidat, édességeidet! Csokira vágysz? Házi, cukormentes csoki! Ropit szeretnél enni? Akkor zellerszár házi hummusszal! Sültkrumpli? Akkor sült zeller! Hidd el, végtelen a lista, a diétaguru receptjei között pedig szinte bármire találhatsz megfelelő altenatívát – készülj fel a sóvárgós pillanatokra és készíts egy adagot a kiválasztott alternatív ételből!

3. NAP – megszabadulás

melyiketvalaszd.png
na, melyik sorral jársz jobban?

Nem lesz egyszerű a mai nap: szortírozás következik! Irány a konyha, és gyűjtsd össze az évek alatt felhalmozott egészségtelen nasikat egy nagy zsákba, majd az összeszedett kajákat osztogasd szét a kollégák között, ajándékozd egy hajléktalannak, vagy vidd be egy adománypontba! Elképesztően jól fogod magad érezni, ha megszabadultál a spájzban felhalmozott, esténként tévézésre csábító chipseszacskóktól – hiába magyarázzuk, ezt csak az érzi, akinél letisztult, maglisztekkel, zöldségekkel-gyümölcsökkel teli a konyha. Ess túl ezen a ponton még ma! És nem, egy zacskót sem hagyhatsz meg a kedvenc nasidból: mit tippelsz, hány óra múlva fogsz nekiesni, ha ottmarad a kamrában? És az sem elég jó kifogás, hogy ha vendégek jönnek, nekik kell. Meg az sem, hogy a gyerek szereti. A vendégek, a gyerek és mi is imádni fogjuk az egészséges alternatívákat – amíg szükség van rájuk!

>> érdekel, hogyan segíthet a kamrád a fogyásodban? >>

4. NAP – elfogadás

okayokay.gif

Valószínűleg elég drasztikus volt ez a váltás és szinte üresnek érzed a konyhát, amikor hazaérsz: ma töltsd fel új, izgalmas és 100%-ig diétabarát cuccokkal! Ebben segíthet a címke-kisokosunk (hogy kiszűrd, milyen termékeket vehetsz meg és mik a nagy átverés részei). Ha gondolod, és van időd, ma egy kicsit a környezetedet is megújíthatod: új színek, díszpárnák, rendrakás, letisztultság – ezek mind olyan apró tényezők, amik felébresztik a benned szunnyadó motivációt. A mai napon viszont csak egy adagot nasizhatsz -ha tápanyagdús kajákat eszel, ez nem lesz nehéz-, de semmiképp sem a tévé előtt, munka közben, vagy bármikor, amikor egyébként másra kéne koncentrálnod! Ha megnézel egy filmet, akkor főzz egy nagy adag gyümölcsteát, ha melózol, akkor csak az adott feladatra koncentrálj, ha unatkozol, akkor pedig élvezd ki a pillanatot: vegyél egy forró fürdőt vagy menj el kocogni! Minden jobb, mint átadni magad a csoki bűvöletének… Segítünk egy étrendjavaslattal, hogy ne szenvedj napközben a sóvárgásoktól!

  • Reggeli: tojásrántotta legalább kétféle zöldséggel (cukkini, hagyma, répa, spenót), egy pohár cukormentes natúr joghurt fahéjjal és egyféle gyümölccsel (és persze kávé, növényi tejjel, cukor nélkül!)
  • Ebéd: bármilyen nagy zöldségtál hússal, kenyér és lisztfélék nélkül (gyros-tál is jöhet, de a görög saláta csirkemellel, a rakott padlizsán, a wok-zöldségek és egy nagy adag minestrone-leves is tökéletes)
  • Vacsora: lehet ugyanaz, mint az ebéded, de bármit is választasz, a lényeg, hogy rostdús legyen, cukor-és lisztfélék nélkül (barnarizs egy szelet lazaccal, magliszttel készült borsófőzelék fasírttal, esetleg egy jó kis házi lecsó)
  • Nasi egyszer, cukor-és lisztmentesen, a DiétaGuru alternatíváiból!

5. NAP – végeztünk

mozgas-edzes

Eljött az utolsó nap, és minden bizonnyal ma már könnyebben, chipsmánia nélkül keltél ki az ágyból – ez mind a tegnapi, rostokban gazdag étkezéseid miatt van! Egy dolgod van mára: sport,sport,sport! Feltétlenül iktass be egy edzést a nap folyamán, mert -meglepő, de igaz- a mozgás segít az étvágy csökkentésében. Persze edzés után töltekezz fel megfelelő fehérjékkel, de kocogj, bringázz, ússz vagy csinálj végig bármilyen olyan (legalább 40 perces) edzést, ami közben erősnek és motiváltnak érezheted magad – kész vagy az új, nasimentes életre! Próbálj minden nap a tegnapi irányelvek szerint étkezni, főzz magadnak sok-sok teát, mozogj és chips helyett süss cukkini-falatokat… Gratulálunk, mára leszámoltál az egészségtelen nasi-szokásaiddal!

És ne feledd: ha minden nap leírod a sóvárgásodról az első napon megtanult 6 szempontot, akkor folyamatosan fenntarthatod az ésszerű táplálkozást – mindig legyen nálad jegyzetfüzet!

AMI MÉG TETSZENI FOG NEKED:

végleges fogyás rostokkal

egyszerű, de hatásos: a szemléletmód-diéta

bűntudat és helyrehozás: a párban járó diéta-fogalmak

éhségűzőGYAKORLATSOR.png

Posted on

a snack, ami segít legyőzni a sóvárgást

Kaiser-Roll-Roll-Baked-Goods-Arouse-Star-Flaxen-2735125.png
már ettől a képtől nasiznál? akkor olvass tovább!

Valószínűleg nem kell bemutatnunk azt a hirtelen jövő, ám annál erősebb érzést, ami arra késztet minden ártatlan, küzdő és fogynivágyó embert, hogy elpusztítsa az összes zacskó chipset és kész kaját, ami csak az útjába kerül. Ez a vágy lehet másnaposságtól, az érzelmek túlfűtöttségétől, idegességtől, csalódottságtól vagy egyszerűen csak attól, hogy kicsit megszaladt veled a villa előző este –  bármi is okozza, kínzó tud lenni, de van megoldás, mégpedig egy egészséges és nagyon finom nasi személyében!

>> a cukkini chipset próbáltad már? kattints a receptért! >>

Valószínűleg a titkos fegyver már rég a kezedben van, csak nem tudsz eleget róla, ugyanis a tökéletes nassolnivaló nem más, mint a dió. Most az gondolhatod, hogy oké, tényleg finom és rengeteg süti alapanyaga, sőt díszítőeleme is lehet, de nagyot tévedsz, ha csak desszertekhez használod: a dió ugyanis amellett, hogy normalizálja a vérnyomást és segít a jobb alvásban – ami köztudottan fogyáshoz vezet -, a fogyókúrád legjobb barátja is lehet. Igen, kifejtjük, miért!

Walnuts-Nature-Jar-Unprocessed-Autumn-Food-Nuts-791594.jpg
mindenképp tarts otthon egy nagy üveggel!

A dió olyan anyagokat tartalmaz, amik az agyad nassolásért és elcsábulásért felelős részét célozzák meg: egy kísérletben az alanyok először dióval felturbózott smoothiet kaptak, később pedig egy egyszerű, diómenteset. A csodanasival ellátott smoothiesok egyértelműen kevésbé voltak éhesek és jobb döntéseket hoztak a kajaválasztásnál, mint azok, akik dió nélküli turmixot kaptak, tehát egyértelműen kijelenthető, hogy ha diót eszünk, könnyebben megy majd a fogyó.

hirdetés

Azt se felejtsük el az előnyök halmozásánál, hogy ez a kis csodatermés olyan természetes és egészséges zsírokkal lát el minket, amik szintén segítenek a fogyásban, és elvágják az őrült kajarohamok fonalát – nem kéne a chipset inkább dióra cserélni? Egyél meg egy marékkal minden nap és vége a süti-és gyorskajarohamoknak!

dió.png

>> ha érdekelnek további nasi-javaslatok, kattints! >>

6 kaja, amit bármikor, bármilyen mennyiségben ehetsz.png

Posted on

egy újabb hétvégi nasi: padlizsánchips aioli mártással

eggplant.gif

Már szinte mindenki, aki kicsit is odafigyel az alakjára, kapásból tud egy-két alternatívát mondani – például karfiolos ostya, zeller’sültkrumpli’, cukkinis ropogósa chipsre, de hogy minél tovább bővülhessen a lehetőségek tárháza, érkezett diétás körünkbe egy új és isteni, zöldség alapú ropogtatnivaló, a padlizsánchips!

hirdetés

Most azonban nemcsak magát a chipset ajánljuk, hanem egy isteni – és egyben vegán – mártást is hozzá: az aioli-szósz egy eredetileg majonézes-fokhagymás mártogatós, amit most kókusszal és tahinivel fogsz elkészíteni, hogy sokkal finomabb és egészségesebb nasit kapj!

padlizsánchips aioli mártással.png

hirdetés

padlizsánból pizzát-.png

Posted on

6 érv a mogyoróvaj mellett – igen, diétabarát!



Sejtetted valaha, hogy az egyik kedvenc, egyben nagyon hizlalónak tekintett nasid segíthet a fogyásban? Ha lehet, azért most se a lekváros-cukros verziókra gondolj; inkább a saját kézzel elkészíthető, isteni, házi mogyoróvajra!

mogyivaj.GIF

Mivel ez a nagyon krémes és ízes ínyencség mindenhez tökre passzol, elég könnyű beépítened az étrendedbe: zellerszárra vagy pirítósra kenve, magában kanalazva, palacsintára, vaníliafagyi mellé – sósan és édesen is imádjuk! Most felsorolunk neked 6 érvet, hogy te is értsd, miért éri meg igazán megszeretned, és miért kell átértelmezned a tévhiteket, amik szerint a mogyoróvaj nem a barátod…

1. KÖNNYEN ELTELSZ TŐLE

peanut-390081_960_720.jpg

Hiába magas a mogyoróvaj általános kalóriatartalma (550-600 kcal/ 100 g), egyszerűen nehéz belőle annyit enni, hogy megbánd: már egy-két kanál képes órákra eltelíteni, így egy kis gyümölccsel vagy zöldséggel a legjobb diétás nasik közé tartozik!

2. FOGYNI FOGSZ

bodybuilding-311351_960_720.png

Tudtad, hogy a mogyoróvaj remek fogyasztóeszköz a magas proteintartalma miatt? Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy azoknak az anyagcseréje, akik napi 500 kalóriát mogyoróból fedeztek, 11%-kal megugrott egy 19 hetes periódusban! Magyarul, ha minden nap megeszel egy-két kanál mogyoróvajat, sokkal jobban jársz, mintha ugyanennyi kalóriát nutellával vagy bármilyen más édes nassolnivalóval vinnél be. Ez azért eléggé megéri!

3. IZOM-ÉS IDEGERŐ

grey-matter-2160148_960_720.jpg

Mondanunk sem kell, hogy mire jó a mogyoróban található rengeteg magnézium: az izmaid és az idegeid is hálásak lesznek azért a pár kanálért! Már egy maréknyi olajos mag is fedezi a napi magnéziumszükségleted 15%-át, úgyhogy peanut butterre fel!



4. SEMMI RAKTÁROZÁS

peanut-1532906_960_720.jpg

Bizony, van a mogyoróban még egy titkos és iszonyúan hatásos összetevő is: ez nem más, mint a genistein nevű izoflavonoid, ami nemcsak a rákmegelőzésben játszik jelentős szerepet, de a zsíroktól való minél hamarabbi megszabadulásban is! Nem érdemes többet visszautasítanod a mogyorót, csak vigyázz, hogy ne a sós-mézes verziót fogyaszd!

5. CUKORBETEGSÉG OFF

doctor-563428_960_720.jpg

Egy szintén mogyoróval foglalkozó amerikai kutatás szerint, ha heti 5 alkalommal fogyasztasz 1-2 kanál mogyoróvajat, akár 30%-kal csökkenhet az esélyed a cukorbetegségre! Van értelme kihagyni a krémes nasit? Nincs! (Ráadásul a rendszeres mogyoróevéssel még az allergiát is elkerülheted…)

6. ENERGIALÖKET

hacer-ejercicio.jpg

Amellett, hogy kevés is elég belőle, extra energialöketet kaphatsz már kevés mogyorótól is: a fehérje, a rostok és az egészséges zsír kombója a lehető legjobb a testednek, ha sportolsz! Ráadásul stabilan tartja a vércukrodat, így nem leszel a kajálás után egy óra múlva farkaséhes – banános-mogyoróvajos toast reggelire, és máris ezer százalékon tudsz pörögni!

diétateszt.png

Posted on

#nasizhatnékomvan: kelkáposztachips

Valószínűleg hallottál már jót is, rosszat is a különböző zöldségchipsekről; lássuk a medvét! Mivel a legtöbb zacskós, boltban kapható, “egészséges” nasi óriási kalóriabomba – az olajban való kisütés és az ízesítés miatt -, muszáj új alternatíva után nézni, ehhez pedig tökéletes választás a kelkáposzta. Ez a chips rettentően egyszerűen és olcsón elkészíthető, nagyon finom, nagyon ropogós és a kalóriartalma miatt a diétád is imádni fogja! Próbáld ki tejfölös mártogatóssal, vagy szórja rá fokhagymaport; nem fogod megbánni.

6 kaja, amit bármikor, bármilyen mennyiségben ehetsz

 

kelkáposztachips.png
arra figyelj, hogy a kelkáposzta szárát ne használd fel, csak a leveleit!

 

Posted on

#habits – 4 hétköznapi szokás, amiktől nem tudsz lefogyni

pizzamacska

Van egy csomó furcsa berögződésünk; mindenki máshogy fogyózik, hiszen van, aki 6 után már nem eszik – pedig fél 7-kor se hízna meg valószínűleg -, van, aki reggel-délben óriási adagokat, van, aki picike adagokat eszik; a lényeg, hogy megtaláljuk azt a rutint, ami nekünk a fogyókúrában működik. Vannak azonban olyan, teljesen hétköznapi szokások, amik teljesen észrevétlenül gátolják azt, hogy végre leadd azt az utolsó pár kilót: ha bármelyiket te is rendszeresen csinálod, próbáld meg mérsékelni vagy abbahagyni; látható lesz a változás!

  1. MINDEN ESTE EGY KIS BOR

wine-glasses-2403116_960_720.jpg

Ha egész nap stresszes vagy, de tartod a fogyót, aztán a vacsi után lecsúszik egy-két pohár bor, azzal nincs semmi gond. Ha ez mindennapos, akkor van gond – nem is gondolnád, mennyi pluszkalóriát jelent az a mindennapos borozgatás! Érdemes lenne – az egészséged érdekében is – átállnod a szinte kalóriamentes, otthon elkészíthető üdítőkre; jobban fogsz aludni és már pár nap alatt laposabb lesz a hasad!

    2. ÉTKEZÉSKIHAGYÁS

meal-918639_960_720.jpg

Veled is előfordul néha, hogy elmarad egy-egy étkezés, de nem sajnálod, mert úgyis fogyózol? Nagy hiba! Ha ritkán eszel, az anyagcseréddel tolsz ki és bizonyított tény, hogy a következő étkezéskor másfélszer annyit fogsz enni az éhezés miatt – ez pedig ha csak napi 300-400 pluszkalóriát jelent, akkor máris kész a baj! Napi ötször egyél, és próbálj meg keveset – mondjuk a gyomorszűkítő diétával!

     3. DESSZERTMÁNIA

Screenshot_101.jpg

Neked is muszáj valami édeset enned minden egyes étkezés után? Ez egy olyan erősen megragadó szokás tud lenni, hogy szabályosan bosszantó, amikor az ember nem jut desszerthez – és ilyenkor jön a túlevés. A legtöbbször egyébként a probléma nem kezelhetetlen, ráadásul teljesen banális oka van: egyszerűen arra vágysz, hogy a szádban ízcsere történjen. Legközelebb, amikor kaja után valami csokisért sóvárogsz, igyál meg 2 pohár ízesített vizet vagy cukormentes üdítőt, és rágj el egy rágót vagy szopogass el egy cukormentes cukorkát! Hidd el, elég lesz – ezzel a módszerrel végre véget vethetsz a desszerthalmozásnak.

teavagykávé

4. KÉSŐ ESTI ÖRÖMÖK

slane-susenky-s-anglickou-slaninou.jpg

Ha napközben semmi gondod a fogyózással, és este, a tévé előtt tör rád a nasizhatnék – ráadásul késő este -, akkor ideje elkezdeni dolgozni ezen a rossz berögződésen! Ha a tévét vagy a laptopozást, esetleg az olvasást kötötted össze az evéssel, akkor nem fogod tudni azonnal megszüntetni ezt a kapcsolódást, de átalakíthatod, kitartó munkával! Amint bekapcsolod a tévét vagy elkezded a kajálós tevékenységedet, kezdj el lábemeléseket végezni, tornázni, szőrteleníteni, körmöt lakkozni, vagy bármit olyat csinálni, ami leköt és nem kajálás! Adj magadnak 5 percet és meglátod, hogy megnyugszol, elmúlik a nasizhatnék – tudatosan kösd össze a két aktivitást minden egyes nap, így 100%, hogy el fog múlni az éjszakai nassmaraton!

Posted on

#kedvenclesz: avokádó chips mártogatóssal!

avokk

Fogyózás közben talán az a legnehezebb – persze a kenyérfélékről való lemondás mellett-, hogy megtaláld a tökéletes, diétás, finom és telítő nasit. Nos, nem nagyon kell tovább keresned, mert mi megtaláltuk neked! Az avokádó egészségességét biztos ismered már, úgyhogy nem kell bemutatnunk ennek az isteni növénynek a pozitív hatásait, azt, hogy mennyire nagy segítség a fogyókúrában és milyen jó zsírokat tartalmaz, hogy folyton tele érezd magad, de mégis könnyedén tartsd a diétát! Na, akkor jöhet is a recept:? Ezt a nasit garantáltan imádni fogod!

avokádó-chips.png

katt_reggeli.png

Posted on

“egy hétig rágóztam nasizás helyett” – meglepett az eredmény!

rágó
Rengeteg módját és trükkjét halljuk nap mint nap a tökéletes fogyásnak: van, aki a napi adagjait kiporciózva, van, aki kutyavásárlással, van, aki meditációval fogy – viszont létezik egy urbán legenda, miszerint a rágózás segíthet lefogyni, hiszen a rágóizmokat jelentősen igénybevevő tevékenység stresszoldó, plusz lefoglalja az unalomból éhségre sarkalló gondolatokat. De tényleg hatásos? Olvasd el egy igazi nasifüggő 7 napos rágódiéta-beszámolóját, és döntsd el te!




pexels-photo-479485

“Gyerekkorom óta az egésznapos nasizások áldozata vagyok: chipsek, kekszek, csokik, és minden, ami előre csomagolt és magas százalékban ízfokozót tartalmaz, az jöhet – vagyis jöhetett, egészen egy évvel ezelőttig, amikor meguntam. Meguntam azt, hogy túlsúlyos voltam és állandóan kajálni akartam; azt, hogy a szenvedélyem az evés lett és azt, hogy minden gondolatom a megoldatlan kövérségem körül forgott, úgyhogy kemény életmódváltásba kezdtem, leadtam a feleslegem nagy részét, de még mindig van rajtam pár kiló, aminek az okával is tökéletesen tisztában vagyok: mindenről a nasik tehetnek. Örömmel majszolok mandulát, kesudiót, mogyorót, kekszeket és különböző édességeket, persze most már többnyire egészséges snackeket próbálok kiválogatni magamnak, de még mindig legalább a fele totálisan felesleges kalória. Egyik nap, amikor túltoltam a nasizást – gyakorlatilag egész nap megállás nélkül ettem -, elegem lett. Eldöntöttem, hogy leszoktatom magam. Már sokszor hallottam a rágó-módszerről és párszor el is gondolkodtam rajta, de sosem volt olyan szilárd az elhatározásom, mint most. Úgyhogy belevágtam.”

chewing-gum-1377268_960_720.jpg

“Az első nap egészen könnyen telt. Bár reggel már pakoltam volna magamnak a kekszeket meg a mogyorót a reggeli mellé, nagy nehezen letettem őket és maradtam egy csomag rágónál. Elmaradt a délelőtti nasi, pótoltam egy kis rágással; délután már nehezebb volt ezt megállni, de azt gondolom, egészen jól bírtam energiával. Sajnos a kávéadagomat eggyel megemeltem, mert elképesztően sóvárogtam valamilyen energiaforrás után, de nem akartam elkezdeni chipseket enni, úgyhogy kijelenthetem: ez a nap elsőnek totál elment, teljesen jól működött.”




“Aztán eljött a mélypont. Vagyis a 3 mély 24 óra… A második, harmadik és negyedik napon állandóan olyan éhes voltam, hogy átlagosan sokkal többet és össze-vissza ettem, ráadásul folyamatosan pizzát meg spaghettit kívántam.. Napi 4-5-6 darab rágót rágtam el; az ízét kezdtem megunni, úgyhogy újat vettem, de a konstans éhségen az se nagyon segített, és ez sajnos a vacsoráimon látszódott meg igazán: 6 után mintha belém szállt volna az ördög; mindent meg akartam enni, ami csak elém került. Hát, nem voltam túl boldog ettől…”

Fast_food_meal.jpg

“Az ötödik napon kipróbáltam egy új módszert: irtózatosan bereggeliztem – 2 tojás, kis bacon, teljes kiőrlésű zsemle, avokádó, isteni tejeskávé, narancslé -, hogy jobban bírjam a napot. Hát, a délelőttöm-kora délutánom tökéletes volt, ebédidőben persze nem voltam éhes, úgyhogy az kimaradt, rágóztam, aztán este (tadaaammm, ez történik azzal, aki drasztikusan változtat a jól bevált étkezési szokásain) bezabáltam. Hát ja, ez van, egyszerűen simán kitartott a reggeli szinte egész nap, de estére meg eljött a vég. Úgyhogy eldöntöttem, hogy ez a módszer se lesz az enyém.”




“A hatodik-hetedik napon csak az volt a célom, hogy normalizáljam egy kicsit az adagjaimat: pontosan elégséges mértékű reggeli és kávé, rágózás; normális mértékű ebéd, rágózás; kisebb adag vacsi, rágózás. Hát. Nagyon nehezen bírtam ki. A hetedik napon majdnem meghaltam egy kis plusz energiáért, nagyjából már csak a dac volt, ami dolgozott bennem, a “csakazértismegcsinálom” pedig rávett, hogy az utolsó darab rágót is elrágjam – rohadt idegesen, mogyoróért sóvárogva. De még mindig ott volt bennem a remény, hogy az egyhetes munka megérte; bebizonyíthatom magamnak, hogy rágózással megy és menni fog. Alig vártam a másnapi mérlegelést.”

insta_dobdamérleget

“Hadd kezdjem az elvárásokkal: reggel, amikor izgatottan mérlegre álltam, azt gondoltam, maradt a súlyom, vagy esetleg fogytam fél-1 kilót a sok mellékes kaja kimaradása miatt, de nem így lett. Ráálltam és plusz egy kilót mutatott az akkor egyébként rettentően utált és feleslegesnek tartott fürdőszobai mérlegem – és elgondolkodtam. Utánaszámoltam, hogy hol akadhatott el a történet, és rá is jöttem: nagyjából napi 4-500 kalóriát spóroltam a rágózással, de valószínűleg 6-7-800-akat vihettem be a főétkezések megtoldásával. Már majdnem elszomorodtam és feladtam egy csoki segítségével, amikor rájöttem, hogy a testem nem is működhet olyan rosszul: napi ötször jelez, hogy éhes, tehát okos; olajos magvakat kíván, tehát okos; tartalékol, ha én inkább rágózom, tehát okos. Ha chipset kap, akkor meg hízik, hát mit tudunk tenni. Úgy döntöttem, hogy eldobom a rágót és visszatérek a régi kerékvágáshoz, a nasijaimhoz, amik úgy hiányoztak és amiket ezentúl megreformálok; úgyhogy mindenmentes sütik, gyümölcsök és sótlan magvak, készüljetek, mert veletek fogok végre teljesen lefogyni!”




padlizsánkrém

Posted on

ropogós ostyaszelet karfiolból – a tökéletes snack-alternatíva

yumm

Ezen a szent napon bebizonyosodik végre, hogy a karfiol felhasználási lehetősége határtalan: a pizza, püré, krémleves és sütőben sült köret mellé most megérkezik az, amit talán a legjobban fogsz szeretni: a sajtos ostya. Fogadjunk, hogy te is daráltál már be annyi Ziegler-kekszet, hogy a mennyiséget azóta is titkolod; nem véletlen, ez a cucc annyira addiktív, hogy ha az ember egy kicsit is stresszel vagy csak nasizhatnékja van, egy ragadozó gyorsaságával veti rá magát magát a kekszre, vagy arra, akinél a keksz van. DE: itt a 100%-ban diétabarát alternatíva, ami nagyon finom, és jó hír! Egy idő után eltelít. El se hiszed, mi? Akkor csináld meg!




karfiolos_ropogós_recept
ez a recept tökéletes arra, hogy minipizzaként, szendvicsként vagy mártogatnivaló snack-ként szolgáld fel!




fonyásmuffin

Posted on

isteni és ropogós cukkini-chips citrommal

kanos nagymama.gif

Mostanság már elég könnyű dolog fogyózni; így, hogy a chipset-csokit-fagyit-nasikat simán lehet helyettesíteni, így azért egészen elviselhető a dolog… Bár amíg zacskója ezer forint a bioboltokban kapható különböző extrém zöldségnasiknak, addig nyilván nehezebbnek érezzük, pedig olyan egyszerű otthon abszolválni ezeknek a ropogtatnivalóknak a megsütését! Cukkini, sütő, kevés olaj, fűszerek… Menni fog, nem?

cukkini_chips.png

cukormentesüdítő receptek