Közzétéve:

a tökéletes diétanapló – töltsd le te is!

Nagyjából minden ‘fogyj le’-cikknél, ’10 tipp a fogyáshoz’-összefoglalónál és ‘megmondjuk mit egyél, hogy végre lefogyj’-okosságnál szerepel egy tényező, amit szinte soha senki nem tart be: és ez a fogyinapló írása. Pedig az összes diéta és jólmegmondomság parancsolatai közül nagyjából ez az egy az, ami ténylegesen, 100%-osan segít. És nem, nem úgy, hogy lefirkantjuk egy post-itre, hogy ettünk gyümölcsöt reggelire, aztán egy hambit délben, aztán négy palacsintát vacsi után, mert ez nagyjából annyira elegendő, hogy szégyenkezve leírjuk a napi rossz döntéseink sorozatát, aztán megutáljuk magunkat meg a naplóírást is. Aztán már nem írjuk le, csak eszünk. Hasznos, ugye? /p>
gratula.gif

Van ám az egésznek egy sokkal művészibb szintre fejlesztett verziója, ami nemcsak az időpontokkal és kalóriákkal való bővítés, hanem egy tényleges napló: érzelmek kerülnek bele, és ez a kulcsszó az evési szokásaink megváltoztatásának a terén IS, mint oly sok más dologgal kapcsolatban. Is. Na szóval, a lényeg, hogy nem is kötelező egy konkrét diétát követnie annak, aki okosan, magához mindennemű őszinteséggel írja le a kajához fűződő viszonyát; azt, hogy miért evett meg délben másfél pizzát, és azt, hogy hogyan is érzi magát egy sikerekkel teli nap után. Legyen az bármilyen étrend vagy edzésterv, amit éppen szem előtt tartasz, az a fontos, hogy nyomon tudd követni, mikor csúszol el, mikor vagy kitartó és mikor fér bele, hogy engedj kicsit a csábításnak. Elkezded a kitöltést? Megéri majd, ez egészen biztos.

 

diétanapló.png

AMI MÉG TETSZENI FOG NEKED

diétanaptár, hogy a hét minden percében fogyhass!

ígéretek, amiket feleslegesen teszel magadnak

a fogyáshoz vezető mentális stratégiák

Közzétéve:

kiút az érzelmi evés rabságából

A lelki éhség az egyik olyan örök téma, amivel nem lehet eleget foglalkozni: nyilvánvalóan a többségünk nem azért hízik, mert háromszor-ötször étkezik egy nap jó minőségű ételeket, sokkal inkább a fél másodperc alatt szinte rohamot okozó lelki problémák zabálásra késztetése lapul a dolgok mögött. Nem mindenki érti ezt meg, de ha te is érezted már a hirtelen elkapó vágyat, hogy azonnal magadba tömj minden édeset vagy sósat, amit a kerületben találsz, akkor téged is ostromolt már lelki éhség. Ez sajnos egy nagyon nehéz része a táplálkozásnak, mert rajtunk kívül senki nem fogja tudni megmondani, hogy miért van. Mi meg többnyire legyintünk, hogy “most így volt kedvem”, és továbblépünk rajta azt remélve, hogy többet nem fordul elő. Pedig amíg nincs megfelelően kezelve, addig elő fog fordulni. Akár minden egyes nap.




a lelki éhség legnagyobb hátránya, hogy sosem egészséges kaját kíván az illető, ha rohama van

Hadd jöjjek egy személyes példával: akármikor, ha kevésnek, vagy másoknál egy kicsit sikertelenebbnek érzem magam, a századmásodperc töredéke alatt megfogalmazódik az agyamban, hogy kekszet kell ennem. Mi az isten ez? De tényleg. Ha valaki pejoratív értelemben beszél rólam vagy bármilyen munkámról, akkor azonnal ott lebeg a szemem előtt az az isteni, agyonsózott, sajtos keksz Néha csak egy képként bevillan. Ma már – rengeteg önismereti tapasztalattal – tudom ezt kezelni, de bevallom, jó sokáig engedtem az érzésnek, hiszen nem tudtam verbalizálni a problémámat, egyszerűen kívántam a kekszet, szóval meg is ettem a kekszet. Keeeekssssz. Egészen addig, amíg ki nem próbáltam egy egyszerű dolgot: megpróbáltam kifaggatni saját magamat, hogy mégis mi ez a random mánia, és kiderítettem, hogy milyen érzés lapul mögötte. Túl egyszerűnek hangzik. Segítek: nem az. De csak így lehet rájönni.

Egyébként te is viszonylag egyszerűen kikutathatod az okát a sóvárgásaidnak, csak bele kell fektetned egy pár napot, esetleg hetet a munkába. Folyamatosan töltögetned kell egy kis ívet, amit összeállítottunk neked, és tudom, néha idegesítő lesz, mert semmi kedved nem lesz ahhoz, hogy elemezgesd magad miközben majd’ meghalsz egy fánkért, de pont ezeken a holtpontokon túllendülve jössz majd rá arra, hogy honnan ered a kényszeres evés. Ahhoz, hogy ki tudd tölteni pontosan, egyet tudnod kell: a fizikai, igazi éhség az, amikor szépen lassan, percről percre egyre jobban kívánod a kaját. Akkor vagy nagyon-nagyon éhes úgy igaziból, ha korog a gyomrod, és bármit megennél, amit csak eléd raknak, a kelbimbótól (bocs, ha szereted, nekem az az utolsó, amit valaha megkívánnék) a főtt zellerig (ezért is bocs, de szerintem szörnyűséges). Ha viszont a semmiből tör rád a vágy, és inkább kívánós vagy, akkor egyértelműen lelkileg szenvedsz hiányt. Hajrá, jó töltögetést, hidd el, ki fog derülni, hol hibádzik a történet!



kitölthető_kajanapló.png