Posted on

A “híres” 3 nap, 5 kiló – kipróbáltam a military-diétát

Fogadjunk, hogy hallottál már a háromnapos, elsőre kicsit kegyetlennek tűnő, másodjára meg még kegyetlenebb military-diétáról, amivel 4 nap alatt 4-5 kilótól lehet – elvileg – megszabadulni. Namármost, a gyakorlatban ez egy kicsit ez máshogy néz ki. A diétának nem rosszak az elképzelései kaja terén, hiszen legalább nem főtt zellert ír elő egy kockacukorral, mint a 13 nap-8 kiló diéta, amiről korábban itt írtam; de nem is mondhatnám rettentően változatos és ízletes étrendnek azt, amit előír.

Amit pedig a helyettesítésről ‘gondol’, az meg egyenesen felháborító. Mondok is egy példát, hogy bizonyítsam az igazam: ha nem grapefruitot akarsz reggelizni – de hát ki az a hülye aki nem, hiszen mindenkinek remekül esik éhgyomorra egy jó adag sav a gyomrába -, akkor helyettesítheted egy pohár szódabikarbónás vízzel.

rihanna_dislike.gif

Na nem is fokozom tovább az izgalmakat, inkább belevágok a beszámolóba: úgy döntöttem, megcsinálom, hiszen 3 napba nem halok bele akkor se ha nem eszem semmit, plusz még egy tapasztalattal gazdagodom. Érdemes volt, az biztos; de nem azért, amiért elsőre gondolnád. Kezdjük is, első körben mutatom az étrendet:

étrend_military.png

Nem mondom, hogy a kedvenc ünnepeimen is mindig ez a menü, de nem is kritikus a helyzet; legalább van benne tonhal, pirítós és zöldségek is. Azt viszont tökre nem értettem, hogy miért kell egy banánt elfelezni, szóval én csaló galád diétázó módjára megettem az egész banánt, amikor fél volt írva. Ja, és volt, hogy beiktattam még egy-két étkezést kétszersülttel és sajttal, mert sportoló emberként lehetetlen és legfőképpen hülyeség ezt a diétát csinálni. Na de vágjunk bele.

elsonap.png

Az első napom egészen jól telt, mivel kétszer kávézhattam, mondhatni elvoltam – valószínűleg azért, mert még tartott az előző napi nemdiétás, normális étrendes kajálásom. Este nem volt könnyű egy fárasztó nap után a kiírt mennyiségnél megállni, úgyhogy még ettem pár falat húst, majd betoltam a szerintem indokolatlanság oltárát súroló vaníliafagyit (természetesen cukormentes változatot választottam). Szóval az első nap pipa, nem volt nehéz meg könnyű se, mondhatni elment.

masodiknapuj.png

A második nap már sokkal nehezebb volt; ahogy az lenni szokott. Reggel még simán bírtam, de délután-este eljött a mélypont, gyenge voltam és még a fejem is fájt. Mivel ez elég egyértelmű jelzés arra, hogy a gyomrom már kábé saját magát eszi, beiktattam még egy étkezést: kétszersültet zöldségekkel, sajttal és sonkával. Jó volt. Nem jó, inkább kibírható.

harmadiknap.png

A harmadik napra eléggé meguntam a menüt, ráadásul reggeli közben már kapásból többet ettem, ebédre meg aztán végképp. Nyugi, nem faltam fel a hűtőt; kövezzetek meg, de szerintem egy ember, aki egy nap legalább egyszer feláll az ágyból, alapból több kalóriát igényel mint amennyi ide le van írva. Egy tojás meg egy pirítós? Ok. Két-három barna pirítós, két tojás, zöldségek. Az még okébb. És hadd hangsúlyozzak ki valamit: még ezt se tartom soknak, ha valaki sportol, amit egyébként a diéta előír (nem tudom, hogyan, hiszen ennyi üzemanyagtól maximum csúszni tud bárki a futópadon, nem futni). Úgyhogy a harmadik nap is pipa.

Jött a negyedik nap, izgultam, mert ugye a kis adagoktól éreztem a hasam laposságát, gondoltam 1-2 kiló csak lement, majd bekövetkezett a dobpergéses mérlegelés:

FOGYTAM KÉT DEKÁT.

omgwhat.gif

Zseniális. 3 napig szenvedtem és 4 kiló helyett – nyilván sejtettem, hogy nem fogok ennyit fogyni, maximum ha levágom az összes hajam, izzadok mint a boxolók két matrac között öt órán keresztül és elmegyek három zsírleszívós masszázsra, már ha létezik ilyen – fogytam kettőt. Dekát. Remek!

Na, de hogy ne csak a panaszkodás legyen itt: van valami ezekben a hülye fogyókúrákban,ami hasznos, és nem, nem a kilók leadása. Inkább annyiról van szó, hogy tök jó dolog belevágni valamibe, tartani magad hozzá (meg megszegni, ha rosszul vagy), és egy ilyen gyomorszűkítő szertartásként kicsit visszavenni a kajatempóból 3 napig. Nem sok idő, de arra pont elég, hogy rászokj a kis adagokra, kicsit küzdj a sóvárgásaid ellen és megérezd, milyen tényleg éhesnek lenni, úgyhogy simán tudom ajánlani ennek a diétának a konszolidáltabb verzióját, mutatom is, hogy mi az!

étrend_military_atirt.png

Összegezvén: ha idióta, 3 nap alatt 5 kilót ígérő fogyókúrákba kezdesz bele, garantált a csalódottság, bár ezt gondolom már tapasztaltad – mégis, ha bevezető szakaszként fogod fel ezeket az étrendeket, könnyen előrelendíthetnek az áhított cél felé! Kövesd ezt az átírt, iciripicirit több, mint 600 kalóriával ellátó diétát és szoktasd magad a normál/kis adagokhoz, boldogan, gyomorkorgás nélkül, mert így megéri. Tényleg.

5 jel, ami arra utal, hogy.png