Ó, kinek nem ismerős a mondat: “ettem, igen, jóllaktam, de egy kis desszert még belefér”. Vagy: “persze, vacsiztam, de azért tudok popcornt enni a film alatt”. Mindannyian küzdünk azzal az érzéssel, hogy túl finom a kaja, és nem tudunk leállni. Aztán eljutunk Teleországba, a Nemtudokmegmozdulni-tartományba, és húzzuk az időnket a Nasi hotelben. Viccen kívül: miért olyan rohadt nehéz megítélni, mennyi az annyi? Illetve, a megítélés még megy, de a betartás már nem annyira. Mikor rakd le a kanalat úgy, hogy jól is lakj, de fogyj is? Nos, a gyomor egy elég összetett rendszer, és mivel továbbra is túl sok kaja vesz minket körül – “icipicikét” több, mint mondjuk az őskorban -, a testünk sajnos még mindig nagyon örül, ha ételt kap. ( Komolyan, minta még mindig a vadászó-gyűjtögető időszakunkat élnénk.) Főleg a lelki függő típusoknál. Náluk még plusz boldogsághormon és jókedv is termelődik pár katona szalonnától, ráadásul fogalmuk sincs, mikor hagyják abba az evést azon az erős alkalmon kívül, mikor fogja magát a sok finom falat, és csakúgy önkényesen elfogy. Szóval nem túl egyszerű szigorú megszorítások nélkül fogyni – a szigorú megszorítások pedig előbb-utóbb bukást hoznak magukkal. Az lenne szuper, ha végre észrevennénk, mikor elég, és eljutnánk oda, hogy ezt az észrevételt komolyan is vegyük, méghozzá úgy, hogy akármennyi van a tányéron, akármennyi van az asztalon, akárhányféle desszert van még, akármivel tukmál a nagyi, mi akkoris abbahagyjuk. Fogjuk magunkat, és felállunk az asztaltól. Rohadt nehéz, tudom. Én például eleinte így néztem ki, ha már “befejeztem”:
Szerencsére vannak módszerek, amikkel folyamatosan mérni tudjuk, hol járunk épp: megállunk minden falat után, lassan rágunk, vizet iszunk közben, csak a kajára figyelünk, kis adagokat pakolunk ki magunknak, satöbbi. Rengeteg megoldásról hallani és olvasni, de őszintén szólva mindegyik egy kicsit idegesítő, amitől az ember elkezd tovább enni, valami fura “anyád, persze, álljak le, azért is betolom mind”-érzés miatt. De valami nyilván nem oké, ha állandóan csak az éhséget meg a brutális telítettséget érzékeljük, és semmi mást, ami a kettő között így előfordulhatna.
Vannak viszont olyan élő példák, akiktől lehet tanulni: a francia nők. Csomó beszámoló van róluk és arról, hogy esznek bagetteket, sajtokat, szalámikat, átlagosan mégis sokkal enyhébb mértékű az elhízottságuk, mint mondjuk a magyarokénak, vagy az amerikaiakénak. És az a durva, hogy egyetlen dolog derült ki róluk, ami ezt okozhatja:
MAGUKRA FIGYELNEK, ÉS NEM A KAJÁRA.
Igen. Komolyan. Tudom, nem tűnik túl nagy megfejtésnek, de az: ők evés közben nem a tányért nézik, nem az asztalt, azt, hogy mi van még rajta, nem arra figyelnek, hogy milyen ízeket kóstolgatnának meg, arra sem, hogy mekkora a tányér, és arra sem, hogy mások mennyit és mit esznek. Nem. Ők folyamatosan befelé figyelnek. Szinte minden falat után eszükbe jut a saját testük, és a gyomrukra koncentrálnak. Ez náluk lehet, hogy ösztönös, de a jó hír az, hogy ez a jó szokás teljesen elsajátítható! Összesen két dologra kell nagyon-nagyon-nagyon odafigyelni: az evés külön tevékenység legyen, tehát ülj le az asztalhoz, az adagot előre a tányérra készítve. A másik, hogy végig magadra figyelj! Mintha a kajálás egy meditációs gyakorlat lenne – képzeld el a gyomrodat, a testedet, ahogy táplálódik attól, amit beviszel: minden falat után egy kép. Ez eleve lelassítja az evést, ami már fél siker, de a legjobb, hogy a megfelelő gyakorlattal egy idő után nem fogod tudni teleenni magad. Végre észreveheted a bűvös “nem vagyok éhes, de tudnék még enni”-állapotot, és átfordíthatod “nem vagyok éhes, és nem is eszem többet”-állapotra. Szerintem ez egy óriási felszabadítás az állandóan ott motoszkáló eddmegamidvan-feszültségtől, és a szép benne, hogy munkával tényleg rutinná tudod tenni! Hinni nem kell benne, csak gyakorolni. Állandóan, amikor csak eszel. Kezdésként próbáld ki, hogy a legközelebbi étkezésnél minden falat lenyelése után elmondod a következő mondatot:
De ha ez túl nevetséges vagy tőled messze álló lenne, bármikor írhatsz magadnak saját mantrát, ha neked más működik! Fogalmazd meg a saját mondatodat, írd be a DiétaGuru-mantra helyére, nyomtasd ki vagy töltsd le, és legyen nálad minden étkezésnél kapaszkodónak! A lényeg, hogy röviden megfogalmazd a célodat és azt, hogy miért is muszáj elérned. Nagyon motiváló gyakorlat, hidd el!
