Posted on

ez történik, ha nem eszel több kenyeret

baguette.gif

Nehéz, sőt kínzóan nehéz. Talán a legnehezebb. Igen, a címből kitalálhatod: a diéta egyik sarkalatos pontja és egyben a kemények és a túlságosanszeretemahhozhogylerakjam-típusok rostája is a kenyér elfelejtése, gyakorlatilag kitörlése az étrendből és minden emlékezetből. Nyilván, mivel gyerekkorunk óta szendviccsel és péksütikkel tömjük magunkat, nehéz elképzelni nélküle (bár már léteznek remek alternatívák) az életet, azért bosszantó, hogy sokak fogyókúrája-sikerének az útjában még mindig ez az egy tényező áll. Hát, ha más nem, talán ez az öt érv majd meggyőz arról, miért is lenne érdemes elfelejtened (elsősorban a fehér) kenyeret! Nézzük, mi történik, ha elhagyod, örökre!

VIZET VESZTESZ

drop-of-water-545377_960_720.jpg

Ha teljesen lerakod a fehér lisztes cuccokat, az első, amit tapasztalsz majd, az a súlyvesztés: ez nem véletlen, hiszen a szénhidrátokat glikogén formában tárolja a szervezeted, amik a saját súlyuk 3-4-szeresét kötik meg, vízből! Szóval: sok kenyér, sok felesleges víz, semmi kenyér, laposabb has! Próbáld ki, megéri…

ELMÚLIK A SÓVÁRGÁS

baguette-1378049_960_720.jpg
ha a közelmúltban ettél ilyesmit, hidd el, még jobban kívánod, mintha nem ettél volna!

Talán ismered az érzést, ami a friss és ellenállhatatlan kenyér első falatjánál megfogalmazódik benned: “ebből bármennyit tudnék enni”. Igen, léteznek teljesen normális étvágyú emberek, akiknek elég 1-2 szelet a finomságból, de vannak – rengetegen – azok, akiknek egy szelet csak a kedvcsináló; aztán jön még két felesleges szendvics, egy kis péksüti és vége is mindennek, csak és kizárólag lisztet fognak kívánni. Nos, ha te is könnyen belekerülsz ebbe a szénhidrát-csapdába, akkor mondj le a kenyérről! Rengeteget fog segíteni a sóvárgásaidon, és végre érezheted majd, hogy valóban éhes vagy-e, vagy csak a kenyér ördögi hangja szólít újabb kenyérevésre…

NORMALIZÁLÓDIK A BÉLMŰKÖDÉSED

gastritis.gif

Keveset beszélünk róla, mert “kínos” téma, de ez most kit érdekel, vágjunk csak bele: emlékszel a legutóbbi alkalomra, amikor telekajáltad magad kenyérrel és totál felborult az emésztésed, kajakómába zuhantál utána, aztán meg közel sem akkor mentél wc-re, amikor szoktál, ráadásul a szokásosnál szenvedősebb volt a dolog? Nos, ha elhagyod a fehér kenyeret, ennek vége: a rostok miatt sokkal könnyebbé válik a “dolgod”, és nem fogsz majd emiatt puffadni, feszengeni és szorongani… Ha más miatt nem is, komolyan, emiatt már megéri!

VÉGE A KAJAKÓMÁNAK

pexels-photo-57627.jpeg

Ha elfelejted a fehér lisztet és a belőle készült tésztákat/bucikat, egy más étkezési élményt fogsz megtapasztalni: nem leszel rohadt álmos minden kajálás után, nem kell két óra szünet emészteni, sőt az esti nasizások is könnyebben abbahagyhatók lesznek majd! Durva, de ha ezt az egy összetevőt kiiktatod a mindennapjaidból, az általános energiaszinted – az anyagcseréd pörgése és az emésztésed könnyűsége miatt – az egekbe szökik  majd. Pont ezért hülyeség azt állítani, hogy kell a fehér kenyér, mert edzeni akarsz aznap – ezt felejtsd el! Kell a szénhidrát, igen: egyél banánt, egy-két szelet teljes kiőrlésű pirítóst, főtt krumplit, zöldségeket, finom sajtokat, de ne fehér kenyeret!

FOGYÁS!

Yoga_for_weight_loss.jpg

Ó, igen, a fő ok, amiért a többség lerakja a kenyeret, az a régen áhított fogyás. Nos, ha neked is ez a cél lebeg a szemed előtt, a lehető legjobb döntés, sőt, mondhatni legszükségesebb döntés a fehér liszt totális elfelejtése. Érezni fogod a különbséget: nem kívánod majd a nassolnivalókat és nem csak tésztát leszel képes egy étteremben rendelni, sőt több kedved lesz mozogni, így ezzel az egy lemondással már egy hónap alatt tökéletes formába hozhatod magad! Próbáld ki, és élvezd a fogyást!

győzd le az unalomevést!

+tipp: sokan gluténmentes zsemléket és kenyereket vásárolnak, mondván az fogyókúrás. Igen, valóban a legtöbb ilyen termékben kevesebb kalória van, mint a fehérlisztes társaiban, szóval bátran vegyél 1-2 étkezéshez (pl. hamburgerzsömlét), de vigyázz, mert egy csomó márka cukrot is tesz bele, ami újra beindítja benned a sóvárgási folyamatokat, ráadásul könnyen lehetsz újra függő, úgyhogy a legjobb, ha ezeket is elkerülöd és maradsz a sokmagvas, pirítósnak való, teljes kiőrlésű barnakenyereknél! (vagy próbáld ki a lencselisztes kenyér receptjét, isteni és brutálisan egészséges!)

hségűzőGYAKORLATSOR

Posted on

20 kérdés, amivel kiderítheted, te milyen kajától függsz

getmeapizza.gif

Amikor az embert megállítja a rendőr, megfújatja vele a szondát és az alkoholt jelez, tök természetes dolog, hogy elveszik a jogosítványát és gondatlannak találják az ittas vezetését. Ha viszont valaki sültkrumplimámorban úszik, azt nem vizsgálják meg, pedig hadd mondjak egy megosztó, de érdekes és nagyon is igaz tényt: a kaja pont annyira tud függőséget okozni és megrészegíteni, mint az alkohol.

addikció.png

Sajnos kevesen ismerik még el, hogy az evés is egy addikció és nem is az a veszélytelen, bélyeggyűjtős fajta. Vajon miért olyan izzasztóan rohadt nehéz lerakni a chipses zacsit? Miért szégyelli magát az ember, ha mások előtt eszik? Miért muszáj mindenáron megenni azt az utolsó muffint? Miért lesz egy pogácsából minimum tíz? Nagyon sajnálatos, de a kényszerevőt még mindig nem függőként, hanem kínosan gyenge és lusta emberként kezelik, pedig az ettől a fajta addikciótól való megszabadulás az egyik legnehezebb dolog ezen a világon. A dohányzásról is menő leszokni, de a kajáról a legmenőbb. Normális akkor a negatív diszkrimináció? Határozottan nem.

hellno.gif

Mivel mindannyian más és más függőségek rabjai vagyunk – cigi, pia, drogok és muffin -, van, akinél ez soha nem jelentkezik, van, akinek viszont egészen addig ott a kis cukrot vagy zsírt felfalásra buzdító hang a fejében, amíg le nem rakja végleg az adott kajafélét. Miért szeretem annyira? – hangzik a kérdés, miközben a negyedik adagot esszük. Azért, mert biokémiai függőséget okoz. Igen, a sültkrumpli, a zsíros húsok, a só, a fehérliszt és a cukor mind-mind addiktív anyagok, amikre valamiért boldogsághormon-termeléssel válaszol a szervezetünk. Más magyarázat nincs arra, hogy miért eszik meg egy ember két liter fagyit, nem? Ha ismered ezt az érzést; azt, amikor már rosszul vagy, de eszel tovább; azt, amikor az egy szemből három zacskó lesz; azt, amikor alig várod, hogy egyedül maradj és bekajálj – akkor sejtheted, hogy ez a dolog nem gyengeség meg akaraterőhiány, hanem rossz fizikai válasz az adott ételre, extázis, amit újra és újra át akarsz élni, pont, mint egy drogos. Hadd legyek kicsit szemét: egy drogosnak könnyebb dolga van. Neki nem kell a túléléshez az étel, neki le kell raknia a szert. Neked, nekünk is le kell raknunk, de közben mégis muszáj fogyasztanunk, hogy ne haljunk meg. Szarul hangzik, de nem ennyire gáz a helyzet; ha megtudod, mi a te igazi gyengéd, akkor már félúton vagy afelé, hogy el is felejtsd azt az adott élelmiszert, ami nélkül – szerinted – nem tudsz élni. Válaszolj pontosan és lelkiismeretesen erre a 20 kérdésre, és derítsd ki, mi pontosan az a kaja, ami nálad a függést okozza!

kérdőív_kajafüggés.png
ragadj papírt és tollat, vagy nyiss egy jegyzetet és járj utána!

Valószínűleg, ha alaposan és őszintén válaszoltál az összes kérdésre, akkor világos lett, hogy melyik étel, pontosabban összetevő rabságából kell kitörnöd. Erre pedig nem igazán akad más mód, mint a teljes elkerülés: ha lisztfüggő vagy, ne csökkentsd a fehérliszt-adagodat, hanem totálisan felejtsd el és az összes terméket is, ami belőle készül! Készíts magos kenyeret, vagy kétszersültet egyél helyette, de semmiképp se engedj meg magadnak egy falatot se; meglátod, hamar el fog múlni a sóvárgás, ha nem viszel be semennyit sem az adott anyagból! Ettől még lehetsz tele, ehetsz annyit, amennyi jólesik – a hangsúly a függőségtől való megszabaduláson van.

katt_reggeli.png

Posted on

miért kötődöm ennyire a kajához?

bridgetjoneseszik.gif

Igen, igen, igen. Nagyon sokunkat érint a probléma, nagyon sokan küzdünk vele és rengeteg család alapvető gondjaihoz tartozik. A kajáláshoz való kötődés csomó okból lehet jelen az életünkben, akár felvett szokásként, akár észrevétlen, ‘ígynőttemfel’-tényezőként. Ha te is azt érzed, hogy sok problémát evéssel oldasz meg; ha az érzelmeidtől függ a napi menüd; ha nagyon ingadozó a fogyókúrád sikeressége; ha néha simán tudsz kétszer vacsorázni aztán nasizni is és még sorolhatnám, akkor sajnos elég erős viszony van közted és falás között. De ne ess kétségbe, van megoldás! Akkor is, ha most éppen kilátástalannak érzed a helyzetet.




okay, but how-.png

Akár a családod szokása a kaját megoldásként kezelni, akár a párodtól vetted át az érzelmi evést, akár egyedül vagy a problémával, érdemes saját magadat alaposan megvizsgálni, mégpedig a vágyakozás pillanatában. Ha még nem tudod pontosan, miért és mikor eszel a legtöbbet, muszáj lesz a sóvárgásokat időpontokkal, érzésekkel együtt lejegyezned. Próbáld csak ki! Nagyon nehéz lesz elsőre nem leemelni a csokit a polcról, hanem elkezdeni töltögetni – mégis, csak ezzel a módszerrel tudsz rájönni a kaja iránti szenvedélyed okára. Egyet pedig biztosan állíthatunk: ha elolvasod, amit leírtál, felszabadítod az elnyomott érzéseket, ami először ijesztő lesz, aztán rettentően jó; el fog múlni a sóvárgás, és rájössz majd, hol hibádzik a dolog. Ezt fokozatosan, minden adandó alkalommal megismételve pedig eljutsz egy terápiás megoldásig, ami végre segíthet lerakni az evést. Persze csak addig, amíg nem leszel tényleg éhes! Ne higgy benne, csak próbáld ki: minden alkalommal, amikor megkívánsz valamit – most nem a korgó gyomorról beszélünk, hanem a sóvárgós, lelki éhségről -, töltsd ki ezt az ívet és 5 percet rászánva, csak ezzel foglalkozz! Elmúlt? Igen. Nem múlt el? Gondold át újra! Ez egy védekezési mechanizmus: ha a lelked éppen nagyon nem akar egy fájdalommal foglalkozni, kivetíti neked máshová, te pedig – mások például inni vagy dühöngeni – enni kezdesz. Itt az ideje végre nem elnyomni a bajokat és ha csak pár percig, de foglalkozni velük, gyomor-, test- és kalóriakímélően.




sóvárgásnapló.png
segíts magadon, és minden egyes sóvárgásnál töltsd ki a táblázatot!
Posted on

“feladom” – 6 tipp az éhségroham kezelésére

megkívántad, mi?

Iszonyú érzés, amikor a már 3-4 napja, akár több hete folytatott diétánkat elrontjuk. Ráadásul nem a bűnös pillanatban rossz, hanem csak órákkal később vagy másnap. Akkor, amikor rájövünk, hogy nem egy kis plusz élelemmel támogattuk a szervezetünket, hanem mélyre zuhantunk a kajaszakadékba. Ismerős? Ha ez nem lenne elég, a többség egy ilyen nagy kudarc után azonnal abbahagyja a diétát és visszatér a mindennapos „kajaholizmusba”. Most megosztunk veled pár tippet, amit ilyenkor bevethetsz, hogy ne vigyen el a forgószél, és ne kelljen bűntudattal folytatnod a másnapodat. Ha ezeket a tanácsokat tényleg követed és esetleg kombinálsz is párat közülük, könnyebben elhessegetheted a felhőket a fejed felől, amikor jön a gyilkos tészta-és cukorvágy!

robin.gif

 




 

MOZDULJ MEG – AZONNAL
Nagyon triviálisan hangozhat, de ezekben a pillanatokban muszáj testben-fejben előrelendülni, amihez a mozgás a legjobb módszer. Ha a szervezet elindul, az elme is kénytelen lesz utánamenni: menj el sétálni vagy futni! Csinálj meg egy gyakorlatsort, akár az irodában, guggolásokkal, törzskörzésekkel – ne félj, nem fognak hülyének nézni; ha kényelmetlennek érzed, mondd, hogy néha lezsibbadsz az asztalnál üléstől, és szükséged van egy kis mozgásra. Menj ki a boltba és vegyél magadhoz egy kis adag kávét! Egy picit enyhíteni fog a rohamon, mozogsz is, és eltereled a figyelmedet. Legközelebb próbáld ki! Ha pedig otthon jön rád a módosult tudatállapot, igyekezz minél távolabb kerülni a konyhától, és mindenképp mozogj: csinálj meg 100 szökdelést, vagy fuss egyhelyben pár percig! A lényeg, hogy azonnal – szó szerint – elmenekülj a roham elől.

LÉLEKBÚVÁRKODÁS
A legnagyobb valószínűséggel esténként kap el a szorító evéskényszer. Szerinted miért? Mikor már nincs elterelve minden gondolatod megoldandó problémákkal, munkával, családdal, és van időd leereszteni, nyilván azt a pillanatot fogja megtámadni az összes, diéta okozta „elvonási tüneted”, az összes érzelmed, és az összes hiányzó kalóriád is. Ilyenkor a legjobb elgondolkodni azon, hogy vajon mi hiányzik, mi fáj, mit szeretnél elfelejteni. Valószínű, hogy már szokássá alakította – nem tudatosan – azt, hogy ha valamilyen érzelmed marcangol, evéssel védekezel. Ezért leszel kiszolgáltatott egy fogyókúra közben. Szóval: itt az ideje lélekbúvárkodni! Írj egy listát arról, hogy mit nyernél azzal, ha most nekiállnál enni. Fontos a sorrend: utána arról írj, hogy mit nyernél azzal, ha nem tömnéd tele magad. Egyrészt ez a módszer közelebb visz a megoldáshoz, hogy mit akarsz igazából kajálással enyhíteni, másrészt eltereled a gondolataidat, harmadrészt pedig meg tudod győzni magad, miért nem éri meg bűnözni. Próbáld ki és csináld végig, ha beüt a krach, vagy akár akkor is, amikor csak kíváncsi vagy a belső motivációidra! Fontos, hogy pontosan vezesd végig, és akkor meglesz a megoldás.

tumblr_inline_n1tzafvBUq1rlpk9c.gif
hercampus.com

MEDITÁCIÓ
Ha szkeptikus vagy és általában nem foglalkozol a belső békére való törekvéssel, akkor is érdemes kicsit közeledned a meditációval, a kikapcsolással, feltöltődéssel kapcsolatos gondolatokhoz. Nem arról beszélek, hogy az ujjaidat egymáshoz érintve ülj le és meditálj órákig omm-ot dúdolva, csak próbálj meg közelebb kerülni magadhoz, és törekedj arra, hogy egy otthon, akár egyedül eltöltött estében is megtaláld a relaxációdat a tévén és nasikon kívül is. Rengeteg szakirodalom elérhető a témában, de a legjobb, ha egy egyszerű módszerrel kezded: ülj le egy kényelmes székre, és egyenes háttal (első alkalmakkor azért jó a szék, mert fekve könnyen elaludnál), a lábaidat nem keresztezve, jó tartással, de közben lazán helyezkedj el. A kezeidet kényelmes pózban tedd a két combodra, és szépen lassan csukd be a szemed. (Egy gyertyát is gyújthatsz, ha hangulatra vágysz.) Ne figyeld az időt, és engedd meg magadnak a gondolataidat –lassú, mély belégzéssel. Aztán engedd el őket – kilégzéssel. Pár perc múlva eljuthatsz egy gondolattalan, mégsem alvó állapotba. Ha ezt akár egy másodperc erejéig sikerül elérned, már rengeteget tettél a kikapcsolódásért! Ez jelenti ugyanis az elméd teljesen relaxált állapotát. Ezután nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb leszel, és nem vágysz majd annyi felesleges szénhidrátra. Érted már, miért kell a meditációt gyakorolni? Kapcsolj ki, be fog válni!




tumblr_o1mxqqXKOm1ulyywyo1_500.gif
tumblr

EGY JÓ KÖNYV
Érdemes elkezdened olvasni, ha megtámad a lelki éhség. Ilyenkor a legjobb, amit elővehetsz, az egy motivációs könyv. Lehet egy regény, ami egy fejlődéstörténetet dolgoz fel, de a kedvenc önsegítő könyved is nagyon sokat segíthet. A lényeg, hogy ne diétáskönyvvel fáraszd magad, hiszen ebben a pillanatban éppen az a fontos, hogy ne arra gondolj, éppen milyen fogyókúrától „szenvedsz”. Egy olyan alkotást vegyél elő, ami teljesen más irányba lendít előre! Karrierrel, családdal, barátságokkal, szenvedéllyel kapcsolatos cikkek és könyvek rengeteg segítséget nyújtanak a helyzetből való kilábalásból. Ha rátalálsz olyan gondolatokra, amik tetszenek és megfontolod a követésüket, máris túllendülsz a holtponton, figyeld meg!

funny-big-bang-theory-sheldon-reads-comic-book-animated-gif.gif
bestanimations.com

TESTI, LELKI, VAGY SZOMJAS ÉHSÉG?
Fura, hogy ez a három kategória egy címbe került, de vannak olyan pillanatok, amikor nehéz megállapítani, hogy éhesek vagyunk, lelki problémával küzdünk, vagy szomjasak vagyunk-e. Elég egyszerű a döntés: minden esetben igyál meg egy nagy pohár vizet vagy teát. Lassan. Ha ezután pár perccel is fennáll a kínzó vágy, akkor abba gondolj bele, mit ennél a legszívesebben: ha chipset hamburgerrel és csokival, akkor még akár lehetsz is tényleg éhes. Ilyenkor képzelj el egy kiadós gyümölcssalátát: kívánod? Ha nem, akkor egyértelmű, hogy mi a baj: valamit pótolni akarsz. Kikapcsolódni, esetleg magadat jutalmazni? Amint rájöttél, hogy lelki eredetű az éhség, térj vissza a lélekbúvárkodáshoz! Ha pedig kívánod a gyümölcsöt is, akkor tényleg szüksége van a szervezetednek valamilyen tápanyagra. De sokszor még ilyenkor is nehéz eldönteni, mit is kívánunk igazán. Első körben egyél meg egy almát egy naranccsal, vagy bármilyen gyümölcsöt! Ezzel aztán nem fogod elrontani a diétád még akkor sem, ha nem az igazi éhség tört rád. A lényeg, hogy addig figyeld magad, amíg rá nem jössz, hogy mi is a hiányod oka.




ALTERNATÍV ÉTELEK
Ha már rengeteg mindent kipróbáltál, és még mindig ott lebeg a fejed felett az evés kényszere, akkor egyél. Csak jól gondold át, hogy mit! Néhány olajos magféle, egy-két szem gyümölcs vagy zöldség, esetleg egy szelet avokádós pirítós: ezek mind-mind éhségűző kaják. Arra azonban vigyázz, hogy ez egy veszélyes tanács, csak akkor érdemes megfogadni, ha vagy annyira magabiztos, hogy tudod magadról, ilyenkor nem folytatod egyéb fogásokkal! Egy csomóan csak a legmotiváltabb pillanatokban tudnak megállni egy kis adag ételnél. Ilyenkor fél-egy óra elteltével elmúlik a roham, de addig elég erősen szenvednek, hogy ne folytassák az egészséges nasival indított sort valamilyen kegyetlenül zsíros fogással. Jobb, ha ezt a tippet valamelyik másikkal kombinálva próbálod ki, mert akkor garantáltan hatni fog! Csak türelem!




Posted on

“nem vagyok függő” – aha. egy hét kávé nélkül

a kreativitást hirdető fotókon is mindig ott egy csésze kávé!

Reggel, délután, koraeste, este. Ha megérzem a csodálatos fekete illatát, ahogy békésen szétárad némi frissességet szétszórva a szobában, kábé verset tudnék írni arról, hogy milyen jó dolog élni. Imádok kávézni, nálam ez egy rituálé. Reggel, rögtön ébredés után jöhet az első. Indul a nap, illatozik a tejes csoda, én meg felébredek. Aztán koradélután egy kis “halogatomamunkát”-szünet közben jöhet a következő, ami összehozza a kávézó lustulókat, és új erőt ad délutánra. Estefelé jöhet a harmadik, hiszen sokáig fenn akarok maradni. Közben arra gondolok, hogy ez tökjó így, mert a koffein csökkenti a szklerózis kialakulását, nekem meg a nagymamám szklerózisos, úgyhogy feltétlenül jót tesz a napi három kávé, hiszen ki kell ütnöm az öröklődés lehetőségét. Meg ugyebár tele van antioxidánssal, segít megelőzni az Alzheimert és a Parkinsont, plusz egy rakás betegség óiási ellensége: nagy szerepe van a diabétesz-és vérnyomásproblémák megelőzésében, sőt a rövidtávú memóriát is támogatja! Egyszóval csodás.

wait.gif

De akkor miért tartok szünetet?

Nos, hiába hitegetem magam azzal, hogy az egészségem érdekében kávézom szét magam minden nap, mert hát valljuk be, ha ez így lenne, akkor nem dobnék be délutánonként akkor is egy háromazegybent, ha már elfogyott a jó kávé, vagy nincs időm elsétálni egy Starbucksig. Hiába jut eszembe minden újabb csészénél valamilyen egészségre jótékony hatás, ha utána remeg a kezem. Ja, és hiába örülök a kávé lustulásban való segítségében, ha utána egy furcsa, erős nyomás lesz úrrá az agyamban. Dióhéjban: túltolom.




Eldöntöttem, hogy szakítok a kis kedvencemmel egy hétre, hátha elmúlik az “agyzsibbadás”, a kótyagos reggelek és a kényszer, hogy mielőtt nekifogok bárminek, meg kell, hogy igyak egy kávét. Mikor ezt eldöntöttem két csésze után, nagyjából így nézhettem ki:

kisallatka

És így is éreztem magam.

(Plusz: a túlzott kávéfogyasztás dehidratáltsághoz és ásványianyag-hiányhoz vezethet, szóval lehet, hogy rátaláltam az enyhe vashiányom okára. Éljen a kísérletezés!)


1.nap 

09.00

Van egy ilyen heppem, hogy ha tehetem, az új szokást vasárnap kezdem el beépíteni az életembe. Ez nem véletlen, hiszen ahelyett -amiből régen egyébként sportot űztem -, hogy ma még jó erősen bekávéznék, mert hát “holnaptól nem lehet”, aztán a hét első reggelén raknék hirtelen piros x-et a kotyogósra fáradtan és szarkedvűen, na ehelyett inkább ma hordom ki lábon először a kávéhiányt. Itthon, a négy fal között. Ahol senki nem látja.

(Amúgy csak tizenhétszer ellenőriztem ezt a fenti mondatot, és most se tudnám megmondani, hogy helyes-e. Bocs. Nem ittam még kávét.)

17.00

Azt kell, hogy mondjam, elég jól bírom az első napot. Kicsit hiányzott a friss levegőbe való beleszimatolás a kávém társaságában egy ilyen kényelmes vasárnapon, de elengedtem a dühöngést, és teát főztem, amit aztán jégkockákkal bolondítottam meg. Áhááá. Nem is rossz. Mondjuk elég sokat tudtam aludni az éjjel, és nyugis is a vasárnap, úgyhogy egyelőre nem bíznám el magam, ha nem muszáj.

imperfect.gif


 




2. nap

11.00

Egy kicsit most így meg fogok őrülni. Valamiért rosszul aludtam az éjjel – nem hiszem, hogy a koffein hiánya miatt -, és reggel azt éreztem, hogy ha nem érzek kávéillatot a következő lélegzetvételem alkalmával, akkor biztos kinyírok valakit. Nem éreztem. Nem követtem el gyilkosságot, de nehéz volt. Megragadtam a teámat, és azóta is próbálom elnyomni az igényemet, hogy mennyire tolnék egy jó lattét. De a kiadós reggeli és a gyümölcslé segített. Egyelőre. Ja. Tök jó minden.

kávé

18.00

Kezdek túllenni a mélyponton, a délutáni testmozgás fellendített, erőt adott és a kávé ízét se kívánom ebben a szent pillanatban. Ja, és ma nem remegett semmim! Nem is rossz érzés…

Napi óriási okosság -> ha eljutottál odáig, hogy remegést okoz a lattéd amit imádsz, ideje egy kis szünetet tartani, és akár könnyek árán búcsút mondani egy kicsit a kávézásnak.


3. nap

10.50

Tök érdekes. Nem gondoltam volna, hogy már a harmadik reggelen nem jelent majd nagyobb problémát kikerülni a feketét. Csináltam egy “szépség”-teát (olyan jó nevekkel tudnak ellátni teákat, hogy muszáj az embernek megvennie azonnal kéthavi adagot – én legszívesebben elvittem volna az összeset a boltból, mert hát szépségtea, na), és reggeliztem egy nagyot. És kész. Pont. Ennyi. Nem is kívánom, nincs is agyzsibbadásom és hullának se érzem magam. Állok elébe a mélypontnak, szerintem még számíthatok rá…

17.05

ÉÉÉs eljött. Itt a várva várt mélypont. Vagyis volt, mert orvosoltam egy kis paleo brownie-val, isteni pótlása a kávénak a cukormentes-étcsokis-diós falatka mennyország. De előtte elég szarul voltam, kicsit úgy érzem magam egész nap, mintha egy ilyen ködfátyol lenne az agyam körül, én meg a frissességet keresve, tapogatva próbálnék kijutni belőle. Hiányzik az az éber állapot, amit egy nagy adag tejeskávé elszürcsölése után szoktam érezni. Tudtam, hogy nem lesz ez olyan egyszerű. Na mindegy.

giphy.gif

Napi okosság -> ha leszokóban vagy a kávéról ( vagy igazából bármiről ), és elérkezik a mélypont, mindig próbáld magadat megjutalmazni valami mással, ami “kielégíti” az éppeni igényeidet. Ha innál egy jó feketét, teázz, vagy egyél meg egy egészséges sütit. Ha cigiznél, sétálj egyet a friss levegőn légzőgyakorlatokkal. A lényeg, hogy arra az érzékszervedre figyelj, amelyik abban a pillanatban valamilyen hiányt szenved, és azt jutalmazd mással.





4. nap

11.00

Mivel tegnap megittam két fröccsöt este a barátokkal, istenien érezném magam, ha kiszabadulhatnék a béklyómból, és végre ihatnék egy dupla-tripla-presszókávét-rengetegtejjel.

De mivel nem ihatok, szokás szerint gyümölcsteázom és duzzogok egy kicsit. Juhú.

19.20

Tök jól érzem magam! Kivételesen nem kávéztam ugyebár edzés előtt, és nem igazán éreztem egyszer se a vérnyomásom váltakozását, meg a hirtelen kifáradást se közben. Szellemileg ma értem el először kávé nélkül a frissességet, aminek nagyon örülök, mert már kezdtem azt érezni, hogy 3 napja egy fura, kicsit másnapos-érzéssel társuló, érdekes akváriumba vagyok bezárva. 4. nap: kijöttem.

Napi okosság -> a frissesség titka az edzés a szabad levegőn. Nem véletlenül nem így látod az embereket futni:

futokv2.png


5. nap

12.00

Ma nem különösebben okoz gondot kikerülni a kávézást, mert otthon lehettem majdnem egész nap, így azért egy fokkal egyszerűbb volt. Az íze azért hiányzik egy picit. Nem kicsit, de nem akarok macikávéval csalni.

17.00

Csaltam. Ittam egy bio- cikóriakávékeveréket, jó sok tejjel. Bocs, muszáj volt, de imádtam. ÁÁ dejól érzem magam, pedig nincs is benne koffein. Gondolom mostmár csak az íze volt az, ami hiányzott, viszont az nem is kicsit. Bocsesz! Muszáj volt.


6. nap

10.50

Hát én mindjárt megdöglök. Hajnali 1-kor sikerült csak lefeküdnöm tegnap, ilyenkor másnap kicsit olyan vagyok mint egy mosott koszos kendő – nem, nem ittam -, és az agyam újra egy üvegházban lebeg valahol. Plusz, végignéztem mások kávézását. Idegőrlően kívánom, de teázom, perszepersze.

172px-Pouring_cream_into_drip_coffee.gif
uhhhh…

Napi okosság -> nem véletlenül voltam halálosan ki reggel a kávém nélkül, hiszen hozzászoktam az évek alatt, hogy a természetes kortizoltermelést megakasztja ez a kis fekete csoda. Merthát: a szervezet reggel állítja elő a legtöbb kis kortizolbarátot, akik ugye az éberségért felelősek. De ha én erre okosan rákávézok, akkor nem termelődik annyi, és amint elfogyott az a löket, amit bevittem, több kell. Ördögi kör. Szóval kávézzunk nyugodtan, csak ne azonnal, leghamarabb ébredés után egy órával!





7. nap

Ma erősítő gyakorlatokkal és kocogással kezdtem a napot, úgyhogy jelentősen többet tettem az egészségemért, minta bedobtam volna egy dupla presszót és döglöttem volna még egy kicsit mellé. Friss és üde voltam, úgyhogy igyekszem minél több reggelt így indítani, mert bevallom, jobb érzés, mint a reggeli dugóban anyázni egy coffee-to-go termoszkával a kezemben. Érdekes, mert eltelt egy hét, és határozottan lejöttem a cuccról, de közben mégsem – nagyon szívesen betolnék bármikor egy finom kávét, DE:

  1. mostantól nem iszom meg a feketémet ébredés után 1 órán belül
  2. tartok majd koffeinmentes heteket
  3. inkább edzéssel, mint kávéval fogok felébredni
  4. redukálom maximum napi 1-re a fogyasztást
  5. ha csak az ízét kívánom, koffeinmentest fogok inni, vagy betolok egy paleo-browniet

youaregood.gif

Próbáld ki az egyhetes elvonót, abszolút megéri!




 

írta: Kit