“A futás elég régóta a saját, személyes, különbejáratú mumusom. Csináltam már egészen ügyesen, aztán valamiért abbamaradt. Majd csináltam megint egész jól, akkor jött egy térdműtét. Egyetemre jártam, akkor a társasággal cigizni fontosabb volt. Leraktam, fogyni akartam, futottam, ment is, aztán megint abbahagytam. Valamiért a kitartás egészen mostanáig mindig csak időszakos volt – sosem jutottam el igazán a rászokás fázisába. Abba az időszakba, amikor az ember kényszerét érzi, hogy fusson; amikor szemerkél az eső és akkor is menni kell; mikor a pihinapon beiktatásra kerül egy 20 perces kocogás, csak mert miért ne. Na ez az, ahova el kell jutni. Csak marha nehéz, mert nagyjából 5-8 futással előtte eljön a holtpont. Az a holtpont, amikor sírva szállunk le a mérlegről, mert hiába futunk és diétázunk, nem történik semmi; az edzés még mindig szenvedést okoz és túl sok akaraterő kell, hogy mindennap felvegyük a futócipőt. Ha ezen a holtponton átlendülsz, akkor viszont egy másik világ vár: engem például egyik napról a másikra lepett meg a mozgásigényem, a futás lelkemre való pozitív hatása és az érzés, amikor 35 perc után még van kedvem egyet sprintelni. Nem, még nem vagyok marathonista, versenyeken sem indulok, csak egy átlagos lány vagyok, aki elővette a poros cipőjét, mert megunta, hogy szorong, túlsúlyos és sosem sikerül úgy igazán. És sikerült. Mármint a rászokás. Innentől határ a csillagos ég. Egyet tudok: neked is fog. És ha eljutsz idáig – tényleg nem nehéz -, akkor a fogyás már másodlagos lesz. Azért ez nem hangzik rosszul, ugye?”
“Ahhoz persze, hogy ezt a beszámolót megírhassam, rengeteg kompromisszum és kitartás kellett. Azokon a napokon is elmentem futni, amikor azt éreztem, hogy a fekvéstől is elfáradok – mégis, ha már 10 perce kocogtam, valahonnan jött még energia. És ezt érdemes megjegyezned minden egyes futásodhoz: valahonnan mindig jön energia. (Jó, ha koplalsz és 1000kcal-os étrenden élsz, nemsokára alig jön majd az a bizonyos energia, de remélem, nem csinálsz ilyen hülyeségeket…) Ha fáradt voltam, ha alig volt kedvem, ha semmi sem motivált, akkor is elindultam, és ez az elsőszámú alapszabály. Van ilyen, egyszerűen nem mindig kívánjuk a mozgást, főleg, ha kártékony és fárasztó kajákat vittünk be előtte: hamburgert krumplival, nulla zöldséget-gyümölcsöt, transzzsírsavakat és rossz szénhidrátokat. De ez lehet a stressztől is, meg attól is, hogy nem aludtál megfelelően, sőt az időjárástól is – hidd el, annyi oka van a bágyadtságnak, de próbálj meg nem foglalkozni vele (persze addig, amíg nem érzed magad fizikailag rosszul), csak vedd fel a cipőd, sétálj és kocogj! Mindig, mindig, mindig.”
Az is fontos tényezővé vált, hogy mikor menjek el futni. Próbáltam reggelente, mert szeretek korán kelni, de valamiért nem jött be, folyton szenvedtem. Aztán este is csináltam, akkor se volt rossz, de nem az igazi. Aztán rájöttem, hogy nekem a lehető legjobb, ha délkörül eszem valami szénhidrát-zöldség kombót, majd 3-4 óra felé nekiindulok. Egyszerűen így működöm. Te tudod, mikor megy a legjobban a futás? Persze ha akkor éppen nincsen időd, mikor a legjobban menne, az még nem elég indok arra, hogy otthon maradj. Este, reggel, bármikor, amikor ráérsz – csak indulj el! Mindig azzal nyugtasd magad, hogy nincs más dolgod, mint elindulni. Onnan már menni fog.
“Amit szintén jól az agyába kell vésnie annak, aki rendszeresen futni szeretne, az a kompromisszumkészség. Van olyan, hogy elrontjuk, hogy túlesszük magunkat és aznap már nem megy; van olyan, hogy elalszunk és nem megyünk el; van olyan, hogy berúgunk és másnap egyszerűen a túlélésre koncentrálunk. De: minden ilyen döntésnek kell, hogy legyen következménye. Múlthéten például egy kicsit többet ettem egy családi bulin, mint kellett volna – nem mentem el aznap futni, mert valószínűleg hányás lett volna a vége, viszont másnap ahelyett, hogy egy átlagos programot teljesítettem volna, egy erős, 40 perces HIIT-edzést tartottam magamnak. Naja. Jól is ment, mert volt miből futni, és fantasztikus érzés volt végigcsinálni. Szóval: ha nem, hát nem, fogadjuk el, de a nemből másnap tuti igent kell faragnod!”
“Engedd meg, hogy még egy dolgot megemlítsek: célok ugyan kellenek, de normális, abszolválható, reális célok. Ha fél éve nem futottál, ne nevezz be egy 5 km-es versenyre két hét múlvára! Lehet, hogy menne, de mi értelme van? Olyan tempót kéne diktálnod, hogy biztos lefutnád a távot a versenyen, aztán tuti abbahagynád az egészet. Mert nem, nem esik jól mindennap meghalni. Persze utána elég jó érzés, de másnap tutira nem akarod majd azt a szenvedést vállalni. Éppen ezért fontos, hogy edzésterveket kövess, kezdőknek vagy újrakezdőknek valót, és hagyd magad pihenni, sőt élvezd az edzéseket! Váltogasd a sprintet és a kocogást, másnap pedig egyenletes tempóban fuss, a hétvégén meg gyalogolj, lépcsőzz vagy bringázz! Ha mindig ugyanott, ugyanolyan tempóban kocogsz, rettenetesen megunod majd – én így rontottam el egyszer -, úgyhogy tényleg ügyelj a változatosságra, és pár hét múlva lételemed lesz a mozgás, nem fogod kínosan ügyelni a teljesítményedet és a kilóidat, sőt: tudtad, hogy étvágyszabályozásra is nagyon jó az edzés?”
AMI MÉG ÉRDEKELHET TÉGED:
“letettem a cigit és minden megváltozott, igen, le is fogytam!”
