Sajnos sokunknak meggyűlik a baja az állandó csipegetéssel, nassolással és azzal, hogy már lassan a boltok 80%-ában felesleges, viszont annál istenibb kalóriák foglalják el a polcokat. Csokimennyországok és chipsföldek tömkelege található mindenhol, mi meg gyorsúszva közlekedünk a közért sorai között, hogy rátaláljunk Egészségföldére. Aztán rátalálunk, oda van írva, hogy light vagy csökkentett szénhidrát, és megvesszük a fél polcot. És betoljuk. Szumma szummárum: nem sokat változtattunk a nassoláson, maximum annyit, hogy mit veszünk magunkhoz a gyenge pillanatban. A mennyiség sajnos maradt (sőt, a light-szócska miatt még nőtt is). De mi a megoldás arra, hogy egyszerűen letegyük, vagy legalábbis visszaszorítsuk ezt a szenvedélybetegséget?
Akár unalomból, akár az orális fixáció, akár a kényszer és az érzelmek miatt nasizunk, semmiképp sem tesz jót testileg, de lelkileg sem. Olyan észrevétlenül tudnak zsírpárnákat okozni az étkezések közötti kis elfeledett bűnözések, hogy az már szankciókért kiált. Muszáj valahogyan küzdeni ez ellen, de mégis rohadt nehéz: amint leülünk a tévé elé, vagy olvasunk valamit, vagy nagyon bennevagyunk valamiben, vagy szorongunk, vagy csakúgy jólesne, azonnal jön az igény arra, hogy rágjunk, ropogtassunk, szopogassunk és egyéb orális tevékenységeket űzzünk. Aztán amikor elfogy az egész zacskó, csak csodálkozunk, hogy nem is emlékszünk magára az evésre.
Nem új a probléma, igaz? Őszintén szólva a lehető legjobb küzdelmi taktika a nasizás ellen csak az lehet, ha bűnözésnek hívjuk, és annak is tekintjük azt a kajálást, amit nem érdemeltünk ki. Viszont:
HA KIÉRDEMLED, EHETSZ. NASSOLHATSZ, MAJSZOLHATSZ, RÁGCSÁLHATSZ, VAGY AMI JÓLESIK. CSAK LEGYEN ÁRA.
Ha állandóan ott egy bonbonos doboz az asztalunkon közvetlenül a kezünk mellett, akkor venni fogunk belőle. Ha le kell mennünk a boltba a bonbonért, akkor az esetek kábé 80%-ában már nem megyünk le, mert csak akkor kell, ha ottvan, helyben, elérhető távolságban, karmyújtásnyira. Pont emiatt iszonyú fontos, hogy ne legyen otthon semmiféle nasi. CSAK zöldségek. CSAK natúr joghurt. És ha kiérdemelted a jó kis mártogatóstálat – mondjuk egy edzéssel, vagy munkában teljesített eredménnyel, esetleg házimunkával -, akkor bátran nekiállhatsz összeállítani a tökéletesen egészséges nasit. Ami még rettentően fontos, hogy soha ne rakj ki otthon csábító kajákat az asztalra! Nem, akkor sem, ha szép a doboza, meg akkor sem, ha akciós volt, meg akkor sem, ha light. A gyümölcstálon kívül minden kaja legyen szépen a helyén: bent a szekrényben. Jól eldugva. Az is tök jó módszer, ha különböző dobozokba rakod az élelmiszereket, feliratokkal: lisztek, édesítők, egészséges nasik, édességek. Ha több “réteggel” elszigeteled magad a bűnös kajáktól, akkor nem fogsz olyan könnyen hozzájuk nyúlni. Ez biztos.
De ha mégis rádtör a vágy egy jó film és egy kis rágcsa iránt, akkor azt jó előre terveld ki: menj el futni, és egyél utána, de úgy, hogy a kis bűnözés a vacsorád legyen! Ha helyettesíted a főétkezést ropogtatnivalókkal, az már nem akkora kihágás (de legyen tápanyagdús!), mintha utána, mellé, előtte, fölötte, hozzá ennéd azokat. Viszont a legfontosabb: mindig legyen kiérdemelt a nasizás! Készíts magadnak egy táblázatot, hogy mi mennyit ér. Mondjuk: “egy óra takarítás után ehetek 10 szem szénhidrátcsökkentett kekszet”, vagy “egy óra edzés után egy jó nagy adag mártogatóst csinálok az esti film mellé”, esetleg “egy kis túlóráért cserébe megehetek két sor étcsokit”. Jól hangzik, nem? Megérdemelt, és még az étrendedet sem rontod el vele. A legjobb, ha kitöltöd ezt az ívet, hogy nálad mi mit ér, és kirakod a hűtődre! Meg a spájzajtóra, a kanapé alá, akárhova, ahol a kaját rejtegeted. Így, ha látod, hogy igazából ki se vehetnéd, előbb megcsinálod majd az adott tevékenységet, és utána nyúlsz hozzá. Deal? Deal!
(példa: egy zacskó szénhidrátcsökkentett keksz = 35 perc futás; vagy: zöldségtál = portörlés – a saját extra tevékenységeidet írd bele arányosan a kedvenc nasijaiddal!)
(tartsd ezt a pozíciót a kiírt másodpercig)