Közzétéve:

“letettem a cigit és végre sikerült lefogynom”

Rengetegen dohányoznak azért, hogy leszaladjon az utolsó pár kiló – jó, ha nem is elsősorban ezért teszik, azért a pro-érveket erőteljesen vezeti a cigi éhségcsillapító hatása. Pedig a dolog pszichológiája egészen máshogy van, legalábbis Anett szerint, aki beszámol arról, hogyan küzdött meg a régóta tartó rossz szokásával és a maradék 6 kilóval egy kalap alatt.

0retek2.jpg

“Imádtam cigizni. Még a gimiben kezdtem el, a többi ‘menő’ diák hatására, és hát sajnos meg is maradt ez a szokásom: most, 26 évesen jutottam csak el odáig, hogy a leszokásom végleges és nem egy átmeneti, próbálkozós időszak. Elég függő-típus vagyok, mert a cigi mellett a kaja is meghatározó az életemben; pont emiatt, egy erős fogyókúra után nem voltam hajlandó még a dohányzásról is lemondani, féltem, hogy elrontom az eredményeimet, vagy hogy nem megy le az utolsó 6 kiló. Aztán, mint kiderült,a cigizésnek köszönhettem az úszógumijaimat…”

smoke-2326318_960_720.jpg

“Sosem mondtam nemet összejövetelekre, zenére, bulira, alkoholra – nem vagyok alkoholista, sőt mindennaposnak sem volt nevezhető a fogyasztásom, egyszerűen csak imádtam a barátaimmal bulizni a városban. Még a koktéljaimat is megválogattam a fogyás érdekében, de bármennyire is megfeszültem, nem bírtam megszabadulni attól a 6 kilótól, ami nagyon idegesített, pedig sportoltam, sokszor ettem keveset, és hát cigiztem nasizás helyett. Aztán egy jól sikerült bulin elszívtam 2 doboz cigit, egy este alatt – másnap azzal az elhatározással ébredtem, hogy leteszem a dohányzást, végleg.”

“Hiába voltam rettentően elszánt, nagyon féltem. Féltem attól, hogy visszahízok, hogy nem fog menni, hogy vissza kell utasítanom a baráti sörözéseket és attól, hogy a munkahelyemen kiesem a pixisből és többet nem hív le a cigis banda dumálni… De tudtam, hogy döntenem és cselekednem kell, mert a másnapos köhögésem egyszerűen nem hagyott más választást, ráadásul azt éreztem, hogy ha futnom kéne, összeesnék – sokadjára. Úgyhogy letettem: kidobtam az összes öngyújtómat és cigimet, elpakoltam a hamutálakat és rendet raktam a lakásomban és az életemben. Ez 4 hónapja volt, azóta lement az utolsó 6 kiló és az életem jobb minőségű, mint valaha!”

almond-1850615_960_720.jpg

“Rájöttem, hogy a sok cigi és a heti egy-két másnaposság miatt ki-kihagytam edzéseket, amik számítottak volna a fogyásomhoz; ráadásul az alkohol mennyiségének drasztikus csökkentése is segített a diétában (se indokolatlan éhség, se cukros koktélok). Eleinte rettentően nehéz volt, mert sokszor elkapott a rágyújthatnék, de ilyenkor megittam két nagy pohár vizet, fogtam a cipőmet, és elmentem sétálni vagy kocogni. Még a munkahelyemen is. Amint rám tört a kényszer, lelépcsőztem, mintha a büfébe mennék, és vissza. Az, hogy közben a helyes légzésre figyeltem, már pár nap után enyhítette a rohamokat és összesen 3 hét alatt teljesen megváltoztatott; többet nem gyújtottam rá és mondanom sem kell, hogy ez milyen pozitív hatásokat hozott az életembe: többet sportolok, hiszen ez segít a stresszlevezetésben (a cigi helyett), ezáltal kipihentebb vagyok, vége a torokköszörülésnek és köhögésnek, nem iszom annyi alkoholt (maximum 1-2 pohár bort a barátokkal), igényem van az egészséges táplálkozásra és a bőröm is sokkal kisimultabb és feszesebb, mint valaha. Úgy tűnik, nálam csak az működik, ha mindenen változtatok és egyszerre söpröm ki a gondokat az életemből.”

work-out-1539614_960_720.png

Nemcsak Anettnek segített ez módszer; rengeteg embernél összefügg a cigiről való végleges lemondás és a fogyás – nem véletlen, hiszen így működünk: ha az ember megszabadul egy rossz szokástól, igénye van arra, hogy az egész életét helyrerakja, és más területeken is “megtisztítsa” önmagát. Ha kitakarítod a nappalit és a konyhát, akkor a gardróbban sem akarsz kupit, ugye? Tedd helyre az életed te is Anett mintájára, és hagyd, hogy a leszokás nemcsak a fogyókúrádban, de az életed más területein is kihúzzon a bajból!

Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a Leszokásvonalat (1-393-5170), vagy regisztrálj a leszokasvonal.hu-n. A regisztrációt követően – ha megadod a telefonszámodat – a leszokásvonal munkatársa napokon belül felveszi veled a kapcsolatot és segít elindítani a folyamatot!

Részletek: http://www.webbeteg.hu/cikkek/szenvedelybetegseg/10084/dohanyzas-es-a-leszokasvonal

kiprobaltam_felhivas.png

Közzétéve:

5 dolog, amit ne csinálj kajálás után

kutyaeszikalszik.gif

“Ettem egy jót és azonnal bealudtam”, “fú, de sokat ettem, rá kell gyújtanom”, “nemrég kajáltam, de muszáj sportolnom”. Ha ismerős bármelyik mondat, akkor jól figyelj a következő intelmekre, mert vannak olyan tevékenységek, amikkel csak rosszat teszel közvetlenül evés után! A fogyásod és az emésztésed is hálás lesz, ha megteremted a lehetőségét a tökéletes tápanyag-feldolgozásnak, úgyhogy hajrá, evésre fel! Csak arra figyelj, hogy miket kerülj el utána!

GYÜMÖLCSEVÉS

pexels-photo-327098.jpeg

Jobb, ha egy kiadós ebéd után elkerülöd a gyümölcsöket – persze egy alma belefér, de azt is inkább egy-két óra múlva iktasd be! Ha a gyomrod tartalmával keveredik a megkajált gyümölcs, az olyan erjedési folyamatokat indít el, amik lassítják a tápanyagok felszívódását, ergo lelassul az emésztésed és tovább tart majd a kajakóma – várj a gyümikkel pár órát inkább!

CIGI-NEM CIGI?

pexels-photo (7).jpg

Ha dohányzol, akkor biztosan minden étkezés után rágyújtasz – valószínűleg ezt a szokást nehéz lesz letenned, de megéri, ugyanis friss kutatások szerint egy szál cigi ebéd után tízszeres mérgezést okoz a szervezetedben! Azért nem mindegy, hogy egy cigi vagy 10 cigi… Ugye?

FORRÓ FÜRDŐ

love-romantic-bath-candlelight.jpg

Ha direkt le akarnád lassítani az emésztésed és megnehezítenéd az anyagcseréd dolgát, akkor csak vegyél egy forró fürdőt evés után – a vérkeringésedbe erősen beleszól a forró zuhany is; a melegtől ugyanis rosszabb lesz a gyomrod vérellátottsága. Magyarul: rosszabb lesz az emésztésed és a fogyásod, ha a kiadós kaja után még áztatsz egyet! Inkább várj 1-2 órát, és utána fürdőzz!

cukormentesüdítő receptek

ALVÁS

pexels-photo-271897 (1).jpeg

Óriási ebéd után egy jó nagy szunya? Hát igen, sokunkat elkap délutánra a kajakóma, de nem érdemes elcsábulni: ha közvetlenül evés után beájulsz, az emésztésed nagyon lelassul, az anyagcseréd már-már a leállást közelíti meg, a pluszkilók pedig csakúgy rakódnak. Tanácsos inkább keveset ebédelni és aztán uzsizni, hogy fenntartsd az energiaszintedet és elkerüld a brutálkómát!

TEÁZÁS

pexels-photo-405238.jpeg

Igen, sajnos a kedvenc fekete teád is tiltólistás kaja után: a benne lévő sav erősen károsítja az evéssel bevitt fehérjét, ami így túl nehezen lesz emészthető – könnyítsd meg a tested dolgát és inkább várj a fekete teával 1-2 órát!

fogyj okos tervezéssel!