Posted on

íme a feketelista: 7 ártatlannak tűnő, mégis gyilkos kaja

 

Egy teljesen átlagos ismerettel rendelkező diétázó tudja, hogy a cukor rossz és diabéteszt okozhat, sőt elhízást és egy csomó más betegséget is. Azt is tudja, hogy érdemes elkerülni az E-betűs felvágottakat, az előre becsomagolt kajákat, a mikrós leveseket és nagyjából mindent, ami instant. De még a legnagyobbak is meglepődnek néha, amikor kiderül a kedvenc, “nagyonegészséges” kajájukról, hogy tele vannak ártalmas összetevőkkel. “Jaj, ugyan, mi baj lehet ezzel a liszttel?”-összeállításunk következik; ha odafigyelsz ezekre az élelmiszerekre és jobban olvasol a sorok között, kiderül, hogy mit érdemes megenned és mit nem!

pizzalike.gif

dobozos gyümölcslé

ami rossz benne: rostmentes gyümölcs, magas fruktóztartalmú szirupok

gyümölcslé.png

Biztos imádod a narancs-és őszilevet, sőt a meggylénél kevés finomabb létezik a boltok polcain, de biztos mindig jó terméket választasz? Az a durva, hogy nemcsak a gejl levek tesznek rosszat: még a 100%-os juice-ok is tartalmaznak adalékanyagokat és szinte mindegyik sűrítményből készül, túl magas cukortartalommal! Ha friss gyümölcslevet akarsz inni, facsarj magadnak vagy azokat válaszd, amik nem sűrítményből, hanem friss gyümölcsből készültek és felbontás után hamar meg kell inni őket!

szintetikus édesítőszerek

ami rossz benne: szukralóz

édeske.png

Gondoltad volna, hogy egyes édesítők – amik szukralózt tartalmaznak – növelik az étvágyadat? Hiába 0 a bevitt kalóriák száma, ha utána rádtör a sóvárgás! Kutatások igazolták, hogy ez az anyag amellett, hogy rosszat tesz a szívműködésednek, az étvágyadat is durván befolyásolja, úgyhogy messziről kerüld el ezeket az édeskéket! Használd a diétaguru mivel édesítsek – összeállításában említett, természetes cukorpótlókat!

kínai kaja

ami rossz benne: túl sok só és cukor

kinaikaja.png

Tudtad, hogy egy csomó kutatás a kínai gyorskaját választotta a legsósabb ételnek a világon? Persze lehetnek kivételek, de a legtöbb édes-savanyú szósz a napi ajánlott mennyiségednek a többszörösét tartalmazza, arról nem is beszélve, hogy mennyi cukor van egy-egy kínai fogásban: a szezámmagos-mázas csirke például extra kalóriabomba, mert nemcsak rengeteg cukor és só, de olaj is van benne; ha lehet, inkább magadnak főzz kínait, az éttermeket viszont kerüld el messziről! (A sófogyasztás és a hízás összefüggéseiről bővebben itt olvashatsz.)

instant zabkása

ami rossz benne: színezékek, cukor

oatmeal_instant.png

Biztos csábító az okos marketinggel rendelkező gyártók instant zabkása-pora a boltok polcain, de semmiképp se vedd meg ezeket a termékeket! Elképesztően sok cukor, állagjavító, és – a legrosszabb – egészségre veszélyes színezék van benne. Amellett, hogy nagyon egészségtelen, a világ legfeleslegesebb terméke is: nem egyszerűbb pár kanál zabpelyhet összekeverni egy kis növényi tejjel és banánnal édesíteni? Hidd el, minél kevesebb a zacskós kaja a konyhádban, annál jobban fogod érezni magad!

kávétejszín

ami rossz benne: transzzsír, cukor, színezékek

coffecreamer.png

Ha sűrűn teszel a kávédba kicsi csomagolásba rejtett tejszínt, azonnal hagyj fel ezzel a szokásoddal! Hogy mi a baj vele? Semmi köze a tejszínhez! Gyakorlatilag egy kis cuki csomagba zárt kemikália-halmaz: tele van transzzsírokkal, hidrogénezett szójabab-olajjal, cukorral és mesterséges színezékekkel. Kell még magyarázni? Mindenképpen kerüld el ezeket a termékeket, inkább idd feketén a kávédat, ha nincs tej a környékeden!

finomított liszt

ami rossz benne: rostszegény összetevők, kemikáliák, mint azodikarbonamid

liszt.png

Még ha a polcról levett kenyered összetevőinek első eleme a búzaliszt is, akkor is olvass tovább! Egy csomó kenyérféle tele van kemikáliákkal a lisztek ‘hígítása’ érdekében, és amiatt, hogy a kenyérnek megfelelő színe és állaga legyen; pont emiatt őrülünk meg egy-egy pékárutól. Segítünk: ha valami nem csak és kizárólag teljes kiőrlésű rozslisztből készült, ne vedd meg! Léteznek persze még egészségesebb alternatívák, de mindenképpen kerül el a fehér lisztet, mert szinte semmilyen tápanyagot nem tartalmaz, pont emiatt nem bírod időben abbahagyni a fogyasztását.

rántott kaják

ami rossz benne: olaj, fehérliszt

olajbansült.png

Ha otthon rántasz ki magadnak zöldségeket megfelelő liszttel és olajjal, azzal alapvetően nincs nagy gond, de étteremben, ha lehet, sose rendelj olajban sült fogásokat! Rettentően egészségtelen a sok zsír és olaj, ami bennük van, a panír pedig szinte biztos, hogy nem egészséges lisztből készült… Még akkor sem, ha zöldségeket kínálnak kirántva! Egy kutatás bebizonyította, hogy a magas hőmérsékleten, olajban kisütött ételek sokkal nagyobb arányban okoznak gyulladásokat a szervezetben, mint a többi élelmiszer – nem éri meg!

5tevekenyseg_amivel_meggyorsabban_fogyhatsz

Posted on

(újra)kezdő futó edzésterv: lendítsd magad formába!

futoedzesterv_vegso_boritokep

Minden kezdet nehéz. A futás kezdete meg egyenesen lehetetlen, mi? Kábé minden fogyózó-sportoló-életmódváltó ember küzd azzal a ténnyel, hogy hiába van a kocogás-futás eléggé jótékony hatással kilók leadására, sőt energiát ad, boldogsághormonokat szabadít fel, javítja a tartást és a légzést, rendszert hoz az életünkbe, kontrollálja az étvágyat, feszesít, és még egy évig tudnám sorolni a jótékony hatásokat, mégis nehéz űzni. De miért ekkora szenvedés elkezdeni, megszokni, aztán meg folytatni? Rengetegszer állunk neki, elindulunk, kicsit kocogunk, aztán belehalunk, aztán elmegy a kedvünk, aztán lustulunk, aztán megint elmegyünk, aztán azt érezzük, hogy nem éri meg, aztán feladjuk. És kezdődik az egész elölről.




A futáshoz – főleg kezdőknek – nagyon pontos, tartható és élvezhető edzésterv kell. PLUSZ: a monotonitás egyenlő az edzésterv meggyilkolásával, és a legtöbben ebbe a hibába esnek bele. Ja, és a megfelelő kihívás legyen eredményorientált. Naja. Találkoztál már ilyennel? A legtöbb program arról szól, hogy egy naptárba be van írva az első napi km, amit teljesíteni kell, majd a második napi km, és így tovább. De mi van, ha te már futottál régen, csak kihagytál egy kis időt valami miatt? És ha soha életedben nem kocogtál? Ugyanaz a terv ajánlott mindenkinek? Nem. Pont emiatt jött létre a diétaguru saját, személyre szabható edzésterve, amivel végre nem fogod unni, utálni, muszájnak érezni és abbahagyni a futást. Készenállsz? Íme, egy első hetes, futásba (újra) bevezető edzésterv következik!







Posted on

#leszámolás – vége a narancsbőrnek

cellulitisz.gif

Hadd legyek őszinte: nekem egy kicsit már elegem van a narancsbőrből, de nem elsősorban amiatt, mert díszítené a combjaimat vagy bármilyen szerettem combját-karját-csípőjét-hasát, sokkal inkább azért, mert már a csapból is az ellene szóló kampány folyik. Ami tök jó meg minden, csak egy baj van vele: a hulladrága krémek meg tabletták nyilvánvalóan nem hozzák el a megoldást, de ezt szerintem nem kell fejtegetnem, lerágott csont. Sajnos a cellulitisz ellen is rohadt sokat kell küzdeni, de megfelelő házi, hangsúlyozom, HÁZI praktikákkal ez is totál leküzdhető, pont úgy, mint a zsírpárnák meg tokák. Szóval felejtsd el a patikák krémVIP-részlegét, és inkább hasznosítsd újra azt, amid otthon amúgy is van. És dolgozz rajta keményen, foglalkozz vele naponta 10 percet, megéri! Igazából csak így lehet leküzdeni; de így garantáltan.




ZACC – AZT HISZEM, AZ VAN OTTHON EGY KEVÉS

Azt mind tudtuk, hogy a kávézacc bőrradírnak is tökéletes, de bebizonyosodott, hogy a narancsbőr ellen is csodásan fejti ki a hatását! Heti kétszer-háromszor zuhanyzás közben dörzsöld át alaposan az érintett területet – a kávé felpezsdíti a vérkeringést és csökkenti a puffadást, így ha kitartóan dörzsölsz fürdés közben, 3-4 hét alatt nagyon is látható eredményt fogsz elérni!

Tipp: keverj össze pár kanálnyi zaccot olívaolajjal (vagy akár kókuszolajjal) és egy kanál cayenne-borssal, aztán irány a fürdőszoba dörzsölni! Csípős és elképesztően hatásos…

MASSZÁZS – NEMCSAK SZALONBAN

masszazs.gif

Nyilvánvalóan a különböző vérpezsdítő és izomlazító masszázsfajták isteni hatással lesznek a lyukacsos részekre is, de azért nem kell hetente 10ezer forintot – vagy többet – erre szánnod. Az is tökéletes, ha egy kényelmes pózba lefekszel, és házilag összeállított masszázsolajjal (olívaolaj+bors, vagy ha nem szereted a csípőset, akkor kókuszolaj+fahéj) jó alaposan, csípkedve-nyomkodva-dörzsölve végigmész a problémás területeken, heti háromszor!




UGRÁLJ!

ugralas.png

Persze, örömödben is bármikor, ha már lejjebb apadt a cellulitisz, de érdemes előtte is elkezdeni az ugrálást – ugrálókötéllel, trambulinon, kangoo-órán, jumping-jack-kihívás teljesítése közben, vagy ki az ágyból reggel, az mindegy, csak csináld! Az ugrálás beindítja a nyirokrendszer működését, ami ugyebár a toxinok szervezetből való kiürítéséért felel – szóval: minél többet ugrálsz, annál intenzívebben fogsz méregteleníteni. Na, beépíted az ugrálókötelezést az edzésedbe már ma? (Az ugrálás jótékony hatásairól bővebben itt olvashatsz!)

CITROMLÉ MEGSPÉKELVE

kutyacitrom.gif

Igyál naponta két-háromszor ebből a “koktélból”: keverd össze egy citrom levét langyos vízzel és egy kiskanál cayenne-borssal! Nem lesz felemelő élmény, de a narancsbőr ellen annál hatásosabb, mert elképesztően nagy mértékben indítod be vele a méregtelenítést. Készenállsz a nyelvfacsaró koktélra?




Ezek a megoldások mind-mind működnek, és rohadt sok szorgalmas nőnek beváltak már. Nem kerülnek szinte semmibe, csak kitartó munkába, pont emiatt nagyon ajánlottak! Ha az összeset nap mint nap csinálod legalább egy hónapig, biztosan véget tudsz majd vetni a narancsbőrnek; magadtól, otthon, INGYEN – persze, ha nem pizzával és hambival tömöd magad mellé!

Posted on

tényleg muszáj sportolni?

running.gif

Küzdelmes elkezdeni. Nagyon nehéz folytatni, aztán egyre könnyebb csinálni, és végül jó szokás űzni. Naná, hogy a sokat vitatott, egyesek szerint fontos, mások szerint szörnyű, megint mások szerint pedig kötelező sportról van szó. Azzal a törvénnyel azonban nehéz megbarátkozni, hogy ahhoz, hogy lefogyjunk és jól érezzük magunkat, kötelező sportolni. Az egy megrendíthetetlen tény, hogy az edzés nagyon-nagyon egészséges. De egy állandóan betartandó muszájnak kell lennie? Ez már nem annyira biztos.

Sajnos a motiváció egy pillanat alatt elszáll mellőlünk, ha minden egyes nap ugyanúgy, ugyanazt megélve elmegyünk futni vagy a konditerembe. Az utóbbi például többek között arra lettek kitalálva, hogy az irodában dolgozó ember valahogyan felszabadítsa a teste energiáit és megmozgassa az egész nap pihenő izmait. De mi van akkor, ha ez az ülőmunkát végző ember utál edzeni? Egyszerűen rosszul van a gondolattól, hogy idegenek között izzadjon, vagy futók hagyják le a Margitszigeten. Muszáj minden nap megerőltetnie magát és megtennie ezeket? A válasz nyilvánvalóan nem. Hiszen ha nem leljük valamiben örömünket, azt előbb-utóbb abba fogjuk hagyni, akaraterő ide vagy oda. De mit tegyen – maradjunk a pédánál – az irodában dolgozó ember, hogy egészséges maradjon, és azért el is égesse a déli hambit?

AZ EDZÉS ÁTNEVEZÉSE

sporthobbi.png

Nagyon fura, de néha magától az edzés vagy sport szótól megy el igazán az ember kedve. Ezek ugyanis azt a jelentést hordozzák, hogy valamilyen teljesítményt kell letenni az asztalra, ami, valljuk be őszintén, egy munkahelyi vagy akár otthoni feladatmegoldós nap után nem túl csábító. Sőt. Néha még elmosogatni is challenge a nap végén, akkor hogy az istenbe akarhatja bárki, hogy még elmenjünk egy kemény edzésre? A kondiban meg akarjuk csinálni azt az 50 felülést, a futópadon azt az 5 kilométert. Ez vitathatatlanul egy cél, amit el KELL érnünk, legalábbis szerintünk. Pedig ha a belső hangunkra hallgatnánk, lehet, hogy mondjuk hétfőnként el se mennénk a kondiba. Kedden futnánk, de igazából csak 3 km-t. Szerdán meg inkább kipróbálnánk valami újat, mondjuk evezést vagy lovaglást. Miért ne lehetne az edzés szó helyett hobbit használni? Ha nem arra törekszünk, hogy induljunk a következő ultramarathonon, akkor nem feltétlenül kell minden nap lefutnunk azt az x távot, vagy lenyomnunk azt az y fekvőtámaszt. Lehet, hogy csak korábban kéne kelnünk, hogy sétáljunk egyet; lépcsőznünk kéne a munkahelyünkön; tovább kéne levinnünk a kutyát a szabadba, vagy többet kellene takarítanunk. Gondolom sosem használtad a takarításra az edzés szót, pedig lett volna rá okod! Egy kiadós porszívózós-portörlős-felmosós-anyázós délelőttel több kalóriát is elégethetsz, mintha szenvednél a taposón. Király, nem? Néha váltsd ki magad ilyen tevékenységekkel, hogy ráadásul két legyet üss egy csapásra. Legalább a nap végén több időd marad magadra, és a kosz is pipa. Na, jöhet a nagytakarítás, kertészkedés, kocsimosás?

MILYEN MOZGÁSFORMA VALÓ HOZZÁD?

kocsimosas.gif

Nem kell minden fitt nőnek és férfinak feltétlenül futnia a tökéletes alak eléréséhez. Ha az a típus vagy, aki utál az elején hosszú percekig szenvedni és állóképességet növelni, akkor próbálj ki más mozgásformákat, például a jógát! Nagyon átmozgathatod vele a szervezetedet, és egy kellemes spirituális élményt is a magadénak tudhatsz az „edzés” után. A szabadtéri sportok is megérik a pénzüket: ha például teniszezel, észre sem veszed, mennyit futsz egy óra alatt, hiszen teljesen másra figyelsz. Mit szólsz egy Kangoo-órához? Gyakorlatilag egyenlő egy jó kis táncos kikapcsolódással, csak bármikor csinálhatod, nem kell kiöltöznöd, és koktél sem jár hozzá – mégis tökéletes szórakozást jelenthet. A lényeg, hogy próbálj ki kevésbé monoton sportokat is, és ne sportként fogd fel őket: sokkal inkább a magadra szánt idő értékét tartsd szem előtt abban egy órában! Ez azért is tökjó, mert simán szerezhetsz magadnak edzőtársat, és ha vele fixen megbeszélitek, hogy mondjuk minden kedden-csütörtökön tenisz, akkor a mozgás két napra pipa, és el se fogod lustulni, ha már igent mondtál.

CSAK FOKOZATOSAN

Lehet, hogy vágysz arra, hogy sportoló legyél, csak a kezdeti nehézségek miatt utáltad meg magát a mozgásformát? Ez a leggyakrabban futás közben fordul elő, mert hát kevés kondival nagyon sok energiát igényel még a kocogás is – mondhatni rettenet küzdelmes. Pont emiatt nem szabad a közepébe belevágni: kezdj ötperces kocogásokkal! Ki siettet? Még ha versenyezni akarsz, arra is bármikor lesz alkalmad, úgyhogy próbáld meg nem elvenni saját magadtól a motivációdat és kedvedet az egésztől. Futásnál nagyon jó stratégia, ha az elején napi kétszer mész el. Reggel 5 perc, este 5 perc – egyesével szinte észre sem veszed, viszont könnyen szenvedés lehet a vége, ha egyszerre tudod le. Aztán hetente növeld a szinteket, fuss el más helyekre, vagy változtass a futópados edzésterveden! Egy a lényeg: mindig azt érezd, hogy felráz a kocogás, és ne azt, hogy szinte leájulsz a padról, vagy alig érsz haza, mert így nem lesz csoda, ha hamar abbahagyod! Sok applikáció is segíthet ebben, töltsd le a telefonodra, figyeld a teljesítményed és hallgasd meg személyi edzők tanácsát kocogás közben.

első napok (1).png
az edzéshez való hozáállás megugrása, stagnálása, majd újabb megugrásra egy átlagos kezdő sportolónál

LESZ, HOGY NEHÉZ LESZ

Sajnos minden erőfeszítésed ellenére is lesznek időszakok, amikor nem annyira kívánod majd a sportot, vagy nehezebben veszed rá magad a lépcsőzésre – ilyenkor mindig hívd segítségül az akaraterődet, de arra is figyelj, hogy ne feszülj meg és menj tönkre idegileg a nyomás alatt, hogy neked márpedigmostazonnaledzenedkell, még akkor is, ha összeesel a fáradtságtól. Van olyan, hogy nem kell. Van olyan, hogy pihenned és tévézned kell, csak egyet ne felejts el: mindig lásd a következő célt magad előtt. Sokszor fordul elő, hogy a mai lustaságból holnapi, aztán egyhavi lustaság lesz, de te is tudod, hogy ez elég béna, és nem éri meg. Ha ma sehogy sem megy, maradj otthon, de köss kompromisszumokat, mert biztosan tudod, hogy holnap már menni fog. Csak el kell kezdened. Ha meg végképp semmi kedved sincs, de időd az van, akkor is kapd fel az edzőcipőd, és kocogj egy keveset, vagy erősíts egy kicsit! Nem kell mindennap megnyerned egy futóversenyt, csak a lustaságot győzd le!

lustasag legyozese.png

5 dolog, amit ne csinálj kajálás után!