Sajnos a legtöbben úgy állunk a mérleghez, mint valamiféle felsőbbrendűséghez, aki hétről hétre megmondja, hogy merre is tartunk, jól csináljuk-e a dolgainkat és egyáltalán hatásos-e a diéta, amit megfeszülve igyekszünk betartani. Persze azt mindenki tudja, hogy a mérleg néha csal, és egy csomó más módszer van arra, hogy a fogyásodat mérd, mégis óriási a ragaszkodás, indokolatlanul. Ahelyett, hogy idegesen ellenőrizgetnéd a súlyod nap mint nap, olvass el inkább egy beszámolót egy olyan fogyózótól, aki az állandó mérlegelés rabságából kiszabadulva sokkal többet tapasztalt meg, mint magát a fogyást.
“Jó ideig próbáltam leadni a kilóimat, aztán, amikor végre elértem a célomat -elképesztően sok melóval és kitartással-, akkor jött a folyamatos ellenőrizgetés: először csak okosan, hetente egyszer mértem magam, aztán egy szép kedd reggelen, a szokásos mérlegelésemen teljesen összetörtem: felszedtem két kilót. És akkor elindultam a lejtőn. Elkezdtem ellenőrizgetni a súlyom; háromnaponta, kétnaponta, naponta, aztán szép lassan étkezésenként, minden wc-re menetelkor, wc-zés után, szóval mondhatjuk, hogy az agyamra ment ez az egész… Aztán elgondolkodtam: most tényleg ez okozza a napi stresszem 90%-át?”
“Ahhoz, hogy választ kapjak a kérdésemre, a hozzám közel állókhoz fordultam, és megpróbáltam megtudni, hogy hiba-e az, amit csinálok. Mikor a nővérem eltöltött velem egy napot és látta, mit nyomok le nap mint nap, azonnal segítséget akart nekem szerezni, de én megígértem neki, hogy leállok. Legalábbis megpróbáltam. Aztán másnap reggel mérlegre álltam, újra fél kilóval több voltam az áhított súlyomnál, és összeomlottam. Akkor döntöttem el, rettentően dühösen, hogy azonnal kidobom a mérlegemet.”
“Az első hét elképesztően nehéz volt, elképzelni sem tudtam az életem a kedvenc kis segítségem nélkül. Állandóan azt találgattam, vajon most hány kiló lehetek, és mennyinek nézhetek ki? Másokat faggattam, a barátaim idegeire mentem, kábé két hétig, aztán abbahagytam. Egyszer csak feltűnt, hogy mint egy szakítás után, kezdek egyre kevesebbet gondolni az ‘exemre’. A figyelmem azonban nem lankadt: egyre többet tudtam a saját testemből érezni, és egyre többször tudtam pontosan, hogy éhes vagyok-e, vagy csak ideges, feszült vagy rosszkevű… Mint a vakok, akiknek a hallása javul, tőlem elvették a mérlegemet, és megkaptam azt, amire mindig vágytam: józan ítélőképességet.”
“Ami a legdurvábban meglepett, az viszont a sporthoz való hozzáállásom volt. Mivel – már kerek három hete – nem lebegett a szemem előtt, hogy hány kilónak kéne lennem a következő mérlegelésen, kicsit elengedtem magam a sportban is: lazábban futottam, úgy, ahogy jólesett, sőt elmentem jógára párszor, és az erősítések közben sem gyilkoltam magam, inkább arra mentem rá, hogy jólessen az edzés. Ennek köszönhetően annyira megszerettem a mindennapos mozgást, hogy sokkal jobb eredményeket értem el, mint bármikor azelőtt, a futásban és az erősítő sorozatok mennyiségében is…”
AZ EREDMÉNY
“Egy hónap után – már nem is a saját, belső kényszertől vezérelve – kíváncsiságból mérlegre álltam, és hát elmondhatom, régen totál összeomlottam volna a számoktól, amiket láttam: híztam három kilót, miközben a testem feszesebb és izmosabb lett, mint valaha! Durva, de ennek az egyhónapos elvonónak köszönhetően minden görcsöm kisimult, a fogyókúrás céljaim elérhetőek lettek és gyakorlatilag átalakítottam a testem. Sose gondoltam volna, hogy minden szörnyű kudarcomnak és kontrollmániás próbálkozásomnak csak és kizárólag az az idióta fürdőszobai mérleg volt az oka… De legalább már tudom!”
